Kellemes meglepetést tartogatott 2013 azon olvasók számára, akik a magyar irodalom méltatlanul el nem ismert, mégis bőven termő vidékéről, a humorban és iróniában gazdag szövegek forrásvidékéről óhajtanak időnként szellemi táplálékhoz jutni. Három olyan regény is született – Cserna-Szabó András, Fehér Béla és Kötter Tamás 2013-ban napvilágot látott kötetei –, amelyekben a vérbő pesti aszfalthumortól kezdve a finom irónián át a rejtői nevettetés kétségbeesetten udvarias és abszurd hagyományát továbbéltető szövegmutatványokig számos színárnyalat lelhető fel. Kötter Rablóhalak című könyve annyiban számít kakukktojásnak, hogy iróniája kegyetlenségét olyan nemzetközileg ismert, de a magyar irodalom alakulására eddig komoly befolyást nem gyakoroló írókat követve edzette meg, mint az amerikai Bret Easton Ellis vagy a francia Michel Houellebecq.
Hasonlóképpen társtalannak tűnik a fiatal magyar prózában a 2013-as év egyik felfedezettje, Farkas Balázs. Akinek könyvét egyébként a már említett Cserna-Szabó ajánlja, Farkas sajátos alkotói prózavilágát Albert Camus és Hazai Attila közös gyermekeként határozva meg. Tetszetős és hízelgő méltatás, ami után az olvasó joggal vár száraz, minimalista prózát és fanyar humort komoly egzisztencialista kérdésfelvetésekkel. És lényegében ezt kapjuk, ráadásul nagyon szórakoztató módon. „Könyvtáros vagyok. A hét minden napján. Még vasárnap is.”
Ez már önmagában elég okot szolgáltathatna végig névtelenül maradó hősünknek a búslakodásra, hiszen a regény tanulsága szerint sem a vidéki, sem a fővárosi könyvtárakban nem tűnik hálás perspektívának a munkavégzés. Főleg olyan valaki számára, aki saját bevallása szerint komoly gondokkal küzd, ami az irodalom élvezetét illeti. „Már egy olyan rövidke könyv miatt is, mint a Fancsikó és Pinta, megkérdőjeleztem magamtól, hogy egyáltalán tudok-e olvasni” – mondja egyébként sajtrajongó hősünk, aki albumba gyűjti az utcai hirdetésekről letéphető telefonszámokat.
Az olvasás mint kihívás motívuma mellett a magyar irodalmi élet megmosolyogtató mozzanatainak szórakoztató paródiája is visszatérő elemként van jelen a könyvben. De fiatal hősünk számára az élet más területei is nagyon komoly kihívást jelentenek, mindenek előtt az emberi kapcsolatok. A Farkas által teremtett figura reakcióit – és azok hiányát – olvasva az ember időnként úgy érzi, egy érzelmileg teljesen steril robot vagy egy autisztikus vonásokat mutató személyiség megfigyeléseivel szembesül. Ám egy idő után az is felmerül az emberben: vajon tényleg ez a figura a nevetséges, aki valójában semmi mást nem tesz, csak nem vesz adottnak minden előre gyártott igazságot és közhelyet, amivel a környezete traktálja őt? „Azt hiszem, azért van ez, mert az emberek mindig annyira dühösek egymásra, vagy magukra, vagy mindenre. Ha kell, összevesznek egy mosogatóban hagyott szivacson vagy egy kikapcsolt telefonon. Én pedig ebben soha nem akartam részt venni. És aki nem akar játszani, azt kiközösítik.”
