– Két jelentős díjat kapott egy hónapon belül. Hogyan viszonyulnak ezek a díjak korábbi versenyeredményeihez, különösen a Paganini-verseny-győzelméhez, ha a saját elismeréseit értékeli?
– Természetes, hogy egy versenygyőzelem egészen más jellegű megmérettetés, mint amikor valaki állami díjat kap. A Kossuth-díj ráadásul olyan kitüntetés, amit Magyarországon mindenki a legnagyobb elismerésként fog fel. A Bartók–Pásztory-díj sem kisebb, csak talán kevésbé ismert a laikusok között.
– Holott legalább akkora a súlya, mivel a szakma ítéli oda.
– Valóban fontos lenne, hogy ez a díj ismertségében is a helyére kerüljön, akár az emberek szemében, akár a médiában. Az én esetem azért különleges, mert állítólag még nem volt olyan, hogy valaki egyszerre kapta volna meg mindkét kitüntetést, mégis azt gondolom, hogy sem a versenyeredmények, sem a díjak – különösen egy fiatal művész esetében – nem jelenhetnek meg mérföldkőként a saját magam megítélésében. A díjakkal, így a Kossuth-díjjal is, felelősség is párosul: az ember megpróbál az elismerésnek folyamatosan megfelelni.
– Egyre többet koncertezik Magyarországon. Kötelességének tartja?
– Amíg Párizsban tanultam és éltem, akkor is igyekeztem időt szakítani a magyar zenekarokra és koncertrendezőkre. Meggyőződésem, hogy egy magyar művész számára fontosnak kell lennie, hogy a saját közönsége előtt mennyit játszik és milyen minőséget jelenít meg. Nem szeretnék abba a hibába esni, hogy a külföldi koncertek háttérbe szorítsák a hazai szerepléseket, úgyhogy ez hozzáállásbeli kérdés is az én esetemben. Természetesen ebben nagy szerepe van a menedzseremnek, Körner Tamásnak, aki jól képviseli a nevemet és mindent megtesz azért, hogy minél több és színvonalasabb felkérésnek tudjak eleget tenni.
– Széles a repertoárja, de nyilván vannak önhöz közelebb álló korszakok, szerzők, művek.
– Egy előadóművész a mai piacon nem igazán engedheti meg magának, hogy beskatulyázzák. Nem is tartanám jónak, ha hangsúlyosan hozzákötnének egyik vagy másik szerzőhöz, vagy korszakhoz. Igyekszem úgy közelíteni minden darabhoz, hogy mire a koncert eljön, már az egyik kedvencként jeleníthessem meg. Ezt a sokszínűséget egyfajta minőségi követelménynek is érzem.
Baráti Kristóf
Fotó: Hegedűs Márta / Magyar Nemzet
– Ma már nem annyira kifizetődő a lemezfelvétel, ön mégis rengeteg felvételt készít.
– Amióta lemezfelvétel létezik, minden előadóművésznek fontos, hogy az éppen aktuális szemléletéről készüljön „lenyomat”. Ez művészi szempontból semmit sem változott azzal, hogy a lemezpiac mélyrepülésbe került. Bár hozzáteszem, ez a mélyrepülés olyan régóta tart, hogy ehhez képest azt kell mondjam, elég jól tartja magát. Ezt talán éppen az én példám is mutatja, hiszen az elmúlt néhány évben elég sok lemezt készíthettem, és ez az elkövetkezendő másfél-két évben sem csökken majd. Nemcsak a művész, az utókor számára is fontos lehet megörökíteni, hogy a mai világ miként vélekedik egy-egy műről.
– A YouTube, amely egyfajta riválisa, illetve alternatívája a lemezpiacnak, szintén nagy szerepet tölt be ebben a „lenyomatkészítésben”.
– Talán ez a legközvetlenebbül elérhető módja egy művész felvételeinek, koncertjeinek, és talán ezt is hallgatják a legtöbben. A YouTube óta alapjaiban változott meg a zenehallgatási kultúra, szinte minden fenn van az interneten. A kiadott lemezek anyaga természetesen nem szabadon hozzáférhető, ellenben nagyon sok más igen, mint például a promóciós célú felvételek, amelyek nagyon hasznosak a művészek számára.
