Balog: Új kulturális színtér jön létre Kecskeméten

Felújítják és multifunkciós kulturális központtá alakítják a régi mozit.

Grund
2014. 10. 06. 17:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Balog Zoltán kihívásként beszélt arról, hogy úgy kell újjáépíteni az épületet, ahogy azt annak idején megálmodták, a belső tereket viszont át kell adni az új funkciónak.

Az eredetileg 1913-ban átadott, már másfél évtizede bezárt moziépületet a miniszter a „hiányérzet” emlékművének nevezte. Most azonban eljött az idő, és egy új kulturális színtér jön létre – tette hozzá.

Szemereyné Pataki Klaudia (Fidesz–KDNP), Kecskemét polgármesteri funkciókkal felruházott alpolgármestere is azt hangsúlyozta, hogy többről van szó, mint fizikai értelemben vett puszta felújításról, hiszen egy új művészeti központtal gazdagodik Kecskemét és az ország. Az épület a művészetek temploma lehet – idézte a város egykori polgármesterének, Sándor Istvánnak az épület 1913-as átadásán elmondott szavait.

Szemereyné Pataki Klaudia rámutatott, hogy a filmkultúra egykori palotája most helyet fog adni a zenének, a színjátszásnak és a képzőművészeteknek is.

Az alpolgármester az egyik kiemelt célként fogalmazta meg, hogy az épületben megjelenjen a „kétnyelvűség”: német nyelvterületről előadókat, zenekarokat hívnak majd meg, valamint kiállításoknak is helyet biztosítanak.

Cseke Péter, a felújításra sikerrel pályázó kecskeméti Katona József Színház igazgatója hangsúlyozta, hogy az épületben helyet kapó Kelemen László Kamaraszínházzal újabb minőségi játszóhellyel gazdagodik a város kulturális élete.

Az Európai Unió támogatásával, mintegy 400 millió forintból megvalósuló beruházás július 9-én kezdődött meg és várhatóan az év végére fejeződik be. Az egykor mozinak épült műemlék teljesen átalakul, az épületben a Katona József Színház kamaraszínháza mellett helyet kap az európai hírű Leskowsky Hangszergyűjtemény is, lehetővé téve annak újszerű, egyedi, interaktív bemutatását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.