Erről Kollarik Tamás, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tagja, Medveczky Balázs, az MTV Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Néder Sarolta, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) támogatási területért felelős vezérigazgató-helyettese számolt be hétfőn sajtótájékoztatón.
A médiatanács által, az MTVA koordinálásával támogatott és az ünnepek alatt a köztévé csatornáira kerülő alkotások között lesz a többi közt Vitézy László Galamb parádé című alkotása, valamint Fazakas Péter filmje, Szabadság különjárat címmel. Látható lesz Mátyássy Áron ifjúsági filmje, a Berosált a rezesbanda (képünkön), Madarász István raftingról szóló alkotása és Miklauzic Bence Hőskeresők című történelmi témájú tévéfilmje is.
A műsorra kerülő ismeretterjesztő programok között lesz Mosonyi Szabolcs Csendes gyarmatosítók címmel készített alkotása is.
Néder Sarolta a tájékoztatón arról számolt be, hogy a 2011-ben elindított, és 2012-ben megújított támogatási rendszerbe beépítették a szakmai észrevételeit, ennek eredményeként az kiszámíthatóbbá vált: a pályázatok minden évben ugyanabban az időpontban jelennek meg, és egy év alatt többször is jelentkezni lehet rájuk.
Az eljárás egy konzultációval is kiegészült: a benyújtott szinopszisban rejlő lehetőségeket vitatják meg az alkotókkal. Elmondta azt is, hogy mivel a bírálóbizottságba a közmédia zrt.-inek vezetői is bekerültek, az elbíráláskor a tévék szempontjai is érvényesülnek.
A tévéfilmek készítése előtt forgatókönyvírói pályázaton is elindulhatnak az alkotók, amely már az animációs filmek készítői előtt is nyitott – tette hozzá Néder Sarolta. A pályázatban előnyt jelent, ha valaki egy lekérhető médiaszolgáltatótól is kap befogadó nyilatkozatot, ez biztosítja, hogy a támogatott alkotások több platformon megjelenve, minél több emberhez eljussanak.
Kollarik Tamás, a médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjának koordinátora úgy ítélte meg, teljesült a céljuk, hiszen a támogatásokból elkészült legfrissebb filmeket folyamatosan láthatják a nézők a közmédia műsorain. Az ünnepek alatt a köztévé több mint 20 mecenatúrás filmet mutat be, hogy a nézők az év végi szünetben is tartalmas, értékes magyar filmekből válogathassanak.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!