– Ez már a harmadik lemeze. Miben más, mint a többi?
– Ez a CD tulajdonképpen a tanulmányaim lezárása, félig-meddig összegzése. A Kronbergi Akadémia, ahol tanultam és ahol most tanítok, minden évben ki szokott adni egy olyan lemezt, amellyel a fiatal művészeinek segít. Annak, hogy ezt a lemezt most én egyedül készíthettem el, van egy gesztus jellege is, kicsit olyan, mint egy tanulmányi kitüntetés.
– Partnerét, Walter Delahuntot is Kronbergből ismeri?
– Walter Delahunt az akadémia szerintem legjobb zongoristája, már sokszor játszottunk együtt, jól ismerjük egymást. Ráadásul még magyar kötődése is van: Sebők Györgynél tanult Kanadában, Starker Jánosnál pedig kísért fiatalkorában. Ő egy generációkon átívelő személyiség.
– Ez a lemez a repertoárt illetően is mutat valamit abból, amit a tanulmányai összegzésének tekint?
– Igen, ebből a szempontból is összegzés, hiszen többek közt ezeket a műveket játszottam a versenyeken az elmúlt 10-12 évben. Annak, hogy elővettem, részben pedagógiai oka is van: a fiatal csellisták elfogadható felvételen hallgathatják meg ezeket az egyébként kiváló műveket.
– Mindegyik mű variációs forma.
– Ez szintén nagyon érdekes, mert ahhoz, hogy egy adott témából különféle dolgokat hozzon ki az ember, nagy fantázia és kreativitás kell. Ez is motivált, de tisztában voltam azzal, hogy ha csak variációkat veszek fel, akkor a CD egy kicsit egyoldalú lesz. Bár én csak a napokban tudtam meg, érdekes, hogy Starker János is készített fiatalabb korában egy olyan lemezt, amire szintén csak variációs formákat vett fel. Nagyon jó érzés volt megtudni így utólag. Lehet, hogy tényleg van valami közös a gondolkodásunkban.
– Ha a lemez bizonyos szempontból összegzés, akkor egyfajta határkőnek tekinti?
– Igen. A következő lemez, amit felveszek, már azt az igazi koncertrepertoáromat hozza, ami a műsoraimnak is az egyik gerincét jelenti: Csajkovszkij összes csellóra és zenekarra írt darabját. Ez a Brilliant Classicsnál jelenik majd meg, és ez lesz az első „igazi” művészi megnyilatkozásom. A Pannon Filharmonikusokkal veszem fel, ennek kapcsán adunk egy koncertet Pécsett, ami a lemez alapjául is szolgál. Már ezt a variációs lemezt is úgy vettem fel, hogy az alapja egy élő koncert volt. Hiszek abban, hogy az élő koncert hangulatán keresztül minden jobban átjön, mint egy steril összebarkácsolt CD-n.
– És az első két lemez?
– Az első CD-m egy klasszikus versenylemez volt, a lehetőségét a genfi verseny egyik díjaként nyertem. Ez volt életem első felvétele, és nagyon tanulságos volt azzal együtt, hogy így pár év távlatából visszahallgatva már nincs az a kellemetlen érzésem, ami a legtöbb művészt kísérti, amikor visszahallgatja a régebbi felvételeit, és nem az jár az eszében állandóan, hogy mi mindent csinálnék már másképp. A felvételeimen keresztül is érzem a fejlődési irányt, ami pozitív visszajelzés. A második lemezen Vanhal csellóversenyét játszom, ez pedig azért kuriózum, mert ebből korábban még nem készült felvétel. Vanhal Mozart-kortárs, és a csellóversenye abból a szempontból is fontos, hogy abban a korban keletkezett, amikor még csak nagyon kevesen komponáltak csellóra, hiszen adottságaiból fakadóan és technikai fejlődésben sem tartott még ott a cselló, hogy igazán szólóhangszer legyen.
– Ez a CD tulajdonképpen a tanulmányaim lezárása, félig-meddig összegzése. A Kronbergi Akadémia, ahol tanultam és ahol most tanítok, minden évben ki szokott adni egy olyan lemezt, amellyel a fiatal művészeinek segít. Annak, hogy ezt a lemezt most én egyedül készíthettem el, van egy gesztus jellege is, kicsit olyan, mint egy tanulmányi kitüntetés.
– Partnerét, Walter Delahuntot is Kronbergből ismeri?
– Walter Delahunt az akadémia szerintem legjobb zongoristája, már sokszor játszottunk együtt, jól ismerjük egymást. Ráadásul még magyar kötődése is van: Sebők Györgynél tanult Kanadában, Starker Jánosnál pedig kísért fiatalkorában. Ő egy generációkon átívelő személyiség.
– Ez a lemez a repertoárt illetően is mutat valamit abból, amit a tanulmányai összegzésének tekint?
– Igen, ebből a szempontból is összegzés, hiszen többek közt ezeket a műveket játszottam a versenyeken az elmúlt 10-12 évben. Annak, hogy elővettem, részben pedagógiai oka is van: a fiatal csellisták elfogadható felvételen hallgathatják meg ezeket az egyébként kiváló műveket.
