Karthágó bukása Kr. e. 146-ban sorsfordító pont volt Róma történetében. A köztársaság több mint száz éven át meg-megújuló harcokat vívott a punokkal, hogy megtörje dominanciájukat a Földközi-tenger nyugati medencéjében. A második század hajnalán Hannibal Barkasz zamai veresége után a nagy rivális ereje végleg megtörni látszott, de a sors kiszámíthatatlan, és Rómában egyre többen tartottak attól, hogy a nagy ellenfél ismét erőre kap.
Két generáció múltán, 149-ben elkerülhetetlenné vált az utolsó, mindent eldöntő megmérettetés. David Gibbins Total War: Rome – Karthágónak vesznie kell! című regénye ebbe a vészterhes korba repít vissza. A kötetet a szoftverforgalmazó SEGA rendelte meg, és az új, az ókori mediterraneumot megidéző stratégiai játékával egy időben került a boltokba. A hazai kiadást a PlayOn Magyarország Kft. intézte, amely nem vállalt nagy kockázatot a mű gondozásával, hiszen a Total War-logo itthon sem csekély hívóerővel bír, az antik világot felelevenítő történetek pedig amúgy is reneszánszukat élik.
Gibbins a Karthagót végleg elsöprő viharról két főszereplője, a várost elpusztító arisztokrata hadvezér, Scipio Aemilianus és a szolgálatába szegődött közember, egyben leghűbb barátja, Fabius életén keresztül tudósít. A páros először egy macedón csatamezőn tűnik fel, aztán a múltjukból kapunk némi ízelítőt. A szerző biztos források hiányában gyakorta csak a fantáziáját hívhatja segítségül: kezdetben például egy félig-meddig titkos akadémián képzeli el hőseit, amint idegen népek egy-egy ifjú kiválóságával közösen készülnek a katonai karrierjükre.
A kiképzés után mozgalmas csaták, politikai intrikák tanúja lehet az olvasó, végül Észak-Afrika is lángokba borul. Az író cseppet sem gyakorlatlan, számos történelmi regényt jegyez, a Karthágónak vesznie kell! lapjain itt-ott mégis esetlenségekbe, képtelenségekbe (habár jól eladható képtelenségekbe) botlunk. Néha pedig úgy tűnik, mintha nem rómaiak, hanem amerikai tengerészgyalogosok: modern nők és férfiak lennének a kötet fontosabb szereplői.
