Felújították Ady sírját

Egy stockholmi magyar házaspár finanszírozta. A költő születésének 136. évfordulóján avatták fel.

Grund
2013. 11. 22. 13:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A védett síremlék a Nemzeti Örökség Intézetének szakmai koordinációjával, egy stockholmi magyar házaspár adományából újult meg – mondta Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke. – A házaspár hivatalos úton keresett meg minket és az engedélyünket, szakmai tanácsunkat kérte, hogy rendbe hozathassa a védett síremléket. Természetesen készséggel segítettünk nekik és örömmel vettük a felajánlást – fejtette ki az elnök. Hozzátette: az intézet társadalmi szerepvállalásában támogat minden olyan civil kezdeményezést, amely a nemzet nagyjai emlékének megőrzésére irányul.

A síremlék korábban megsüllyedt talapzatát teljesen megújították, és egy speciális résszel bővítették ki, hogy elbírja a Csorba Géza szobrászművész által készített Ady-szobrot, amelyet a felújítás során restauráltak. Az ünnepségen Lukács Sándor Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész Ady-versek előadásával tette meghitté a megemlékezést.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.