Ideiglenes távozik a Burgtheater éléről Matthias Hartmann – adta hírül hétfő délután az osztrák APA hírügynökség. Mint ismert: a színház a 2012–13-as színházi évadban 8,3 millió euró adósságot halmozott fel, továbbá 5 millió euró adóhátraléka van. A társulat kétharmada február közepén távozásra szólította fel Hartmannt, továbbá az osztrák állami színházakat – így a Burgtheatert is – működtető Bundestheater Holding vezetőjét, Georg Springert. Kedd délben a kulturális miniszter, Josef Ostermayer bejelentette: felmenti a tisztségéből Hartmannt, és távoznia kell Springernek is, aki a Holding vezetésén túl a Burgtheater felügyelőtanácsát is vezette keddig.
A miniszter döntését feltehetően nem az intézmény társulatának február közepén született bizalmatlansági indítványa, inkább az állami színházakról, valamint a gazdasági társasági törvényekről szóló törvény befolyásolta. Az ellenzéki pártok ugyanis e jogszabályokra hivatkozva állítják hetek óta, hogy Hartmann és Springer is felelős a Burgtheater pénzügyi válságáért.
Ugyan egy február végén közzétett könyvvizsgálói jelentés szerint Hartmann menesztett helyettese, Silvia Stantejsky különféle könyvelési trükkökkel tüntette el a színház likviditási gondjait, a jelentés nem magyarázta Európa legjobban támogatott, évente mintegy 47 millió euróból gazdálkodó színházának tetemes adósságát. Hartmann – és Springer – korábban minden felelősséget Stantejskyre hárított, aki pert indított.
A Burgtheater menesztett vezetője még azt is állította: az adósságot elődjétől, Kurt Bachlertől örökölte. Bachler pert helyezett kilátásba. Közben az osztrák Profil című hetilap megírta: már Hartmann igazgatóságának első évében, 2009-ben 1,7 millió euróról 5,1 millióra nőtt a színház adóssága.
A március elsejétől kulturális miniszteri posztot betöltő – korábbi kancelláriaminiszter – Josef Ostermayer felkérte a számvevőszéket: világítsa át a Burgtheater 2008 és 2013 közötti gazdálkodását. Az elmúlt napokban az osztrák lapok arról cikkeznek, hogy Hartmann irreálisan magas honoráriumokat zsebelhetett be a saját rendezései után. Sőt, már hivatalba lépése előtt, 2009. július 29-én 233 ezer eurót vett fel készpénzben a színháztól két új rendezésre, továbbá öt zürichi rendezésének bécsi adaptálására.
Hartmann a felmentését megerősítette egy közleményben, egyúttal jelezte: nem fogadja el a tisztségből való felmentését, és ügyvédhez fordult, hogy jogorvoslattal éljen a döntés ellen. Egyelőre nincs hír arról, hogy a Burgtheater megtartja-e a március 14-én kezdődő Magyarország-fesztivált, amelyet elsősorban olyan magyar független társulatoknak hirdetett meg, amelyek úgy érzik, hogy a kormány megkárosította őket. Múlt évben a magyar függetlenek támogatása 660 millióról 880 millió forintra nőtt, idén ez az összeg 1,2 milliárd forint.