Térhatású képek az ősi fekete-körösi világról

Györffy István varázslatos, ősi világot fedezett fel száz éve, melyet lelkesen le is fotózott.

Egy élelmes hollywoodi producer akár még fantáziát is láthatna a néprajzkutató Györffy István 1911-ben kezdődött, a szakmán belül máig legendásnak számító kutatóútjának filmes újragondolásában. Ha ma játszódna a történet, hősünk a vásznon egy addig elzárt, különös világ nyomaira bukkanna, felfedezéseit pedig szorgosan dokumentálná képekkel, a legújabb képrögzítési technikák buzgó alkalmazásával. És csak kicsit túlzó a fenti képzelgés: Györffy ugyanis valóban így tett annak idején.

Épp csak kikerülve az egyetemről egy olyan zárt, és ezért az archaikus népi kultúra legrégebbi nyomait még őrző vidéket járt be, amelyet rajta kívül nem kisebb név fedezett fel akkoriban magának, mint Bartók Béla. A Fekete-Körös völgye Nagyváradtól délkeletre található, az Erdélyi-szigethegység és az Alföld között, ahol a 20. század elején húszezer magyar élt a román többségű népesség közé ékelődve.

A korábban ismeretlennek számító vidék nem véletlenül ejtette rabul a ma elsősorban az alföldi népi kultúra szaktekintélyeként ismert Györffyt: hatalmas dózisban találkozhatott ugyanis itt annak az ősi tárgy- és viseletkultúrának a nyomaival, amely szórványosan létezett egyéb helyeken. A 24. órában érkezett: ami számára kincsnek számított – például a kézműves kerámiák –, azokat a helybéliek otthonaiban már kezdte kiszorítani a tömegtermelés. Technikai fejlődéssel kecsegtetett a modern kor, visszavonulót fújt a régi világ. A kettő érintkezését szimbolizálják a kiállítás bejáratánál kiállított egykori fényképek másolatai a nagyváradi vasútállomásról.

Györffy több mint kétszáz tárgyat gyűjtött látogatásai alatt, az értékes gyűjtemény számos tekintetben – például a viselettörténet szempontjából is – kimagasló értéket képvisel. Rokonszenvesnek látszik az a tudományos érdeklődés, amelyet nem a szűkkeblű sovinizmus fűtött, hanem az egymás mellett és együtt élő etnikumok iránti általános érdeklődés. Györffy ugyanis, hasonlóan Bartókhoz, a román népi kultúra archaikus vonatkozásainak is nagy teret szentelt kutatásaiban, és örömmel fedezte fel a magyar és a román népművészet közötti kölcsönhatásokat is.

Nemcsak szorgosan jegyzetelt, mint egy valamire való tudósjelölt, hanem korának legmodernebb fényképezési technológiáját is lelkesen használta. Három fényképezőgépet csatasorba állítva képek sokaságát hagyta hátra erről az ősi világról. Hogy mennyire volt trendérzékeny, mi sem mutatja jobban, mint hogy 1911-ben már lelkesen élt a fotókat színessé varázsoló autokróm üveglemez kínálta lehetőséggel. Az eljárás csak 1907-ben jelent meg a tömeggyártásban Franciaországban.

A Néprajzi Múzeum legújabb, Erdélyen innen – Alföldön túl című kiállításán éppen ezért alaposan elcsodálkozhat a látogató, amikor a régmúlt idők homályából nem a megszokott fekete-fehér fotográfia üzen felénk, hanem egy színes fotó egy fiatal, népviseletbe öltözött, száz évvel ezelőtt a kamera elé állt párról. Györffy nagy örömmel készített a korban igencsak divatosnak számító térhatású sztereó fényképeket is, amelyek közül néhányat a kiállításon is meg lehet nézni speciális szemüveg segítségével.

Györffy István

Fotó: Néprajzi Múzeum

Persze mindez csak hab a tortán, hiszen a lényeg a Fekete-Körös völgye népi kultúrájának tudományos igényű leírása volt. Györffy ennél mégis összetettebb kihívásként kezelte a kutatás folyamatát, és a kiállítás kurátorai – Gebauer Hanga, Granasztói Péter és Katona Edit – éppen arra törekedtek, hogy ezt a sokoldalú megközelítést átélhetővé tegyék a látogató számára is. A fényképezés tehát nem úri hóbort volt Györffy részéről, hanem eszköz, amelynek segítségével az írott szóba rejtett tudás képes megelevenedni, és ennek köszönhetően szinte közvetlen kapcsolat teremthető a mából a múlttal.

Jó példa erre az a ház, amelyben feltehetően előszeretettel tartózkodott, és amelyről éppen ezért szinte panorámaképes, alapos fotódokumentációt készített. Gebauer Hanga a műholdfelvételek segítségével sikeresen azonosította be a portát, mely még hasonlít akkori önmagára. Amikor pedig személyesen is felkereste a ház lakóit, kiderült, ma is azok leszármazottai élnek ott, akiknek őseivel a nagy néprajzos találkozott. És Györffy ugyanilyen mértékben volt alapos, ha a térképek készítéséről volt szó. Ezekből a kiállításon is látható néhány, sőt az akkori állapotokat össze is lehet vetni a mai térképeken rögzített állapotokkal.

Egy sokat fotózott ház

Fotó: Néprajzi Múzeum

Sokáig lehetne még sorolni az okosan rendezett kiállítás erényeit, amelyek közé bátran sorolhatjuk még az utolsó terem dokumentációját. A kutató levelezéséből, személyes tárgyaiból kapunk egy kedélyes adagot, és az akkori bürokrácia útvesztői is előtűnnek, amikor Györffy precízen kitöltött útelszámolását olvassuk. Az is kiderül belőle, hogy a hordárok díjazása milyen kiemelt tételnek számít egy ilyen szellemi-fizikai kaland során.

(Erdélyen innen – Alföldön túl. A Fekete-Körös völgye a századfordulón. Néprajzi Múzeum. Megtekinthető március 16-áig.)