L. Simon: Biztosítják az Esterházy-kincsek védelmét

A kincsek védelmét szellemi és technikai háttér biztosítja majd Fertődön.

rKissNelli
2014. 01. 30. 6:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Február elején tárgyalja a kormány a fertődi Eszterháza Központ működését előkészítő előterjesztéseket. Ezek megtárgyalása után lehet beszélni arról, hogy ki lesz a felelőse az Esterházy-gyűjtemény Fertődre való átszállításának és a gyűjtemény új helyén való elrendezésének – közölte lapunk kérdésére L. Simon László tegnap. A fertődi Esterházy-kastély rekonstrukciójával kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztost azután kereste meg lapunk, miután Takács Imre, az Iparművészeti Múzeum leköszönő főigazgatója a Távirati Irodának többek között azt mondta, hogy a tárgyegyüttes jelentős része nincs szállítható állapotban, és az Esterházy-kincstárhoz tartozó tárgyak közül nincs is mindegyik restaurálva. Az igazgató úgy fogalmazott, „kiragadják” az Esterházy-kincstárat az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből.

Decemberben született kormányhatározat arról, hogy az Esterházy család egyedülálló, kora újkori ötvös- és textilgyűjteményét a fertődi Esterházy-kastélyban állítják ki. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkársága kérdésünkre közölte: a döntést nem kiragadásként kell értelmezni, hanem úgy, hogy a műtárgyak a széles körű nyilvánosság számára hozzáférhetővé válnak. „Így van ez az Iparművészeti Múzeum raktáraiban elzárva őrzött Esterházy-kincstár esetében is. A cél az, hogy ez a rendkívül értékes, de a látogatók elől jelenleg elzárt gyűjtemény méltó helyre kerüljön, ahol folyamatosan megtekinthető” – írták. Az Iparművészeti Múzeumnak nem volt állandó kiállítása az Esterházy-kincsekből, csak időszaki tárlatokat rendeztek ezekből a tárgyakból.

„A kormány döntése értelmében március 1-jével áll fel az Eszterháza Központ, így az új intézmény majdani felelős vezetője dönthet arról – a megfelelő szakemberek bevonásával –, hogy az Esterházy-gyűjtemény tárgyai milyen állapotban vannak, és mi mikor szállítható” – reagált L. Simon. A kormánybiztos elmondása szerint az új intézménnyel kapcsolatban egyértelmű szándék, hogy „az új központ a lehető leghamarabb minden feladatát száz százalékban elláthassa”, beleértve a felmerülő restaurátori munkát is. – Szándékaink szerint az új intézményben olyan apparátus és technikai háttér áll majd rendelkezésre, amelyek révén az eredeti helyükre visszakerülő műtárgyak védelme, szükséges restaurálása és tudományos feldolgozása megtörténhet – mondta L. Simon László. A kormányhatározat úgy rendelkezik, hogy intézkedési tervet kell kidolgozni az Esterházy család fraknói hercegi ágához kötődő műtárgyak leltározásáról, áthelyezéséről és méltó elhelyezéséről, különös tekintettel a rossz vagy közepes állapotú műtárgyakra.

Az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont létrehozásáról január 22-én született kormányhatározat. Az Eszterháza Központ működteti majd a fertődi Esterházy-kastélyegyüttest, új múzeumot és zenei kutatóközpontot is létrehoznak. Az új intézmény így egyrészt múzeumi szakmai besorolású közgyűjteményként (mint Esterházy-kastélymúzeum) fog működni.

(Fotó: Nagy Béla/Magyar Nemzet)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.