Élő flamencolegenda koncertezik Budapesten

Vasárnap a Művészetek Palotájában ad koncertet a modern flamenco egyik legjelentősebb alakja.

A flamencóról mindenekelőtt a tánc jut az eszünkbe, a zenéről, különösen annak gyökereiről keveset tudunk, így elsőként erről kérdeztük Tomatitót. – A flamenco eredetét illetően több hipotézis létezik – mondja a műfaj egyik legjelentősebb gitárosának tartott muzsikus. Én úgy hiszem, és ebben a legtöbb kutató is egyetért, hogy az Indiából Európába vándorló cigányok hozták magukkal. Az út során a muzsikusaikat számtalan hatás érte, amelyek mind beépültek a zenéjükbe, így alakult ki az ősi flamenco. Kezdetben csupán énekelt műfaj volt, a gitár és a tánc csak később jött. A mai modern hangzást pedig Paco de Lucíának és Camarón de la Islának köszönhetjük, akik korábban sosem használt hangszerekkel kezdtek el kísérletezni. Persze a flamenco lényege az előadó érzelmeiben rejlik, az elmélet csak ez után jön. Mivel a mai napig kutatják, nehéz bármi véglegeset mondani róla, amit tudok, hogy ez valami ősi, vad, örömteli, szabad muzsika.

– Talán a duende foglalja össze legpontosabban a műfaj lényegét. A kifejezés a katarzisra utal, arra a kegyelmi pillanatra, amikor a zenén kívül minden más megszűnik létezni, amikor a leghatalmasabb erőket is képes uralni az ember. Számomra erről szól a flamenco.

José Fernández Torres, művésznevén Tomatito 1958-ban született Almeríában. Felmenői között szinte kivétel nélkül zenészeket találunk, így nem meglepő, hogy a kis José Fernández hamar gitárt ragadott. – Ilyen háttérrel nyilvánvaló volt, hogy belőlem is flamencogitáros lesz, bár eleinte nem nagyon tudtam, hogy mihez akarok kezdeni az életemmel, így szükség volt az apám és a nagybátyám szigorú hozzáállására. Egyből bedobtak a mély vízbe, és egy percre sem hagyták, hogy elveszítsem a lendületemet.

– Kamaszként bekerültem a legnagyobbak, Paco de Lucía és Camarón de la Isla zenekarába. Ennek az időszaknak minden perce zenei mesterképzés volt. Camarón a modern flamenco atyja. Ő volt az, akinek sikerült a gyökerek megőrzésével megújítani a műfajt. Olyan volt vele zenélni, mintha egy álmom vált volna valóra – a mai napig úgy gondolok vissza erre.

Ami azonban az énekes, Camarón de la Isla halálával hirtelen véget ért. Zenésztársa elvesztése miatt Tomatito kis híján felhagyott a flamencóval. – Nem tudtam, hogyan tovább – meséli a gitáros. Más énekesek nem akartak Camarón vezető zenészével játszani, így eleinte a közönség számára ismeretlen művészekkel léptem színpadra, majd frontemberként adtam koncerteket. Ez különös érzés volt, de úgy döntöttem nem pazarolom el a tehetséget, amit kaptam.

A jelenleg a Soy Flamenco című új albumával turnézó gitáros szólókarrierje a kezdeti nehézségek után gyorsan felívelt. Pályafutása során több rangos elismerést kapott, és számos híres muzsikussal dolgozott együtt. – A legjobban talán a zongorista Michel Camilóval értettük meg egymást – eleveníti fel a közös munkát Tomatito. – Nagyon szerettem, ahogy a lelkünk összekeveredett a zenében, az együttműködésünk során elértük, amit egy duóban a zenész egyáltalán elérhet. Szintén nagyszerű volt Omar Farukkal dolgozni. Egészen új lehetőségeket ismertem meg, mintha újra felfedeztem volna a flamenco eredeti, ősi struktúráit. A dzsessz egyébként mindig is komoly hatással volt rám. Mivel kezdettől fogva flamencót játszom, más műfajok új utakat nyitnak a zenémben.

Nem véletlenül nevezik Tomatito zenéjét fúziós flamencónak, amellyel sokak szerint korábban ismeretlen területekre vezette a műfajt. – Nem vagyok úttörő – cáfol rá a szakértőkre a gitáros. – Camarón de la Isla volt az úttörő. Mi pedig, akik fiatalként vele dolgozhattunk, továbbvisszük a szellemiségét. A mostani turnéra a fiam is elkísért, ő a flamenco legújabb generációját képviseli. Ha én már öreg leszek a zenéhez, ő viszi tovább a fáklyát, az ő felelőssége lesz, hogy a műfaj folyamatosan fejlődjön, és megőrizze egyedülálló jellegét.

S hogy mit várhatunk a vasárnapi koncerttől? Mindenekelőtt élő flamencót, amely Tomatito szerint a műfaj egyetlen érvényes megjelenési formája. – Nagyon szeretem a stúdiózást, jó érzés összegyűlni a zenész barátaimmal, de a flamencót nem a lemezfelvételekre találták ki. Ez a zene a közönség és a muzsikus közti intim kapcsolatban, a spontán pillanatok során jön létre.

– A koncertek mindig kihívást jelentenek számomra, hiszen olyankor felelősséggel tartozom a zenéért, a zenekaromért és a közönségéért egyszerre. A mostani turnén ráadásul a fiammal közösen lépek színpadra, ami szintén komoly felelősség, és rendkívüli büszkeséggel tölt el. Ilyenkor derül ki igazán, hogy az elismerések és kitüntetések vajmi keveset számítanak egy zenész életében; a család a legnagyobb díj, amit valaha kaptam.