Glastonbury lett a Balaton Soundból

A kelet-angliai Glastonbury jellegzetessége a gumicsizma. Az idei Balaton Soundon sem volt ez másképp.

Balogh Roland
2014. 07. 14. 17:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pornál talán az eső kegyetlenebb egy fesztiválon, mert nagyjából fél óra alatt mindenhová beissza magát a víz, és egy szempillantás alatt megvetemedik minden.

Az idei Balaton Soundon nem volt hiány a szakadó esőből, így az egyszerű halandó, aki csak annyit tudott az egészről, hogy egy fesztiválon kolbászol, simán a gumicsizmák fesztiváljaként is ismert kelet-angliai Glastonburybe képzelhette magát.

A rendezők a gyorsan változó felhőzethez igazodva leraktak új gumiszőnyegeket, de a víz ott is folyton át-átcsapott két oktaéder műanyag térkő között, hogy például minden lépésnél bosszantsa azokat a fesztiválozókat, akik az égszakadás ellenére papucsban jártak színpadról színpadra.

A sátorozásról pedig szerintem jobb nem szót ejteni: az embernek itt tuti elment a kedve a „kempingezéstől”.

A Sound nekem mindig is kétarcú fesztivál volt. Egyrészt, aki tényleg jó elektronikus zenét szeretne hallgatni valóban jegyzett fellépőkkel, akkor szinte kötelező a részvétel.

Másrészt viszont picit elrettentő a sok státuszverető, akik egy évig gyúrnak arra, hogy megmutassák: hé, haver, nekem van a legjobb felsőtestem a Tejútrendszerben.

A fesztiválon ennek a stílusnak a kielégítésére van nyilvános konditerem is, hogy hadd lássuk, miként izzad a magyar a fekvenyomó pad alatt.

Erre pedig rájön még a halom hatalmas helyi „celeb”, akik délkelet-ázsiai monszun ide, antarktiszi hóvihar oda, akkor is a lehető legtrendibb ruháikban mutatják meg szigorúan a VIP-ben csapatva, hogyan mulat az „akadémikus elit”.

Ehhez képest a guminőkkel rohangáló és állandóan hejhót kajabáló holland turisták szinte észrevétlenek maradtak.

Ami a koncerteket illeti, a közönség valóban láthatott jó produkciókat.

A még mindig, sőt egyre kedvesebb, nem mellesleg Grammy-díjas ausztrál Nervo ikrek hozták a formájukat, ahogy a görög származású belga testvérpár, Dimitri Vegas & Like Mike is kifejezetten patent számsort pakolt össze a számítógépeiken.Kellemes felüdülést adott a vasárnapi szakadó esőben az először Magyarországon zenélő amerikai Azealia Banks, aki – annak ellenére, hogy például én nem vagyok egy nagy hiphopfanatikus – egy igazán profi és összerakott programot nyomott le.

Külön pluszpontnak számított, hogy a Jäger Arénában több olyan magyar előadó is lehetőséget kapott, akiknek a zenéje nem feltétlenül passzolt a fesztivál tematikájához.

Így Akkezdet Phiai mellett Deniz is pörgős ritmusokat varázsolt a talpak alá. Ugyancsak izgalmas volt látni, amint a holland, belga és német fesztiválturisták őrjöngnek Zagar vagy NEO zenéjére.

Az egész fesztivál talán legjobb fellépésére szombaton hajnali 3-ig kellett várni, amikor a Telekom Teraszon a japán felmenőkkel is bíró brit Maya Jane Coles megkezdte másfél órás kavalkádját.

Az első, Comfort címet viselő albumával tavaly jelentkező vörös hajú lány valóban a mélyebb, sötétebb és a basszussal sem fukarkodó ritmusok nagymestere lehet, ha így folytatja.

Hulla fáradtan is éreztem, hogy igencsak virtuózan bánik a különböző fordulatszámú ütemekkel, és ez sok elpilledt embert visszahozhatott az életbe.

Itt merült fel bennem talán először a Balaton Sound folyamán, hogy esetében jogos kívánság lenne a „nagyszínpad!” felkiáltás.

Bízunk benne, hogy legközelebb már valóban onnan pörgeti a ritmusokat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.