„Legyenek jelen azok a független társulatok, amelyek úgy érzik, hogy a kormány megkárosította őket, de szerepeljen a budapesti Nemzeti Színház is, amelyet a közelmúlt igazgatóválasztása óta nyilvánvalóan a nemzeti konzervatív tábor tudhat a magáénak.”
A Burgtheater kedden azonnali hatállyal menesztett igazgatója, Matthias Hartmann korábban ezzel indokolta a bécsi színház Magyarország-fesztiváljának megrendezését, amely ma kezdődik a Forte Társulat Kristóf Ágota A nagy füzet című regényének színpadi feldolgozásával − Horváth Csaba rendezésében −, a Kasino am Schwarzenbergplatz játszóhelyen.
A Forte Társulat, a Pintér Béla és Társulata, a Katona József Színház és a Szputnyik Hajózási Társaság csütörtökön éjfél előtt közös közleményt juttatott el lapunkhoz, amelyben megerősítette: nem követi a Nemzeti Színház és a Krétakör példáját.
„A jelenleg kialakult helyzet, a Burgtheater gazdálkodásával kapcsolatos folyamatban lévő vizsgálatok ellenére úgy döntöttünk, hogy a meghívott előadásainkkal részt veszünk a Szene Ungarn fesztiválon. Társulataink a Burgtheaterrel, és nem annak felmentett igazgatójával állnak szerződéses viszonyban. Ítélkezni a hivatalos vizsgálatok lezárultáig nem szeretnénk. Érthető számunkra, ha valaki visszalép, mi azért döntöttünk mégis így, mert produkcióinkat a közönségnek játsszuk, és nem szeretnénk ha károsulnának azok, akik megvették a jegyet, és kíváncsiak az előadásainkra” – írták.
Mint ismert, Vidnyánszky Attila február 15-én jelentette be – miután egy nappal korábban a Burtgtheater társulatának kétharmada távozásra szólította fel Matthias Hartmannt −, hogy a Nemzeti Színház mégsem viszi Bécsbe a Johanna a máglyán című előadását.
A Krétakör is lemondta a 17-ei fellépését: öt nappal az előadás előtt erről tájékoztatott az MTI. A bécsi közönség egy nappal később értesülhetett erről az APA osztrák hírügynökség tudósítása szerint. A magyar közlemény szerint erkölcsi aggályok miatt lépett vissza a Krétakör, az osztrák lapok szerint a Burgtheater tisztázatlan gazdasági és politikai helyzete miatt.