A gyakorlatban nem 1956-ról szól, csak akkor kezdődik Gothár Péter filmje, ám a magyar film egyik legragyogóbb alkotásának nagysága éppen abban rejlik, hogy innen eredezteti a hatvanas évek valamennyi kínját, és párhuzamot húz 1968-cal. Az 1956. november 4-i események után Köves István elhagyja az országot, felesége viszont marad Magyarországon két gyerekével. A fiatalok gimnáziumi éveit ismerhetjük meg a hatvanas években, akiknek nemcsak a súlyosan terhelt családi örökséggel kell szembenézniük, de a Kádár-korszak valamennyi nehézségével és a tinédzserkor velejáróival egyaránt. Szól a rock ’n’ roll, folyik a Coca-Cola – és megáll az idő.
A film, aminek minden pillanata lélegzetelállító. Makk Károly 1971-es filmje, a Szerelem nem közvetlenül a forradalomról, hanem annak utóhatásairól szól. Mégsem lehet mellette szó nélkül elmenni, hiszen a főszereplő, Darvas Iván kvázi önmagát játssza a forradalom után elítélt politikai fogoly szerepében, aki az amnesztiával szabadulhat a hatvanas évek elején. Addig is felesége egyedül gondozza idős anyósát, akivel azt igyekszik elhitetni, hogy fia Amerikában színészkedik. Felejthetetlen alakítások Darvas Lilitől, Törőcsik Maritól és Darvas Ivántól, Déry Tibor művei alapján.
Szamárköhögés
Gárdos Péter filmje 1987-ben beszélt a forradalmi eseményekről. Egy család valamennyi korosztályának szemszögéből más és más a perspektíva: a kisgyerekek örülnek, hogy nem kell iskolába menni, a felnőttek inkább csak zavarban vannak, hogy miképp reagáljanak a történtekre. Az élet nem áll meg, döntéseket pedig hozni kell. Aztán elérkezik a november is. Garas Dezső, Törőcsik Mari, Hernádi Judit és szakajtónyi díj a további érvek a Szamárköhögés nagysága mellett.
Mészáros Márta trilógiájának egyik legjobb darabja közvetlenül az ’56-os forradalom leverése után játszódik. A Moszkvából hazatért fiatal lánynak, Julinak előbb azzal kell szembesülnie, hogy az ellenforradalomnak bélyegzett eseményekben szeretteit veszti el, majd az igazság érdekében tett erőfeszítéseiért ő maga is életveszélybe kerül. Előbb emigrál Ausztriába, majd visszatér, de a politikai tisztogatások még csak az után kezdődnek. Mészáros 1945 után megindított trilógiája (Napló gyermekeimnek) egy illúzióval lesz szegényebb.