Színházat és közönséget építenek Fehérváron

Eredményesnek tűnik Szikora János munkája, most éppen busszal szállítja a nézőket Székesfehérvárra.

– Január 13-án, hétfőn délután ingyenes busz indul a budapesti Déli pályaudvar mellől Székesfehérvárra. A fehérvári színház stúdiójában játszott Karinthy-estet nézhetik meg a fővárosi érdeklődők. A közeljövőben rendszeressé kívánják tenni ezt az akciót?
– Igen, mindenképpen. Azt szeretnénk elérni, hogy Budapestről is lehessen jegyet vásárolni a darabjainkra. Ezt a jövőben egyfajta csomagban kínáljuk majd. Tehát aki megveszi a jegyet, azt elhozzuk busszal, megnézi az előadást, együtt vacsorázik a színészekkel, és utána visszamegy Budapestre.

– Már az ötlet is kiváló. Ön mondta korábban, hogy a balatoni autópályán naponta sokezres emberáradat hömpölyög el anélkül, hogy Fehérvárnál eszükbe jutna elfordítani a kormányt.
– Sokáig én is csak „hömpölyögtem”, eszembe sem jutott az ország egyik legnagyobb történelmi múltú városát, a koronázási várost megnézni, elmenni egy múzeumba, színházba. Hiba volt. Ide el kell jönni, szét kell nézni, és örülni annak, amit láthatnak. Ha ez az élmény még egy jó színházzal is összekapcsolódik, akkor tényleg mindenki boldog lehet.

– Remek színészek csatlakoztak a társulathoz, igen erős csapattal dolgozhat. Ha jól tudom, az önkormányzat is szívügyének tekinti a működését.
– Minden kollégámnak kívánom, hogy ilyen kapcsolata legyen a színháza fenntartójával.

– Mit jelent ez a gyakorlatban?
– A döntéshelyzetben lévő önkormányzati vezetők jelentős része lelkes nézőnk. Elismernek mint alkotó művészt, én pedig igyekszem kiérdemelni a bizalmukat. Nincsenek diktátumok, ukázok.

– Amikor egy város vezetése figyelemmel kíséri a színház munkáját, fennáll a veszélye, hogy művészeti kérdésekbe is beleszólnak.
– Akkor pontosítok: Fehérváron a vezetőink nézőként mondják el a véleményüket, és nem fenntartóként. Nem mindig dicsérnek, kaptunk kritikát is, mint a közönség bármely tagjától. A nézői kritikát mindig nagyon fontos meghallgatni.

– Annál is inkább, mivel a néző mindig fenntartó, hiszen megveszi a jegyet. Sokak szerint szerint közérthetőbb, populárisabb előadásokat vár a publikum. Fehérváron mi a stratégia?
– Az egyik legkomolyabb kérdést tette most fel, amiről az alkotótársaimmal is rengeteget beszélgetünk. Ahhoz, hogy hosszú távon kiaknázhassuk a városban és a társulatban rejlő lehetőségeket, el kell döntenünk, milyen színházat csináljunk, és kinek. Fiatal rendezőként vidéken dolgozva én is beleestem abba a csapdába, hogy a pesti barátaimnak csináltam előadásokat. Amit egyébként megnéztek a helybeliek is. Mi itt az elején tisztáztuk egymással, hogy elsősorban a fehérvári emberek örömére akarunk dolgozni.

– Mi a különbség a fővárosi és a fehérvári színházbarátok között?
– Pesti vagyok, de az életem felét vidéki színházakban töltöttem, tehát erre a kérdésre szerintem egyértelmű a válasz: az, ami a vidéki és a nagyvárosi életforma között. A vidéki élet sok szempontból elmélyültebb, nyugodtabb tempójú, mint a kétmilliós nagyvárosban. Ez nem értékítélet, hanem distinkció.

– Van különbség a vidéki városok nézői szokásai között is?
– Szegeden, Szolnokon és Pécsett is hosszú ideig éltem és dolgoztam. Nagyon érdekes így végiggondolni. A szolnoki stúdióban több mint hússzor lement az Alföldi Róbert rendezte Pasolini Theoréma-adaptáció, amit színházigazgatóként itt nem tűznék műsorra. Bár Fehérvár jóval nagyobb Szolnoknál, magasabb az értelmiségi lakosság száma, intellektuálisabb beállítottságú, ám a szolnoki színház ötvenéves formabontó hagyományokra építhetett akkor. Szolnokhoz képest például a szegedi közönség is konzervatívnak számít. Szeged és Pécs egyetemi városok, ilyen tekintetben látszólag előnyösebb a helyzet, kisebb kockázatot jelent egy intellektuálisabb vagy klasszikus darabot bemutatni. Csakhogy ez sem ilyen egyszerű. Pécsett egyszer kimentünk beszélgetni az egyetemi kollégiumba olyan rendezőkkel, mint Kamondi Zoltán vagy Xantus János, és talán nyolcan-tízen jöttek le, papucsban. A többiek fent csocsóztak vagy nézték a tévét. Nem esem hasra az egyetemistáktól. Sokkal érdeklődőbbek, fogékonyabbak a középiskolások. Visszatérve Fehérvárra: itt egy percig sem gondolkodtam, hogy megcsináljuk-e a Lear királyt, és jól tettem. Nagyon szeretik és büszkék rá a helybeliek.

