Fekete György elmondta: a Műcsarnokban látható építészeti tárlattal „érvényesült a Nemzeti Szalon gondolata”, ugyanitt jövőre hasonló képzőművészeti, két év múlva iparművészeti, majd három év múlva fotóművészeti kiállítás, szalon következik.
Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára elmondta, jelenleg 249 a köztestületi tagok száma, már csak egy szabad hely van. A levelező tagok 46-an vannak, itt már csak négy jelentkezést fogadnak el. Szólt arról is, hogy megkezdődött az MMA „társadalmasítása”, azaz a köztestületi tagság bővítése nem akadémikus tagokkal. Erre már megvannak a törvényi lehetőségek.
Július 1-jétől nem akadémikus köztestületi tagként felvételüket kérhetik az MMA-ba olyanok is, akik DLA fokozattal, illetve az akadémia alapszabályában meghatározott magyar művészeti középdíjjal vagy külföldi szakmai elismeréssel rendelkeznek. Az új, nem akadémikus köztestületi tagok – akiknek a létszáma nincs meghatározva, folyamatosan bővül – juttatásban nem részesülnek, 50 választott képviselőjük viszont szavazati joggal vehet részt az MMA közgyűlésein (például a tisztújításban) és a tagozatok munkájában – tette hozzá.
„Egyetlen kérdésben nem dönthetnek, abban, hogy ki válhat akadémikussá” – hangsúlyozta Kucsera Tamás Gergely. Megjegyezte: az elnökség célja az, hogy a bővítés idei első köre szeptemberre lezáruljon, hogy a nem akadémikus köztestületi tagok választott 50 képviselője már részt vehessen az MMA októberi közgyűlésén.
Csáji Attila képzőművész, az MMA alelnöke arról a kiállításról beszélt, amely az MMA szervezésében június 30-án, hétfőn nyílik Párizsban, az UNESCO-palotában Hagyomány és lelemény címmel. Mint a július 4-ig látható tárlat kurátora elmondta, három teremben, három egységben idézik fel az egyetemes magyar művészetet 35 művész száz alkotásán keresztül, vagyis a kiállítás jóval több, mint az MMA bemutatkozása.
A kiállítók között szerepel többek között Schrammel Imre keramikus-, Bohus Zoltán üveg- és Katona Szabó Erzsébet textilművész, Csíkszentmihályi Róbert és Csutoros Sándor szobrász. A festőművészeket Csernus Tibor, Lakner László, Konok Tamás, míg a kinetikus és a fényművészet műfaját mások mellett Mengyán András képviseli.