– Mindegyik mű variációs forma.
– Ez szintén nagyon érdekes, mert ahhoz, hogy egy adott témából különféle dolgokat hozzon ki az ember, nagy fantázia és kreativitás kell. Ez is motivált, de tisztában voltam azzal, hogy ha csak variációkat veszek fel, akkor a CD egy kicsit egyoldalú lesz. Bár én csak a napokban tudtam meg, érdekes, hogy Starker János is készített fiatalabb korában egy olyan lemezt, amire szintén csak variációs formákat vett fel. Nagyon jó érzés volt megtudni így utólag. Lehet, hogy tényleg van valami közös a gondolkodásunkban.
| „A verseny kicsit olyan, mint a sport.” |
| Fotó: Böröcz Balázs |
– Ha a lemez bizonyos szempontból összegzés, akkor egyfajta határkőnek tekinti?
– Igen. A következő lemez, amit felveszek, már azt az igazi koncertrepertoáromat hozza, ami a műsoraimnak is az egyik gerincét jelenti: Csajkovszkij összes csellóra és zenekarra írt darabját. Ez a Brilliant Classicsnál jelenik majd meg, és ez lesz az első „igazi” művészi megnyilatkozásom. A Pannon Filharmonikusokkal veszem fel, ennek kapcsán adunk egy koncertet Pécsett, ami a lemez alapjául is szolgál. Már ezt a variációs lemezt is úgy vettem fel, hogy az alapja egy élő koncert volt. Hiszek abban, hogy az élő koncert hangulatán keresztül minden jobban átjön, mint egy steril összebarkácsolt CD-n.
– És az első két lemez?
– Az első CD-m egy klasszikus versenylemez volt, a lehetőségét a genfi verseny egyik díjaként nyertem. Ez volt életem első felvétele, és nagyon tanulságos volt azzal együtt, hogy így pár év távlatából visszahallgatva már nincs az a kellemetlen érzésem, ami a legtöbb művészt kísérti, amikor visszahallgatja a régebbi felvételeit, és nem az jár az eszében állandóan, hogy mi mindent csinálnék már másképp. A felvételeimen keresztül is érzem a fejlődési irányt, ami pozitív visszajelzés. A második lemezen Vanhal csellóversenyét játszom, ez pedig azért kuriózum, mert ebből korábban még nem készült felvétel. Vanhal Mozart-kortárs, és a csellóversenye abból a szempontból is fontos, hogy abban a korban keletkezett, amikor még csak nagyon kevesen komponáltak csellóra, hiszen adottságaiból fakadóan és technikai fejlődésben sem tartott még ott a cselló, hogy igazán szólóhangszer legyen.
– Ha határkő ez a lemez, akkor ezzel a versenyzést is befejezi?
– Számomra a verseny kicsit olyan, mint a sport. Sok köze nincs a művészi fejlődéshez, viszont megvan az a nagy előnye, hogy olyan célt tűz ki az ember, ami nem enged meg semmilyen technikai kompromisszumot. Sokat tanultam a felkészülési folyamatokból. Korban már kezdek kiöregedni, és talán igazán nem is lenne rá szükségem, de ha találnék egy olyan versenyt, ami imponál és érdekes műsor szempontjából, akkor lehet, hogy elmennék, csak úgy, a felkészülési folyamat kedvéért.
– A koncertezés mellett tanít is Kronbergben.
– Tanítani nagyon szeretek, s ez már évekkel ezelőtt elkezdődött, amikor kurzusokat tartottam, illetve fiatal kollégák megkértek, hogy hallgassam meg őket és adjak nekik tanácsokat. Mivel kevés időm van, csak néhány tanítványt vállaltam. Az időbeosztásomból fakadóan rám inkább a „coachingolás” jellemző, és ebben a formában a volt tanárom, Helmerson professzor két növendékével is foglalkozom, a másik két fiatal növendékem pedig 10-12 órát kap havonta fejenként, tehát velük igazi tanárként foglalkozom, ami viszont csak úgy lehetséges, hogy időben teljesen hozzám alkalmazkodnak. Kronberg családias intézmény és nagyon konstruktív a viszony a tanárok és a diákok között.
– Mire lenne még szüksége ahhoz, hogy a karrierje kiteljesedhessen?
– Az az igazság, hogy a karrierem elért egy olyan szintre, ahol már elengedhetetlenül szükséges lenne egy régi jó nevű olasz cselló, mivel ezen a szinten egyfajta követelmény az olyan hangszer, ami megfelelő minőségi szintet képvisel, és amivel akár itthon, akár külföldön tovább kamatoztathatom a magyar kultúra jó hírnevét. Rajtam kívül annak a néhány csellistának, aki hozzám hasonló elismertségnek örvend, ez már adott. Úgyhogy ebből a szempontból kicsit hátrányban vagyok a nemzetközi kollégáimmal szemben, de ezen kívül szinte minden jó úton halad.