– A siker egyik lényeges feltétel a jó szereposztás.
– Persze. Cserhalmi játssza Leart? Ezt már csak megnézem!

– Még Pestről is ide utaznak az élményért.
– Nagy vágyunk az is, hogy a fehérvári színházat elhelyezzük a pesti színházlátogatók térképén. Legyünk elérhető választási lehetőség, amikor valaki azt fontolgatja, mit is érdemes ma este megnézni. Erről szól az a tervünk is, amivel kezdtük a beszélgetést.

– Mivel csalogatják a nézőket idén?
– A Kozák András Stúdiószínpadon hamarosan bemutatjuk a Mesterkurzus című előadást. Fantasztikus darab, négy kiváló színésszel, Cserhalmi György rendezésében. Gáspár Sándor, László Zsolt, Derzsi János és Kuna Károly Sztálint, Prokofjevet, Sosztakovitsot és Zsdanovot keltik életre. Nemrég tudtuk meg az ügynökségtől, hogy a darab angol szerzője, David Pownal is eljön a februári premierre.

– A nagyszínpadon mi várható?
– Horváth Csaba Móricz Zsigmond Pillangó című regényének színpadi átiratából készít előadást. Csaba, aki A nagy füzet című regény színházi változatáért megkapta a kritikusok díját, egészen egyedi módon ötvözi a mozgásszínház formanyelvét a prózai színjátszás verbális készletével. Ráadásul egy kiváló fiatal színésznő, Törőcsik Franciska lesz a címszereplő. Szívesen beülök a próbákra is, annyira élvezem, ami ott történik. A másik nagy vállalkozásunk a Hargitai Iván rendezésében megszülető Mester és Margarita.

– Ezek fogadtatása határozza meg, merre indulnak a jövő évadban?
– Mi most nem csak darabokat készítünk, hanem színházat építünk. Ebben a rendezésen és a színjátszáson túl benne van a közönség építése is. Meg kell teremtenünk a magunk nézői rétegét, ízlést kell formálnunk és kielégítenünk. Szokták mondani, hogy egy színházigazgatónak mindig egy lépéssel a saját ízlése mögött és egy lépéssel a közönség ízlése előtt kell járnia. Ebből a kompromisszumból alakulhat ki az a progresszív színházi irány, ami sikeres. Ha az ember önző módon ráerőlteti a közönségre a saját látomásait, az túl nagy kockázatot jelent, amit én nem szeretnék vállalni.

– Ma is kell merészség a minőségi művészetekhez. Igaz, politikai megtorlás helyett a bukás fenyeget, aminek leginkább anyagi vonzatai vannak. Ezt megkockáztatja?
– A színház közvetítő közeg. Jó estben értékeket közvetít. Nagyon fontosnak tartom az emberek szórakoztatásának feladatát is, de úgy gondolom, hogy a színház funkciója ennél gazdagabb, mélyebb, tartalmasabb. A mi feladtunk a puszta szórakoztatásnál nemesebb, mélyebb, tanítóbb jellegű. Felelősek vagyunk azért, amit közvetítünk az embereknek.

– A saját rendezéseiről még nem beszélt.
– Egy-két évre lesz szükségem, amíg igazgatóként megteremtem a lehetőséget, hogy rendezőként is nyugodtan dolgozhassak. Viszont egy elég nagy formátumú produkcióban mégis letettem a rendezői névjegyem Fehérváron.

– A nyári koronázási ünnepi játékokra gondol?
– Igen. Felelevenítettük Szent István koronázási ceremóniáját. Mindig is nagyon izgatott a koronázás aktusa, ami tulajdonképpen egy középkori rituális színház. Most úgy tűnik, hogy ez évről évre visszatérő lehetőség lesz itt Fehérváron, ami kifejezetten izgat és ambicionál.

– Budapesten viszont operát rendez.
– A Richard Strauss-emlékév kapcsán fesztivállal tiszteleg a zeneszerző előtt az Operaház. A sorozat az én Salome-rendezésemmel kezdődik, és az Árnyék nélküli asszony című, Magyarországon eddig még be nem mutatott operával ér véget. Salome volt az első operaházi munkám huszonnégy évvel ezelőtt. Most, egy év híján negyed század elteltével újra találkozhatok Richard Straussal, ráadásul ősbemutatót rendezhetek. Ez is szép kihívás.