90 év a komolyzenében: Szőnyi Erzsébet

Az MMA vasárnap este szerzői esttel köszönti a 90 éves, Kossuth-díjas Szőnyi Erzsébet zeneszerzőt.

– Rengeteg vokális művet komponált, sok ráadásul pedagógiai célokat is szolgál. Ebben volt szerepe Kodálynak?
– Biztosan. Én mindig úgy éreztem, hogy a gyerekeken, az ifjúságon és az amatőr mozgalmon keresztül kell az embereket közelebb hozni a zenéhez, s ez óhatatlanul együtt járt egy bizonyos pedagógiai tendenciával, amelyet egész életemben követtem.

– Zenepedagógiai munkássága szintén nagyon jelentős. Hogy látja e téren a jövőt?
– Sok minden megváltozott. Volt, ami az előnyére, és volt, ami a hátrányára, de én azért bizakodó vagyok, hiszen a művészet nem változik, és az az igény sem szűnik meg az emberekben, hogy a művészettel kapcsolatba akarjanak kerülni. Az idő kitermeli a módját, azt, hogy ez milyen formában valósul meg, szabályos iskolai vagy iskolán kívüli oktatáson keresztül. A többség jelenleg negatívan látja ezt a kérdést, bizonyos fokig én is, de ha arra gondolok, hogy annak idején Kodály és Bartók is mekkora ellenállásba ütközött, és mégis célt ért, akkor azért reménykedem. Ma már a megváltozott körülmények és a technikai fejlődés miatt mások a feltételek és a lehetőségek a fiatalok számára, de az már nem az én dolgom, hogy ezen változtassak, hanem a tanítványaimé és az ő tanítványaiké. Sőt, sokan már az ő növendékeik közül is a pályára kerültek.

– A magyar zeneszerzők sokat küzdenek a műveik bemutatásáért. Önnek ezzel sosem volt problémája.
– Bennem mindig élt az az igény, hogy kapcsolatot találjak a közönséggel. Nemcsak az volt a fontos számomra, hogy leírjam azt, amire gondolok, hanem az is, hogy úgy formáljam meg, hogy megtalálja az utat a hallgatóhoz. Azt hiszem, hogy ez manapság a kollégákban nem igény. Inkább kifejezik a saját gondolataikat, és aztán rábízzák a lehetőségekre és az időre, abban reménykedve, hogy a művük majd valahogy eljut a közönséghez és befogadásra talál. Nekem mindig sok kapcsolatom volt az amatőr mozgalommal, akár kórusokkal, zenekarokkal, akár városokkal, falvakkal, mindig volt olyan közegem, amelyhez közvetlenül tudtam szólni, és ez megváltoztatta azt az igényt is, hogy milyen módon fejezzem ki magam.

90

Szőnyi Erzsébetet, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját születésnapja alkalmából május 18-án szerzői esttel köszönti a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozata a Vigadó dísztermében. A koncertprogram itt olvasható.

– Hosszú pályája végén még mindig aktív. Most is tervez új művet?
– Sosem lehet tudni. Az elmúlt napokban is volt egy bemutatóm. Egy volt zeneakadémiai növendékem kért fel egy olasz nyelvű kórusmű megírására, mivel az általa vezetett kórussal Olaszországba készültek. Egy Dante-szonettet zenésítettem meg.

– Már gondolkozik a következőn?
– Majd jön magától. Ebben a korban már nem érdemes légvárakat építeni. Általában adottak a körülmények, és azok termelik ki azt a valóságot, amit aztán realizálni tudok, mint a Dante-szonett esetében is.

– Ha most visszagondol az elmúlt évtizedekre, mi volt az a munkája, amely a legmeghatározóbb volt az élete során?
– A közelmúlt egy-két évében járt hozzám egy amerikai professzor, aki életrajzot írt rólam. Különleges élmény volt, hogy vele sikerült áttekintenem azt a sok évtizedet, amelyet a pályán eltöltöttem. Ez a könyv – életrajzzal, műjegyzékkel, szakmai utalásokkal és rengeteg fényképpel – hamarosan megjelenik, és azt hiszem, döntő pillanat lesz számomra, hogy egyben fogom látni az egész életművemet.