– Tanít, és így látja azt a zenei oktatási rendszert, amelyről nem volt feltétlen jó véleménye, amikor azt mondta, hogy egyszerűbb lenne a nulláról újjáépíteni, mint megreformálni. Mi a tapasztalata?
– Pécsett tanítok a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán, ami a Zeneakadémiához képest kis intézmény, sokkal kevesebb növendékkel és tanárral. Itt nagyobb hangsúlyt kap az a fajta szemlélet, amit én hasznosabbnak érzek, mint ami a zenei felsőoktatási struktúrában általános. Gondolok itt a kamarazenei, vagy a zenekari tudásra, illetve a hangszerhez való egyfajta metodikai hozzáállásra, ha úgy tetszik, a hangszer eszközeinek a megtanítására.
– A probléma az, hogy a zenei felsőoktatás, különösen a Zeneakadémia a szólistaképzést helyezi előtérbe, miközben a végzett hallgatók több mint kilencven százaléka később tanítani fog, vagy zenekarban játszik.
– Nagyon kevés szólista kerül ki a zenei felsőoktatásból ahhoz képest, hogy a repertoár és az általános szemlélet erre épül. Meggyőződésem, hogy ennek előbb vagy utóbb meg kell változnia.
Enrico Pace és Baráti Kristóf
Fotó: Hegedűs Márta / Magyar Nemzet
– Egy ideje vezényel is. Honnan jött az inspiráció, és hova szeretne vele eljutni?
– Az inspiráció a koncertezés aránytalanságaiból jött. Egy szólistánál behatárolt a repertoár, és bizonyos szerzők nyelvezetének, zenei gondolkodásának a teljes megértéséhez nagyon fontos a zenekari művek megismerése, ennek pedig legalaposabb módja a vezénylés. Ez rendkívül építő munka egy szólista számára is. Évente hat-nyolc ilyen projektet csinálok, ami óriási kihívás, nagy élvezet és nagyon tanulságos is, sokat hozzátesz zenei fejlődésemhez.
– A ma esti koncertre nagyon nehéz programot választott. Mi motiválta a műsorválasztást?
– A legfontosabb motiválóerő Enrico Pace volt, akit ott van a világ legjobb zongoristái között, és mint kamarazene-partner talán még kiemelkedőbb. Volt alkalmam élőben hallani Kavakosszal Beethoven-szonátákat játszani. Egy ilyen műsorral nemcsak én mutathatom meg, hogy mit tudok, de ő is, hiszen ezek a művek mind technikai, mind zenei szempontból nagyon nehezek, a Schubert-fantázia és a Strauss-szonáta a szonátairodalom legnehezebb művei közé tartoznak.
– Mik a tervei a közeljövőben?
– Most a mai koncert a legfontosabb feladat. Május 2-án Svájcba utazom, ahol Zürichben a Tonhalleban Mendelssohn e-moll hegedűversenyét játszom, utána Bánfalvi Béla új együttesével, az Új Magyar Kamarazenekarral két és fél hetes németországi turnéra megyek. Ez, ha pihenésre nem is, egyfajta elmélyülésre is alkalmat adhat. A turnékon hosszabb időn keresztül azonos műsor megy, így egy idő után lehetőség van arra, hogy két koncert között más programmal is foglalkozzak. Most például Bartók 1. szonátáját kell felfrissítenem, de gyakorolnom kell annak a készülő CD-nek az anyagát is, amit nyáron veszek fel a pécsi Kodály Központban Würtz Klárával. Francia műsor lesz, César Franck-, Debussy- és Ravel-szonáták.
– Ez a turné baráti találkozás is, hiszen Bánfalvi Bélával együtt tanít, fiát, Zoltánt pedig a Zeneakadémia előkészítő osztályából ismeri.
– Valóban az egész családdal baráti a viszony, nagyon szeretünk együtt dolgozni, az zenekarral is jó barátságban vagyok. Nem ez lesz az első közös külföldi szereplésünk, és biztos vagyok abban, hogy a turné nemcsak sikeres, de kellemes is lesz.
