Az On The Spot adását aligha kell bárkinek is bemutatni. Cseke Eszter és S. Takács András díjnyertes műsora évek óta üde színfoltja a hazai televíziózásnak. 2009 óta bejárták és megmutatták szinte az egész világot. Láthattuk a külvilág elől elzárt Burmát, a katasztrófa sújtotta Japánt, a forrongó Egyiptomot, de megismerhettük az önmagukat keresztre feszítő vallási fanatikusokat, kannibálokat és a francia idegenlégió katonáit is. A műsor hatodik évada egykori diktátorok gyermekeit mutatja be – Chilétől Kambodzsáig. Az első rész premierjét ma este láthatják az M1-en.
Idi Amin ugandai diktátor 1971-ben puccsal szerezte meg a hatalmat. 1979-ig tartó elnökségének mérlege jóindulatú számítások szerint is legalább 300 ezer halott és számtalan menekült. Bukása után a diktátor előbb Kadhafihoz szökött, majd Szaúd-Arábia fogadta be, itt élt 2003-ban bekövetkezett haláláig. Az On The Spot készítői – ezúttal stáb nélkül, két kis kamerával – Idi Amin fia, Jaffar nyomába erednek.
Már a prológus is sokat elmond az egykori diktátorról, aki számos címe mellett a Brit Birodalom meghódítójának és Skócia koronázatlan királyának is hívatta magát. Halljuk, amint Idi Amin arról beszél, ő nem mában vagy holnapban gondolkodik, hanem 50 vagy 100 évre előre. Ezzel az indoklással végzett permanens tisztogatást uralkodása alatt, és ölette meg legfőbb bizalmasait, köztük Oboth Ofumbit, egyik legközelebbi barátját is. Ennyit a diktátorról, hiszen a műsor nem róla szól, de hamar kiderül, hogy nem is kizárólag a fiáról. Megismerjük ugyanis a meggyilkolt Ofumbi gyermekét, Godfrey-t is, aki napjainkban Jaffarral együtt üzleti ügyekben járja Ugandát.
Gyilkos és áldozat fiai barátok. A ma esti On The Spot: Diktátorok gyermekei e különös kapcsolatban rejlő motívumok, érzelmek és tanulságok bemutatását ígéri. A történelmet sokan ismerik, de minket most az ő történetük érdekel – halljuk a bevezetőben. S valóban, ez az egy óra nem a múlt eseményeire, hanem a bemutatott sorsok egyediségében is általános emberi értékekre koncentrál. Elsősorban a megbocsátásra. Felelősséget kell-e vállalnia egy gyermeknek az apja bűneiért, ki lehet-e törölni a múltat a jelen eseményeiből, és megbocsáthat-e valaki saját magának, ha találkozik az áldozatok családjával?
Az alkotók háttérbe vonulnak, a terep a két főszereplőé. Szépen lassan aztán a kimért, türelmes Godfrey kerül a középpontba. Jaffar teátrális gesztusaival és magyarázataival szemben, amelyek azt jelzik, a múlt számára nem olyan egyértelmű, mint azt hisszük, az áldozat fia méltóságteljesen gyászol a képernyőn. A megbocsátás az ő kezében van, s mint – Gandhit idézve – mondja: ha örökké szemet szemért veszünk, az egész világ megvakul.
Akárcsak Godfrey, a műsor is lassú, bölcs és türelmes. Nem foglal állást, csak szemlél. Így a nézőre marad a döntés, túl lehet-e lépni a múlt rémtettein.
