Nő a kulturális büdzsé

238,5 milliárd jut kulturális és közösségi célokra 2014-ben.

rKissNelli
2013. 10. 20. 17:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány még a válság idején is erőforrásként és nem pénzügyi teherként tekintett a kultúrára – mondta a vasárnap délutáni sajtótájékoztatón Halász János. A kulturális célokra fordított teljes összeg 238,5 milliárd forint lehet 2014-ben. Ahogy Orbán Viktor miniszterelnök Hódmezővásárhelyen, a Vásárhelyi Őszi Tárlat megnyitóján elmondta, ez 17 milliárddal haladja meg a 2013-as összeget.

– A kulturális és közösségi típusú kiadások több ágazatnál jelentkeznek – hívta fel a figyelmet Halász János. – A 238,5 milliárd forintba beleszámít például az örökségvédelem és az integrált közösségi szolgáltató terek kialakítása, amelyek döntően kulturális szolgáltatásokat nyújtanak – mondta az államtitkár. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkársága Halász János elmondása szerint valamivel több, mint 40 milliárd forintból gazdálkodhat 2014-ben. – Ez 7 milliárddal több, mint a 2013-as tervezet volt – tette hozzá.

Több kulturális intézmény büdzséje is nő 2014-ben. Az operaház 1,1 milliárd pluszforrást kap az Erkel Színház működtetésére. A Hagyományok Háza 200 millió forint plusztámogatással számolhat, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark 50 millióval. A költségvetésbe bekerült a Budapest Music Center is. A koncerthelyszín és kutatóközpont magánkezdeményezésre, állami támogatással jött létre, és a következő évben 290 millió forint költségvetési támogatásra számíthat.

A Magyar Nemzeti Filharmonikusok és a Budapesti Fesztiválzenekar is több pénzből működhet jövőre. Az önkormányzati fenntartású zenekarok és énekkarok számára 630 millió forinttal érkezik több támogatás. A Halász János által „a magyar fotográfia új és hiánypótló intézményének” nevezett, várhatóan december elején megnyíló Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ jövő évi működésére 198 millió forint áll majd rendelkezésre.


130 milliós töblettámogatást kapnak a megyei hatókörű múzeumok, a kisebb önkormányzati fenntartású múzeumok 45,7 millió forint pluszforrásra számíthatnak működésükben. Szakmai támogatásra pedig az idei 300 millió helyett 340 milliós pályázati keret áll majd rendelkezésre települési önkormányzatok által fenntartott  múzeumok számára.

Új kezdeményezés az Országjáró Múzeumok program, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeum és a Petőfi Irodalmi Múzeum szakemberei közösen állítanak össze, hogy a két múzeum anyagait vidéki állomásokon is bemutassák. A program előkészítésére 100 millió forintos támogatást kaptak a múzeumok, jövőre 293 millió forint támogatásban részesül a megvalósítása. A Természettudományi Múzeum tagintézménye a hamarosan megnyíló hatvani Vadászati Múzeum, erre a pluszfeladatra tekintettel kap 100 milliós plusztámogatást 2014-ben.

– Külön költségvetési sorra került a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, amelyeknek intézményi, strukturális háttere és programszerkezete is megújul. Ehhez teremt forrást az 1,8 milliárdos költségvetési támogatás – mondta Halász János. A Zeneakadémia művészeti tevékenységére 500 milliós kiegészítő támogatást terveznek, a Magyar Művészeti Akadémia pedig a tavalyinál 2 milliárddal többet, 4,5 milliárd forintot kap a központi költségvetésből.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.