Felix Van Groeningen 2009-ben Cannes-ban kellemes meglepetést okozott. Szarul állnak a dolgokkal – ez volt filmjének provokatív címe, amit később Magyarországon is bemutattak. Ugyanígy meglepetés kerítette hatalmába a nézőt idén Berlinben, amikor a Panoráma szekcióban bemutatták az Alabama és Monroe című új drámáját. A belga kultrendező szerelmes filmje egy bluegrass-zenekar tagjairól szól, a tetovált énekesnő Alabamáról és a bandatag Monroe-ról, boldognak induló házasságuk gyerekszületéssel, majd sok-sok drámával és tragédiával tarkított. Közben pedig szól a country, s ez legalább annyira színessé teszi a filmet, mint a főszereplőnő látványos tetoválásai. A kritikusok kedvence most hazai közönségét keresi.
Manapság még mindig igen népszerű a buddhizmus filmi ábrázolása, az ázsiai vallás nemcsak világméretűvé vált, de otthonosan mozog a hollywoodi filmben is (Hét év Tibetben, Kundun). Bár a dokumentumfilmesek által is erősen kitárgyalt, alaposan körbejárt területről van szó, a magyar Miklós Ádám vezetésével egy fiatal dokumentumfilmes csapat mégis talált olyan szeletet a buddhista szerzetesek világából, amely újdonsággal szolgálhat a külvilág számára. A Dolma lányai nepáli szerzetesnők életéről szól, egy kolostoron belül szerzetesnők három generációjának mindennapjait meséli el. A Katmandu-völgy fiatal szerzetesei pedig nyitottak és közlékenyek, így megkapó őszinteséggel tárul fel világuk, a fiatalok élettel kapcsolatos dilemmái. Ráadásul az elmúlt években végbemenő telekommunikációs forradalom nem hagyta hidegen a szerzetesközösséget sem, a mobil és internet olyan természetes eszköze a tárgyi környezetnek, mint Budapesten, és ezt még néhány évvel ezelőtt sem lehetett volna lencsevégre kapni. Miklósék megfigyelnek, türelmesen hagyják, hogy a beszélő fejek megosszák a doku számára fontos pillanatokat, tekinteteket, gondolatokat.
Nagyon mellbevágó az információ, de Jennifer Lawrence még mindig csak 23 éves. Pedig már most szupersztár, Oscar-díjas, feltehetőleg az elkövetkező évek legfoglalkoztatottabb hollywoodi színésznője, és mindezt szűk két és fél év alatt érte el. Amikor 2010-ben először dicsértük alakítását, és csodálkoztunk Oscar-jelölésén A hallgatás törvénye című amerikai független filmben, a nagy áttörést biztosra vehettük, csak bekövetkeztét nem gondoltuk volna ilyen korainak. A sikerben nyilvánvalóan szerepet játszott Az éhezők viadala, amely ugyan sikerre volt ítélve, de annak mértéke még a legoptimistábbakat is meglepte, egyszersmind sztárstátuszba emelve Lawrence kisasszonyt. A lelkesedés egy rendezőváltás ellenére sem lankadt a folytatásra, a Futótűzben pedig a 75. Éhező viadalát lehet végigizgulni, amelyben az eddigi győztesek csapnak össze, a kihívás pedig még rafináltabb, mint egy évvel korábban.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!