Áder: Méltó helyen van a Zenetudományi Intézet

Áder János köztársasági elnök szerint a Zenetudományi Intézet méltó helye az Erdődy–Hatvany-palotában van.

Tallián Tibor, a ZTI korábbi főigazgatója, jelenleg tudományos tanácsadója arra is felhívta a figyelmet, hogy igazgatósága alatt hatalmas összegeket költött az MTA Vizi E. Szilveszter elnöksége idején az épület felújítására és átalakítására. Utóbbit teljes mértékben az intézeti munkához, a kutatás ideális feltételeihez és az archívumok megfelelő elhelyezéséhez igazítva. Tallián Tibor utalt arra, hogy amennyiben az intézetnek költöznie kell, ez a hatalmas befektetett munka és pénzösszeg kárba vész. Tallián emlékeztetett arra is, hogy bár idén hivatalosan csak kettős jubileumot emlegetnek, az intézmény alapításának 40. és az Erdődy–Hatvany-palotába való költözés 30. évfordulóját, valójában van egy nem kevésbé jelentős harmadik is: éppen 80 éve, 1934. szeptember 1-jén kezdte meg a Magyar Tudományos Akadémián a népzenekutatói munkát Bartók Béla.

A Zenetudományi Intézeten belül egyébként is hangsúlyos a népzenekutatás, maga az intézmény az 1953-ban alapított népzenei kutatócsoport és az 1961-ben létrehozott Bartók Archívum összevonásából jött létre 1974-ben. Bartóknak köszönhetően azonban nem is negyven, hanem nyolcvan év zenetudományi munkásságáról kell beszélnünk, és tulajdonképpen a kiállítás is ezt támasztja alá.

A 40/30 címet viselő kiállítás egyik különlegessége a nemrég Floridából a ZTI-hez került Dohnányi-hagyaték nyilvánosság elé tárása, amelyet Kusz Veronika Dohnányi-szakértő állított össze nemcsak a művészt és a szakmai pályát, de az embert és az 1944-es kényszerű emigráció nehézségeit is bemutatva. Persze a tárlat nem Dohnányival kezdődik, belépve az első terembe először az épület történetével ismerkedhet a látogató, majd ízelítőt kap az intézet gyűjteményeiből, például régi graduálék lapjaiból vagy éppen Erkel-kéziratokból, illetve egy olvasósarokban kezébe veheti az intézmény kiadványait.

A tárlat egyik terme Bartók folklórgyűjtéseit mutatja be, amely tulajdonképpen a magyar zenetudomány hivatalos kezdetét jelenti, a másik szobában pedig azt is megláthatjuk, milyen különböző technikai berendezésekkel gyűjtötték a népzenét és a néptáncot az elmúlt száz év során. Jelentős a hangszergyűjtemény is, amelynek legértékesebb, felújított és működőképes darabjait is megszemlélhetjük, a Sáránszky-hegedűműhely pedig – Földesi Lajos nagyvonalú felajánlásának köszönhetően – első ízben mutatja be a hazai hegedűkészítés hagyományait Pilát Páltól napjainkig, amikor a mesterműhelyek és a manufaktúrák újra reneszánszukat élik. Ezek olyan ritka pillanatok, amikor az átlagember is szemtől szemben állhat azokkal a felbecsülhetetlen értékű tárgyakkal és kottákkal, amelyekkel általában csak az engedélyekkel rendelkező kutatók kerülnek testközelbe.

A kiállítást szemlélve még a laikusok számára is bizonyítást nyer: hazánk kiemelkedő eredményekkel büszkélkedhet a zenekutatás terén, olyan felfedezések láttak ugyanis napvilágot az elmúlt nyolcvan év során, amelyek nem kis szerepet játszottak abban, hogy Magyarország zenei nagyhatalommá vált. Beszélhetnénk a magyar gregoriánum dallamainak felfedezéséről, amelynek köszönhető többek között a nemzetközi gregorián-előadói gyakorlatot meghatározó Schola Hungarica létrejötte, vagy az egész magyar katolikus templomi énekgyakorlat teljes átalakulása.

Hasonlóan jelentős a folklórgyűjtés, beleértve a népzene és a néptánc adatmentését, amelynek csak egyik következménye a táncházmozgalom, amely mára az egész társadalomra hatással van, de már jóval annak létrejötte előtt alapjaiban írta át a hazai ének-zene oktatás irányvonalát, zenei képzésünk pedig közismerten nem kis szerepet játszott abban, hogy annyi kiváló művészt adtunk az elmúlt évtizedekben a világnak.