Megrongálták Weöres Sándor szobrát

Megrongálták Weöres Sándor szobrát szülővárosában, Szombathelyen.

Grund
2013. 12. 02. 15:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ismeretlenek kék festékkel mázolták össze a költő a Megyei Művelődési Központ és a Savaria Egyetemi Központ közötti sétányon lévő, bronzból készült szobrát, Veres Gábor szobrászművész alkotását. Szakállt festettek a költő fejére, de egy férfi nemi szervet és feliratok (például Paris Hilton neve) is rajzoltak a szoborra.

Kazmar Enikő, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta, eddig nem érkezett hozzájuk feljelentés, de tudnak az esetről.

Idén, Weöres Sándor születésének századik évfordulóján ez már a második alkalom, amikor egy köztéren álló Weöres-szobrot megrongálnak. Szeptemberben a Vas megyei Csöngén a Weöres Sándor-emlékház előtt álló, szintén bronzból készül mellszobrot döntötték le, törték össze és lopták el tolvajok, akkor rövid időn belül elfogtak őket a rendőrök. A csöngei Weöres-szobrot újraöntik. A költségekhez a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egymillió forinttal járul hozzá, Segesdi György szobrászművész pedig honorárium nélkül vállalta az alkotás ismételt elkészítését.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.