A magyar kormány reményei szerint megszerezheti a lenyűgöző, Seuso-kincsnek keresztelt római kori ezüstkészlet fennmaradt darabjait is, miután felét már birtokában tudhatja.
Március végén Orbán Viktor miniszterelnök leleplezte a Seuso-kincs azon hét darabját, amelyet a nyilvánosság azt megelőzően csupán egyetlen napig láthatott (1990-ben a Sotheby’s New York-i árverési kiállításán). A műkincs másik hét darabja az Egyesült Királyságban élő Lord Northampton tulajdonát képezi.
Az i. sz. 4. századból származó ezüstkészlet helyzete csaknem 35 éve – azóta, hogy Magyarország, Horvátország és Libanon keresetének benyújtását követően a kincsnek nyoma veszett – bizonytalan. A 14 darabból álló, hiteles eredetet bizonyító dokumentációval nem rendelkező római kori ezüstkészlet 1980-ban bukkant fel. A tisztázatlan jogi háttértől eltekintve a műkincs piaci értéke 100 millió font körüli összegre tehető.
Orbán Viktor a kincset úgy jellemezte, hogy az végre „hazatért”. A magyar álláspont szerint a műtárgyakat nem megvásárolták, hanem 15 millió eurós „tartási díjat” fizettek eddigi birtokosainak.
A miniszterelnök így nyilatkozott: „A kincs mindig is a magyar állam tulajdonát képezte ezért fontosnak tartjuk, hogy mi nem vételárat fizettünk. De valahogyan vissza kellett szereznünk a kincset.” A bejelentés közvetlenül a parlamenti választások előtt hangzott el és valamelyest emelhette a végül újraválasztott Orbán támogatottságát.
Magyarországnak a műkincs hét darabját sikerült visszaszereznie: a vadász (Seuso)-tálat, egy geometrikus tálat, két geometrikus kancsót, egy mély mosdótálat, egy illatszeres dobozt és a Dionysos-kancsót. Ezenkívül Magyarországé lett az a rézüst is, amelyben a kincseket megtalálták.
Az Art Newspaper értesülései szerint a műkincsegyüttes Magyarország számára eladott darabjai egy befektetési társaság tulajdonát képezték, amelynek kedvezményezettjei az 1984-ben elhunyt Peter Wilson, a Sotheby’s egykori elnökének két fia, Philip (aki művészeti kiadót vezet) és Thomas.
A kormány által közzétett nyilatkozat szerint egymást követő magyar kormányok képviselői többször tárgyaltak a Seuso-kincs tulajdonosaival, sikertelenül. Az egyik akadályt a műkincsekért kért „több milliárd forintos, csillagászati összeg” jelentette (30 milliárd forint, kb. 80 millió font).
Egy évvel ezelőtt komoly tárgyalások kezdődtek, amelyek során hazánkat Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója képviselte. A műtárgyakért fizetendő összeget sikerült lealkudni 15 millió euróra, amelyet a magyar kabinet február végén titkos szavazáson hagyott jóvá.
Az Egyesült Királyság kiviteli engedélyt adott ki (mivel az ezüstkincsek kevesebb mint ötven évig voltak az országban, halasztásra nem volt lehetőség). A kincseket március 21-én a magyar Terrorelhárítási Központ tisztjeinek közreműködésével szállították Budapestre.
A Seuso-ezüstkincs szövevényes története 1980-ban indult, amikor az először felbukkant darabok szerbiai, libanoni és egyesült királyságbeli műkereskedők közvetítésével jutottak Peter Wilson tulajdonába. Később Wilsonnak a kincs további darabjait is vételre ajánlották, aki elegendő saját tőke hiányában Lord Northamptonnal kötött partneri megállapodást. 1984-ben a kincs néhány darabját a kaliforniai Getty Múzeumba küldték, viszont a műtárgyak nem rendelkeztek hitelesített dokumentációval, így a Getty Múzeum nem vásárolta meg őket.
Ezt követően Lord Northampton megalapította a Guernsey-ben bejegyzett Trustee of the Marquess of Northampton 1987 Settlement elnevezést viselő testületet, amelynek két kedvezményezettje az okiratban (a Wilson érdekeit képviselő) „Abraham” és (a Lord Northampton érdekeit képviselő) „Xylander” néven szerepel.
A Sotheby’s időközben utasítást kapott az ezüstkincs értékesítésére, amelyet 1990-ben árverésre Londonból New Yorkba szállítottak. Az aukciós ház akkori állítása szerint a kincsről „azt hitték, hogy Libanonban fedezték fel az 1970-es években”.
Egy nappal az árverési kiállítás után a tárgyak lekerültek az árverésről, mivel Magyarország, Jugoszlávia (az ország 1991-es szétszakadása után Horvátország) és Libanon kormánya jogi keresetet nyújtott be, amely a tervezett zürichi aukció eltörlését is jelentette.
