Szeptember elsejével a Műcsarnok vezetésében kialakul a kettős ügyvezetői struktúra: a művészeti igazgatói feladatokat Szegő György, az I. Építészeti Nemzeti Szalon kurátora, a gazdasági igazgatói teendőket pedig Medgyes Piroska, a Műcsarnok jelenlegi megbízott ügyvezetője látja el.
Az intézmény éléről 2013. augusztus 31-én távozott az előző igazgató, Gulyás Gábor, a Műcsarnokot azóta megbízott ügyvezetőként Medgyes Piroska vezette.
„A feladatköröket szétválasztottuk és együttes felelősség mellett, a munkaszervezés szempontjából egy új struktúrát vezetünk be: szakmai, művészeti kérdésekben, az éves művészeti munkaterv kialakításában a kezdeményező, ügykezelő és ügygondnok feladatokért Szegő György lesz a felelős, az intézmény szervezeti, gazdasági működtetését, valamint az ezzel kapcsolatos gyakorlati munka szakmai programjának kidolgozását Medgyes Piroska látja el szeptembertől. A 2015-ös év feladatainak kialakítása, kidolgozása már a két jelen pillanatban megnevezett, és szeptember elsején hivatalba lépő vezető feladata lesz – mondta el a távirati irodának Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) főtitkára. Közlése szerint jövő héttől már elindítják a szervezeti átalakuláshoz szükséges lépéseket, az együttes aláírás intézményrendszerének bevezetését és a közös felelősség mellett az önálló feladatkörök lefektetését is.
Kucsera emlékeztetett arra, hogy Szegő György építész, látvány- és díszlettervező, művészeti író, egyetemi tanár, az Új Magyar Építőművészet főszerkesztője tavaly év vége óta dolgozik együtt a Műcsarnok stábjával az I. Építészeti Nemzeti Szalon kurátoraként, így már ismeri az ott dolgozókat. Medgyes Piroska csaknem másfél évtizede dolgozik különböző gazdasági vezetői pozíciókban a kortárs művészeti kiállítóhelyen belül, ő vitte végig többek közt azt az időszakot is, amikor az intézmény költségvetési intézményből 2007-ben nonprofit társasággá alakult.
A főtitkár felidézte, hogy az MMA – mikor év elején átvette a Műcsarnok Nonprofit Kft.-t – jelentősen kiegészítette az intézménynek járó költségvetési támogatást. Hangsúlyozta, hogy az I. Építészeti Nemzeti Szalon pozitív fogadtatása megerősítette az MMA-t abban a törekvésében, hogy jó irány az a fajta tematikus rendszer, amelyben a nemzeti szalonokkal kapcsolatban gondolkodnak. A jelenleg a Műcsarnokban látható tárlatot a következő években követi majd a képzőművészeti, a fotó és iparművészeti nemzeti szalon, majd újra visszatér a falak közé az építőművészet.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!