Vidnyánszky Attila igazgató (képünkön) levélben tájékoztatta döntéséről Matthias Hartmannt, a Burgtheater vezetőjét. A levél magyar nyelvű változatát a Nemzeti Színház a távirati irodához is eljuttatta.
Az APA osztrák hírügynökség beszámolói szerint az osztrák ellenzéki pártok a Burgtheater vezetője, Matthias Hartmann lemondását követelik a színház katasztrofális pénzügyi helyzete miatt, a társulat pedig bejelentette bizalmatlanságát a vezetővel szemben.
Már múlt év őszén követelték Hartmann lemondását
A Burgtheater jubileumi konferenciáján 2013 októberében egy nézőtéri ügyelő – név szerint Christian Diaz – váratlanul felállt a színpadra, a munkakörülményei miatt panaszkodott. Elmondta, nem a színház a munkáltatója, hanem egy olyan dán–angol biztonságvédelmi cég, a G4S, amely kapcsolatba hozható emberijog-sértésekkel.
Az ügyelőt persze kirúgták, míg a német nyelvű sajtó kikezdte Hartmannt – többek között a Frankfurter Allgemeine Zeitung és a Der Standard –, valamint rávilágított arra az ellentmondásra is, ami a neoliberális üzleti hozzáállás és az októberi konferencián megfogalmazott utópisztikus színházidea között feszül.
Ami az említett céget és az emberi jogi sértéseket illeti: az angolai, 46 éves, ötgyerekes családapát, Jimmy Mubengát e cég emberei úgy „tették fel” 2010 októberében – kitoloncolásakor – egy repülőgépre a Heathrow-n, hogy belehalt.
Az ügy kapcsán már múlt év őszén követelték Hartmann lemondását, többek között egy Facebook-csoport is.
Levelében Vidnyánszky Attila felidézte, hogy sokáig készültek a Johanna a máglyán bemutatójára, mert „London után Bécs az egyik legnagyobb ’magyar’ város” és szerettek volna az ottani 200 ezres magyar közösségnek örömet okozni.
A Nemzeti Színház igazgatója azt írta: annak ellenére fogadták el a Burgtheater felkérését, hogy a bécsi intézmény vezetője előzetesen a sajtó útján tudatta: nemet mond budapesti intézmény meghívására.
„Egy olyan találkozóra szóló meghívást utasított vissza, amelyen többek között Oroszország, Norvégia, Bulgária, Szerbia, Litvánia vezető színházai vesznek részt március 26. és április 7. között a budapesti Nemzeti Színházban.