Tizenkét bemutatót tartanak a Pécsi Nemzeti Színházban (PNSZ) az új évadban – mondta el a teátrum igazgatója csütörtökön Pécsett az évadnyitó társulati ülésen, hangsúlyozva, hogy a dolgozók segítőkész hozzáállása, kezdeményezőkészsége és az egymás munkája iránti tisztelet nélkülözhetetlen a színház magas színvonalú működéséhez.
Rázga Miklós az intézmény 120. évadát megnyitó beszédében örömének adott hangot, hogy a nézőszám az öt évvel ezelőtti 65 ezerről tavaly 120 ezerre nőtt. Úgy vélte: odafigyeléssel, az értékek megőrzésével a színház továbbra is sikeres lehet.
Beszámolt arról, hogy a PNSZ a következő évadban hat-hat nagyszínházi és kamaraszínházi bemutatót tervez, az első premier Eisemann Mihály–Szilágyi László Én és a kisöcsém című operett-bohózata lesz szeptember 26-án, Bőhm György rendezésében.
A nagyteremben játsszák még William Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékát, Bizet–Scsedrin–Riederauer Carmen című balettját, Barrie–Charlap–Leigh Pán Péter című családi musical előadását, Balogh Elemér–Kerényi Imre Csíksomlyói passió című játékát, továbbá Mozart Don Giovanni operáját.
A kamarateremben Ránki György Andersen meséje nyomán írt zenés komédiája, a Pomádé király új ruhája, Harold Pinter A születésnap című abszurd játéka, Patrick Marber Közelebb! (Closer) című „nyers szerelmi látlelete”, Martin Mcdonagh Billy (A kripli) című „kis szigeti groteszkje”, továbbá Tóth Krisztina zenés időutazása, az Évek vándora s a Pécsi Balett Orfeusz és Euridiké című produkciója lesz műsoron.
Rázga Miklós az eseményen felolvasta Nagy Csabának, Pécs alpolgármesterének a társulathoz intézett levelét, amelyben a fideszes politikus hangsúlyozta, hogy az önkormányzat lehetőségeihez mérten igyekszik támogatni színházát.
Az alpolgármester utalt rá: a teátrumi épület felújítása 2011 óta folyamatban van, a munkakörülményeket és a szolgáltatás színvonalának javítását célzó rekonstrukciók sorában szeptember végére a jegypénztár, valamint a kamaraszínház előtere újul meg, s hamarosan megszüntetik a díszletraktár beázását.
Vincze Balázs, a Pécsi Balett igazgatója arról szólt, hogy táncművészük, Domoszlai Edit a világ öt leghíresebb balett-társulata között számon tartott londoni Rambert balettnél folytatja pályafutását. Kiemelte: Domoszlai Editet több ezer jelentkezőből választották ki, s ez a Pécsi Balett számára is komoly elismerés.
Az évadnyitó végén a társulat örökös tagjai közé fogadta Stenczer Béla színművészt, a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) ügyvezetőjét.