Világpark: vidám bevándorlók, befogadó magyarok

Nagyszabású rendezvényen kóstolhattak bele a magyarok az itt élő bevándorlók sportjátékaiba. Dokumentumfilm.

Viszont amennyire kézenfekvőnek látszik elsőre, valójában nagyon is fogas, ráadásul felettébb a lényegig hatoló kérdés ez. Hiszen bevándorlóként, éljen bár régóta új hazájában, legyen bármilyen igyekvő, tanulja meg akármilyen jól is a befogadó ország nyelvét, mindig kicsit kívülálló marad az ember. De nincs, mert nem lehet egészen otthon a saját kultúrájában sem.

Persze a fogadó ország lakói számára is tanulságos, ha olyasvalaki osztja meg gondolatait a magyarok habitusáról, szokásairól, vendégszeretetének mértékéről, aki nem a turista felszínes pillantásával méreget bennünket.

A kölcsönös idegenkedést – hangozzék bármekkora közhelynek is – tényleg csak a párbeszéd és a véleménycsere tudja enyhíteni, a közeledésre a legjobb alkalmat pedig egyebek között a játék és a sport adhatja. Jól sejtette ezt Füredi Zoltán – a Palantír Film Vizuális Antropológiai Alapítvány, illetve az DocuArt központ vezetője – és stábja.

Éppen ezért vágtak bele abba a kockázatos, ám végül fényes sikerrel záruló kísérletbe, amely a Világpark elnevezést kapta. Olyan, magyarországi migránsokat tömörítő szervezetekkel vették fel a kapcsolatot, melyek nyitottak voltak arra, hogy más, hasonló célokat szolgáló egyesületekkel közösen dolgozzanak.

A cél az volt, hogy az itt élő külföldiek – peruiak, oroszok, ukránok, afrikaiak, kubaiak és mongolok – együtt adjanak ízelítőt saját kultúrájukból a lehető legtermészetesebb módon. Ezért esett a választás a hagyományos népi sportjátékokra. Kozák kötélhúzás, mongol birkózás, társasjáték birkacsontokkal és a világ legrégebbi logikai játéka Afrikából – csupán ízelítő abból a sokszínű kavalkádból, amely a Nagy sportválasztó nevű kétnapos rendezvényen belül működő Világparkban várta az érdeklődőket május végén.

Egy színes játékleírásokat tartalmazó munkafüzet segítségével vezethető volt, hogy melyik népi sportjáték kihívásait sikerült teljesíteni. Beszélgetésre is mód nyílt az itt élő és a Világparkban részt vevő népek képviselőivel.

A Világpark ötlete azonban nem merült ki ennyiben, Fürediék ugyanis szorgosan dokumentáltak mindent a csapatépítő foglalkozásoktól a nem minden komikumot nélkülöző sátorállítási mozzanatokig, és persze a nagy esemény pillanatait is követte a kamera.

A Világpark című filmet október 29-én mutatták be a Toldi Moziban. Az alkotás azóta felkerült az azonos nevű oldalra is, ahol számos más hasznos információ megtalálható, és programkínálat is rendelkezésre áll, amelyen az itt élő bevándorlókhoz valamilyen módon kötődő eseményekről értesülhet a látogató.

A dokumentumfilm jó ritmusban mesél arról a derűsen és oldottan zajló közös munkáról, amelynek a kimenetelét az elején még nehéz lett volna megjósolni. Közben a szereplők vallanak arról, mit jelent számukra itt élni azzal a kulturális batyuval, amellyel érkeztek.

Ha van közös nevező, akkor talán azt emelhetnénk ki, hogy a filmben feltűnő szereplők, legyen szó vállalkozásról, munkalehetőségről, tanulmányokról vagy éppen szerelemről, mind megegyeznek abban, hogy a magyarok igenis befogadók, de az ide érkező részéről is nagyfokú toleranciát követel meg a beilleszkedés egyáltalán nem könnyű folyamata.

Életutak tárulnak fel a filmben, amelyek azt példázzák, hogy a nyereség lehet közös. A letelepedő gazdagítja a magyar kultúrát, és az a tisztelet, amellyel felé közeledik, számunkra is példaértékű lehet, miközben saját kultúrája és habitusa is élesebb megvilágításba kerül az új otthon közegében.