Az Ab alkotmányos követelményt fogalmazott meg, jogszabályt nem semmisített meg, mert a köztestület már működik, újabb jogviszonyok keletkeztek, a kifogásolt jogszabályi rendelkezés akár visszaható, akár jelen idejű megsemmisítése pedig a jogbiztonság sérelmét idézné elő.
Az MMA ügyében az ombudsman fordult az Ab-hoz, mert álláspontja szerint az állami semlegesség követelményét sérti, hogy csak az 1992. január 31-én alapított civil szervezet, a Magyar Művészeti Akadémia egyesület tagjai válhattak a későbbi köztestület alakuló közgyűlésének résztvevőivé, így a szervezet rendes tagjaivá és a tagfelvételről kizárólagosan döntő grémiummá.
Az Alkotmánybíróság a határozat indokolásában rámutatott: az alapjogok összhangját az állam művészeti kérdésekben tanúsított semlegessége biztosíthatja, vagyis az, hogy az államnak lehetővé kell tennie és biztosítania kell a művészeti alkotás sokféleségét, egyetlen irányzatot vagy szemléletet sem tekinthet kizárólagosnak.
Az Ab honlapján szerdán közzétett összegzés szerint az MMA közhatalmi jogköröket nem gyakorol ugyan, de a kulturális támogatások szétosztásával, kulturális intézmények tulajdonlásával kapcsolatban olyan státust kapott és olyan döntéseket hoz, amelyek ténylegesen érintik a művészeti alkotás szabadságát.
Mindezen jogosítványoknak a művészeti alkotás szabadságát ténylegesen érintő jellegéből következően az MMA-nak az Alaptörvényben foglalt követelménynek eleget téve, annak értékrendjét meg nem sértve, a művészeti alkotás szabadságát, sokszínűségét, irányzatait, áramlatait egyaránt védelemben kell részesítenie.
„Ezt a követelményt a törvényhozónak is – mind az MMA tagsági összetételére, mind pedig a tevékenységére vonatkozó szabályok kialakítása során – tiszteletben kell tartania, maga a köztestület pedig szervezeti felépítése és működése során a művészeti tevékenység pluralizmusát kell, hogy tükrözze, illetve elősegítse. Az MMA-nak egyenlő esélyeket kell biztosítania a művészek számára az MMA-tagságra, és ezen keresztül arra is, hogy a művészeti életre befolyást gyakorolhassanak” – olvasható az összegzésben.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!