– Kiemelkedik a hangversenyek közül az október 15-i esemény is: ekkor a Zeneakadémia színpadán Fischer Annie-ra emlékezik Ránki Dezső és Kocsis Zoltán. Fontos egyházi ihletésű művek is szerepelnek a műsorfüzetben: Beethoven kantátája, a Krisztus az Olajfák hegyén Martonvásáron, Haydn A Megváltó hét szava a keresztfán című oratóriuma a Zeneakadémián, Debussy A tékozló fiú című Római-díjas, korai kantátája pedig a Müpában hangzik el Nemzeti Énekkarunk közreműködésével, amelynek Antal Mátyás a karigazgatója – sorolta a főigazgató. A martonvásári Beethoven-estek idén is folytatódnak, de számos egyéb tematikus koncertet találunk a programkínálatban.
Újdonságnak számítanak a Meztelen igazságok című hangversenyek, amelyek 8-12 éves gyermekeknek és szüleiknek szólnak, és amelyek olyan nehéz, komoly és kényes témákat érintenek majd a zene nyelvén, mint a szerelem, a halál és mi az, hogy a király meztelen.
A hagyományok is folytatódnak: a nemzetpolitikai turnék, vagyis a szomszédos országok magyarok lakta városaiban harmadik éve folyó koncertek, amelyekből a zenészek és az énekkari tagok is sokat töltődnek, vagy a vidéki előadások, amelyeket térítésmentesen ad az együttes. Kovács Géza hangsúlyozta: ezeket önként vállalták, mégpedig azért, mert úgy gondolják, nemzeti alapintézményként ez a kötelességük. A főigazgató elmondta: nem másodosztályú előadásokat visznek vidékre, hanem elsőrangúakat, Kocsis Zoltán vezényletével, világhírű vendégművészek közreműködésével.
– A Próbatermi hangversenyeknek nem kell a cégér, nagyon népszerűek – folytatta Kovács Géza, majd hozzátette: ennek részben az az oka, hogy ilyenkor a közönség olyan helyeket lát, amelyeket csak a zenészek szoktak, például a teherliften érkeznek, és megtekinthetik a titokzatos kottatárat is.
A vendégművészek is jelentősek az új évadban. Kovács Géza kiemelte, hogy a zenekar mindig nagy figyelmet fordít a fiatal magyar tehetségekre, így például idén Berecz Mihállyal lépnek fel a Zeneakadémián. A magyar művészek közül többek között Balog József, Fülei Balázs, Baráti Kristóf, Vashegyi György, Vásáry Tamás, Hamar Zsolt, Dénes István, Jandó Jenő, külföldről pedig Carlo Montanaro, Carlo Rizzi, Thomas Sanderling, Rossen Milanov, Olli Mustonen, Laurent Korcia, Michael Martin Kofler lesz a vendégük.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!