Folytatódik az Avatar

Három folytatást készít Új-Zélandon az Avatar című 2009-ben bemutatott kasszasikeréhez James Cameron.

Grund
2013. 12. 16. 14:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendező ezt hétfőn jelentette be Wellingtonban Jon Landau producer és John Key új-zélandi kormányfő társaságában. A sci-fi folytatásait a Lightstorm Entertainment és a Twentieth Century Fox gyártja. Cameron elárulta, hogy A keresztapa „modorában” egyfajta családtörténetet akar teremteni, amely új kultúrákkal ismerteti meg a nézőket és Pandora víz alatti világába is elvezeti őket.

Az ugyancsak Új-Zélandon forgatott Avatar három Oscar-díjat nyert és a filmtörténet legnagyobb kasszasikere lett 2,8 milliárd dolláros globális jegybevételével.

Az 59 esztendős kanadai rendező, aki egy ideje Új-Zélandon, egy farmon él családjával, elmondta: a három filmet egyszerre forgatják le, a tervek szerint 2015-ben kezdik, és kilenc hónapot szánnak a felvételekre. A filmes azt is közölte, hogy az első folytatás 2016 karácsonyára kerülhet a mozikba, a következő részek pedig 2017, majd 2018 végén.

„Izgalommal tölt el a hivatalos bejelentés, hogy az Avatar-filmek Új-Zélandon készülnek. Nagyszerű tapasztalatokat szereztünk itt az első film forgatásakor” – mondta Cameron a hétfői sajtókonferencián.

A rendező elárulta, hogy már írják a forgatókönyveket és a látványtervezői munkák is folynak.

Megemlítette: korábban gondolkodott azon, hogy esetleg a Pandora bolygón kívüli világot is bevonja a filmek történetébe, de végül rájött, olyan színes és változatos kultúrát teremthet magán a bolygón, hogy nem szükséges elhagyni azt. Az új epizódokban a bennszülött nép, a Na’vik más népcsoportjait is bemutatja, valamint a képzeletbeli bolygó egyéb teremtményei is megjelennek. Cáfolta azokat a korábban elterjedt híreket, hogy a második epizód teljes egészében a víz alatt játszódna. Lesznek víz alatt és fölött játszódó jelenetek, megismerteti a bolygó óceánjának világát és az óceáni népeket. A történet maga egyébként a főhős, Jake pandorai családjának sorsát követi.

Az Avatar-filmekkel az emberek közötti érzelmi és szellemi kapcsolatot, valamint az emberek és a természet közötti kapcsolatot akarja előtérbe állítani – fogalmazott munkája céljáról.Az új-zélandi kormánnyal való megegyezés keretében 25 százalékos adóengedményre számíthat a produkció a korábbi 15 százalékhoz képest, a Lightstorm és a Twentieth Century Fox pedig legalább 423 millió dollárt költ el a filmekre a szigetországban. Cameron nem beszélt a filmek költségvetéséről – ez egyébként az ilyen nagyszabású produkciók esetében nem is szokás –, arra azonban utalt, hogy a kedvező gazdasági körülmények segíthetnek abban, hogy a három film költsége összesen egymilliárd dollár alatt maradjon.

A produkciókat, akárcsak az eredeti epizódot ismét háromdimenziós technikával forgatja a rendező, és lesznek olyan jelenetek, amelyeket másodpercenként 48 képkockás sebességgel rögzít.

A mozifilmeket hagyományosan másodpercenként 24 képkocka sebességgel veszik fel. Az új-zélandi filmrendező, Peter Jackson azonban A Hobbit-trilógia felvételénél megduplázta a sebességet, hogy a képek még élőbbnek látszódjanak, és még hatásosabbak legyenek. Az eredmény ugyan vegyes fogadtatásban részesült a kritikusok és a nézők részéről is, Cameront viszont nyilvánvalóan meggyőzte.

Az új-zélandi kormányfő nem titkolta, mennyire megkönnyebbültek Cameron elhatározása miatt, hogy a folytatásokat is Új-Zélandon készíti, mivel A Hobbit-filmek forgatásának befejezése érzékenyen érintette a helyi filmipart.

„Nagyszerű karácsonyi ajándék ez mindazoknak, akik a világszínvonalú filmeken dolgoznak” – jelentette ki Key.
A hobbit-filmek forgatása 5500 embernek adott munkát, ráadásul nyolc százalékkal több turista érkezett az országba kifejezetten a Középfölde-élményt keresve.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.