A határon túli filmművészet értékei a magyar kultúra szerves részét képezik. Átgondolt támogatási rendszer hiányában azonban a Kárpát-medencei magyar alkotók egyre inkább csak a saját találékonyságukra és a személyes kapcsolataikra számíthatnak egy-egy film elkészítésekor. Jelen pillanatban nincs olyan intézményi háttér, amely átfogó segítséget nyújtana számukra: a magyarországi támogatási rendszer esetlegessége így kevéssé hat ösztönzően a filmművészek kreativitására.
Az MMA film- és fotóművészeti tagozatának szervezésében megvalósuló találkozó kiemelt célja, hogy a Kárpát-medencében élő alkotók közösen fogalmazzák meg a határon túli filmművészek értékteremtő munkáját biztosító támogatási rendszert illető javaslataikat. Az eseményre tizenhét alkotó érkezik Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról és Vajdaságból.
A budapesti találkozó ugyanakkor átfogó bemutatást is kínál a határon túli alkotók munkáiból. Az esemény részeként, az Uránia Nemzeti Filmszínház közreműködésével megvalósuló mustrán az érdeklődők két nap alatt – 20-án és 21-én – 25 művet, összesen 821 percnyi filmalkotást láthatnak. A Kárpát-medencei filmes és televíziós műhelyek alkotásainak vetítése kiváló alkalmat biztosít az anyaországi közönség számára, hogy megismerkedjen a határon túli filmművészet – zömében az elmúlt két évben elkészült – munkáival. Az Uránia moziban 2007, 2009 és 2012 után idén negyedik alkalommal kerülnek bemutatásra a Kárpát-medencei filmesek alkotásai. Az MMA és az Égtájak Egyesület szervezte vetítések mindkét nap délután négy órakor kezdődnek, a filmek másfél órás blokkokban a Fábri és Csortos teremben láthatók. Az előadásokra a belépés díjtalan.
A határon túli alkotók speciális közegben, ám az aktuális magyarországi helyzettől sosem függetlenül alkotnak. Ami itthon történik a filmművészetben, a kultúrpolitikában, hatással van a munkájukra, bőségben és válságban egyaránt. A szűkülő támogatási források a környező országok filmgyártásában is éreztetik hatásukat, a határon túli filmesek helyzete ennek köszönhetően egyre kilátástalanabb. Legrosszabb helyzetben a művészfilm felé nyitó alkotók vannak, akiknek lehetőségei lényegesen szerényebbek, mint a televíziós műhelyekben dolgozó kollégáiké. A kísérleti műfajokban mozgó filmesek számára egy egész estés nagyjátékfilm mára már elérhetetlen álomnak tűnik.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!