Egy újabb méternyi magasság a névtelen hegyhez

Kortárs kínai képzőművészek alkotásaiból rendezett kiállítás látható a Modemben.

Mondhatnánk, reménytelen feladatra vállalkoztak, hiszen a törekvéseknek azt a sokféleségét, amely Kína kortárs művészetét jellemzi, sok száz művész művein keresztül is csak jelzésszerűen lehetne értékelni. Így hát természetes módon vetődik fel a kérdés, lehet-e egy vidéki magyar városban megrendezett tárlattal valami újat mondani a kortárs kínai művészetről, illetve azon keresztül az ellentmondásos kínai társadalomról.

A válasz egyértelműen igen, és hogy a válasz éppen ez lehet, abban alighanem jelentős szerepe van annak, hogy a kínai kurátoroknak sikerült megtalálniuk azt a nézőpontot, amelynek elhelyezkedését a legplasztikusabban – a katalógus végén olvasható Szituáció-tervezés című tanulmányában – Li Keke írja le arról a manipulált képről szólva, amelyet a média, illetve a mögötte álló hatalom alakít ki a világról. „A spektákulum (a látványosság – a szerk.) nem a képek együttese, hanem az egyes emberek között létrejött olyan társadalmi viszony, amelyet képek közvetítenek” – fogalmaz azok viszonyáról szólva, akik a világot alakítják s akik ezt az átalakulást elszenvedik. Legyen szó a kapitalistákról vagy a kommunistákról (Kínában manapság aligha lehet eldönteni, hogy ki kicsoda), a távol-keleti országban ma egy olyan kép alakult ki a világról, a benne élő emberről, a múltról, a jelenről, az értékekről, amelynek megtisztításában, rekonstruálásában a kortárs művészetnek oroszlánszerepet kell játszania – ez a tanulmány konklúziója.

A kiállítók közül többen jól ismertek a világ legfontosabb művészeti központjaiban is, Co-hsziao Cu-csou rockzenész, képzőművész, költő, regényíró, zenei producer, filmrendező például 1995-ben részt vett annak a mára ikonikus értékű műnek az elkészítésében, amely az Adj hozzá egy métert az ismeretlen hegy magasságához! címet viseli. A fotó egy performansz résztvevőit, tíz kínai művészt ábrázol, amint súlyuktól függő sorrendben meztelenül egymásra fekszenek a hegy tetején, és saját testükkel emelik meg annak magasságát. Ő az egyébként, akinek videomunkája a kiállításon a kortárs kínai művészet legismertebb alakját, Aj Vej-vejt megidézi, immár a börtönből szabadulva, rocksztárként fityiszt mutatva a kínai hatóságoknak, akik egyébként ezzel nem nagyon törődnek, amit az is mutat, hogy a művész ismét nem lehet majd jelen Berlinben hamarosan megnyíló gyűjteményes kiállításán.

Ennyit a kínai kortárs művészet és a hatalom ellentmondásos, ám így is meglehetősen termékenynek mondható viszonyáról. Ami a média, az információ mindenhatóságát illeti, erről beszél Jang Csien földgömbje (Médiaünnep), Jang Csin-szung telefonszám-installációja, Vang Csing-szung három nagyméretű C-printje, míg Miao Hsziao-csun a kínai városi környezet dimenziói és az emberi lépték ellentétét, az egyén kiszolgáltatottságát érzékeltetik.

A fiatalok, akik ebben a környezetben nőnek föl, többnyire már semmit nem tudnak azokról a történelemmel kapcsolatos torzításokról, amelyekről Csang Ta-li fotográfiái beszélnek: többségükön az egykori kedves vezető, Mao Ce-tung látható, a többi szereplői közül rendre kiretusáltak valakit – az éppen adott hatalmi viszonyoknak megfelelően. Csen-Csie-jen fotói, videói az egykori áldozatoknak, a „rendszer ellenségeinek” állítanak emléket, Csou Hsziao-hu egyik animációs filmje viszont éppen a hősi emlékmű, a diktatúra lebontásának igencsak keserves munkájáról beszél.

A múlt másik vonulata a kínai kultúra, művészet gazdagsága, amely Vej Csia, Liu Csing-ho, Fan Po, Szu Hszin-ping művein megjelenik, Vej Kuang-csingnél, Huang Ji-hannál, Pang Mao-kunnál a jelen, a populáris kultúra elemeivel ellenpontozódik. Vang Csien-Vej Tekintet Idő-Színház című videója legalább három történeti korszak szereplőit jeleníti meg egyszerre, hogy az örök emberi értékek, gesztusok, reakciók viszonyát vizsgálja.

Ma Liu-ming viszont a nézőt kapcsolja be performanszaiba, amelyek során mezítelenül ül egy karosszékben, saját mozdulatlan, ruhátlan testének a hatását a nézők különböző pózaival szembesíti. Cuj Hsziu-ven, a tárlat egyetlen női művésze a mosdóban vette fel rejtett kamerával a videót, amely egy előkelő mulató női alkalmazottainak „szolgálaton kívüli” pillanatait, spontán gesztusait rögzíti, míg Cao Huj Vizuális testhőmérséklet című plasztikáján egy fotel felhasított kárpitja mögött jelennek meg emberi belső szerveknek tűnő alakzatok. Ez a mű fogadja a látogatót, de nem kell megijedni a művész trükkjétől, egyszerűen csak a felszín mögött rejtező dolgokra akarja ráirányítani a figyelmet. Mondhatni: újraértelmezi a látványosságot.

(Az új spektákulum – Debrecen, Modem, március 30-ig)