Később Libanon visszavonta keresetét, 1993-ban pedig egy New York-i esküdtszék döntése értelmében nem állt rendelkezésre elegendő bizonyíték a kincs magyarországi, illetve horvátországi felfedezésére. Ezek után a Seuso-kincset visszaszállították Londonba.
A kincset övező jogi vita ellehetetlenítette az értékesítést, Lord Northampton pedig eljárást kezdeményezett az Allen & Ovary ügyvédi iroda ellen kárára történt jogi tanácsadás okán. 1999-ben az ügyben peren kívüli megegyezés született, és a hírek szerint Lord Northampton körülbelül 24 millió fontos kártérítésben részesült.
A történetben a következő fordulat 2006-ban következett be, amikor a Seuso-kincset a londoni Bonhams aukciós ház bocsátotta árverésre egy egynapos kiállítás keretében. Az exkluzív eseményen kizárólag a meghívottak vehettek részt.
A történet további fontos részlete, hogy Wilson fiai és Lord Northampton között nézeteltérés alakult ki, így a Seuso-kincset 2008-ban elfelezték. Wilsonékhoz került az együttes hét darabja, illetve a rézüst, míg Lord Northampton kapta meg a teljes együttes értékének 60 százalékát képviselő másik hét darabot.
A bonyodalmakat fokozza az a körülmény is, amely szerint nem ismeretes, hogy a Lord Northampton és ötödik (immár volt) felesége, Pamela Haworth válása során megállapított és utóbbinak tavaly odaítélt 17 millió font tartalmazza-e a kincsekből rá eső részt.
Miután a magyar kormány már magáénak tudhatja a Seuso-kincs korábban Wilson által birtokolt részét, törekvései most a nagyobb értéket képviselő Northampton-féle kincsre irányulnak. Amint Orbán Viktor fogalmazott: „Dolgozunk az ügyön a kincsnek a mi birtokunkba kell kerülnie.” Lord Northampton ügyvédje, Ludovic de Walden „alaptalannak” nevezve mindvégig elutasította Magyarország követelését.
Jelenleg Lord Northamptonon múlik, hogy eladja-e Magyarországnak vagy megtartja a birtokában lévő részt.
Mindenesetre nem lesz könnyű dolga, ha piaci értékén máshol kívánja értékesíteni a kincseket, mivel Magyarország azzal érvelhet, hogy a Wilson-féle rész általa való birtoklása még több jogalapot ad követeléseinek.
Még akkor is, ha sikerül eladni a Northampton-féle részt, a magyar kormány minden lehetséges jogi lépést meg fog tenni ennek megszerzésére, így nehézségek adódhatnak a kincs Egyesült Királyságból való kivitelének engedélyeztetése kapcsán is.
A magyar kormány állítása szerint a kincseket az 1970-es évek közepén, a Balaton közelében lévő mai Polgárdiban fedezték fel. Az állítólagos megtaláló egy amatőr régész, bizonyos Sümegh József volt, akit 1980-ban egy pincében felakasztva találtak meg, bár a mai napig tisztázatlan, hogy gyilkosság vagy öngyilkosság történt.
Az ezüstkincs magyarországi származását bizonyítja a nagyméretű vadásztál, amelyen a római kori tulajdonos, Seuso számára tett ajánlás és a Balaton latin neve, a „Pelso” szó olvasható. Egyes vélemények szerint a Pelso a vadászjeleneten ábrázolt kutya neve is lehet.
A magyar oldal rámutatott a Seuso-ezüstkincs és a polgárdi quadripod közötti hasonlóságokra – utóbbit 1873-ban fedezték fel a város területén és jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében található. Egyes szakemberek feltételezése szerint néhány, jelenleg Svájcban őrzött római kori lelet szintén a Seuso-kincshez tartozhat, bár ez nem nyert tudományos bizonyítást.
Az immár Magyarországon található hét műtárgy jelenleg az Országházban tekinthető meg, és a tervek szerint júliustól a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításának részét képezik majd. Philip Wilson lapunknak a következőt nyilatkozta: „Édesapám eredeti szándéka a leletegyüttes egyben tartása volt, de bizonyosan örömmel fogadta volna, hogy a kincs egyik fele egy nemzeti múzeumba került.”
Ludovic de Walden megerősítette, hogy Lord Northampton befektetésének megtérülése, illetve jelentős gyarapítása céljából vásárolta meg a Seuso-kincs egy részét, és mindig is tovább akarta értékesíteni a műtárgyakat. Ami Lord Northamptont illeti, ezen célja továbbra is változatlan.
(Fordítás: Szépművészeti Múzeum)
