A 29 esztendős New York-i Cerrone az olasz író, Italo Calvino 1972-es, Láthatatlan városok című regénye nyomán szerezte az opera zenéjét és készítette el a librettót. A szerző és az előadás rendezője, Yuval Sharon öt éve kezdett gondolkodni a projekt megvalósításán. Egy éve kötöttek ki a fejhallgatós változatnál.
A Láthatatlan városok főhőse a Kublaj kán birodalmába érkező világutazó, Marco Polo, aki az uralkodónak távoli, nagyszerű városokról mesél.
„Arra jutottunk, hogy ezt a nagyon bensőséges, meleg és törékeny darabot úgy kell előadni, mintha valaki a közönség fülébe suttogná” – mesélte Sharon.
A rendező, a The Industry operatársulat művészeti igazgatója, aki három éve költözött Los Angelesbe, díszletnek az 1939-ben elkészült belvárosi Union pályaudvart találta az operához: úgy gondolta, ha a közönség szabadon kóborolhatna az épületben, nem is találhatnának megfelelőbb helyszínt a bemutatóhoz.
„Az opera egy gyönyörű részletében Marco Polo azt mondja: alkotok egy tökéletes várost azoknak a városoknak a részleteiből, ahol megfordultam” – mondta Sharon arra a párhuzamra utalva, hogy az előadás színhelye, a pályaudvar bepillantást enged Los Angeles életébe, annak fényeibe és árnyaiba.
Martin Gimenez, az opera vezető hangtervezője a múzeumi audiotúrákból és a fejhallgatós „csöndes diszkókból” nyert inspirációt, az azonban – mint elmondta – nem volt kis feladat, hogy egy ilyen nagy térre, mint az állomás, illetve több száz fős hallgatóságra adaptálja az ötletet.
A technológia zömét az audiogyártó Sennheiser szolgáltatta: ebbe nemcsak a fejhallgatók tartoztak bele, hanem a teljes zsinór nélküli hangrendszer biztosítása az egész állomáson, tehát a közönség akármerre mehet az épületben, mindenütt tökéletes a hangzás.
Az opera énekesei és a táncosok szintén fejhallgatót viselnek, a 11 tagú zenekar és a karmester pedig az állomás egy használaton kívüli éttermében kapott helyet. A 70 perces előadást a Los Angeles Times zenei kritikusa „döbbenetesen ambiciózus vállalkozásként” írta le, „amelyet mindenütt be lehet és be is kellene mutatni”.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!