Hangban, alakításban, kisugárzásban egyaránt kimagaslott, rövid jelenetei életre szóló élményt jelentettek a szerepről alkotott képet illetően. Annyira meghatározta az egész estét, hogy leginkább az volt a meglepő, hogy Kiss B. Attila nem írta át a librettót, és ment vele végleg haza a falujába.
Haja Zsolt immár sokadik szerepében remekelt, ezúttal Moralest formálta meg rendkívül szórakoztatóan, Gábor Géza Zunigája viszont csak addig maradt hiteles, amíg a szigorú katonát játszotta, Carmennel ő sem tudott igazán mit kezdeni.Kálmándi Mihály Escamillója már közelebb került a cigány lány vonzásához, és hozta is mindazt, amit egy sikeres torreádortól elvár az ember, ahogy a csempészek (Mukk József és Bátki Fazekas Zoltán) is jól szerepeltek.
Amennyire nagy hatást tett mindenkire Létay Kiss Gabriella, annyira meghatározza az előadást a kórus is. Először is le kell szögezni, hogy bár a színlap szerint a dalszínház énekkarát láttunk a színpadon, kisegítőként rengeteg rádióénekkaros, stúdiókórusos és Honvéd férfikaros énekest hallottunk, akik egy része nemrég felvételt nyert az Erkel nyitásával az Operaházba.
Strausz Kálmán tanította be a kórust, láthatóan az énekesek is az ő vonzásából kerültek a színpadra. Ilyen egységes, tömör, szép énekkari hangzást operaelőadásnál ritkán hall az ember, és meg kell azt is jegyezni, hogy sokuk színészi játéka sem utolsó.
Sokszor gondolkoztam már azon, vajon érdemes-e a komolyzenét játszani, a hangosítás következtében ugyanis sok olyan apró gesztus elvész, amelyek meghatározzák a zenei élményt.
Kesselyák Gergely előtt azonban le a kalappal: úgy vezényelt, mintha élete legjobb bulijába érkezett volna. Fiatalos, lendületes instrukciói, folyamatosan mosolygó arca egyértelműen arról árulkodott: kifejezetten élvezi az előadást.
Ez az önfeledt öröm átragadt a zenekarra is, szintén élvezettel, szenvedéllyel muzsikáltak – mindamellett precízen és pontosan is –, és ez feledtette a hangosítás apró bosszúságait.
(Bizet: Carmen. Margitszigeti Szabadtéri Színpad, július 6.)
