Azokra a hölgyekre gondolhatott, akik még néhány éve is örömmel választották csengőhangnak a Lady Marmalade-t, és a Mamma Mia című film minden ismétlését romlatlan és nyűhetetlen lelkesedéssel nézik meg valamelyik kábelcsatornán. És ők nem is fognak csalódni, legalábbis a tálalásra túl sok panasz nem lehet.
Fazekas, akinek belépője több mint tíz éve a Boldog születésnapot című igencsak jól sikerült filmmel egy biztató rendezői pálya ígéretét hordozta magában, mára – feltehetően a reklámfilmes rutinnak van ebben oroszlánrésze – profi filmkészítővé vált. Csakhogy valami el is veszett közben, leginkább az a szerethető báj, ami az említett debütálást oly emlékezetessé tette.
Üzembiztos filmet látunk, már ami a technikai megvalósítást, a zenei filmek kliséinek eminens felmondását illeti, és néhány egyenetlenségtől, rendesen el nem varrt száltól eltekintve a forgatókönyv is megáll a lábán, még akkor is, ha a történet szükségtelenül nyúlik túlságosan hosszúra és több emlékezetes poén is elfért volna még.
Három nő – Fazekas filmjét elvileg ők viszik a vállukon. Angéla, a szende jó kislány (Törőcsik Franciska), Kati, a vérbő és dögös kisgyerekes anyuka (Ónodi Eszter) és a középkorú középosztálybeliek lelki nyomorába süppedt Rita (Csákányi Eszter) útjai egy álpuccos bárban keresztezik egymást egy esős és zaklatott éjszakán. Menekültek ők, ki a saját határozatlansága és a szülői elvárások, ki a férfiakkal szegélyezett nomádélet, ki pedig a megcsalt háziasszony fojtogató szerepe elől fut.
Természetesen a megoldás nem sokat várat magára, ha három jó torkú nő találkozik, ráadásul a közelben van Emmi, az egykori ünnepelt, de mára betegeskedő és magányos díva (Törőcsik Mari), akkor elkerülhetetlen, hogy énekes triót alakítsanak a rutinos példakép útmutatásai alapján.
Azt már szinte meg se kell említeni, hogy első közös útjuk egy melegbárba vezet, hiszen mára olyan természetes közege lett a magyar film topográfiájának a flitteres férfiak mondén menedéke, mint Jancsó korában a szikes pusztaság vagy később a meghitten lepukkant panelfolyosó. Itt veszi kezelésbe és farag dívákat a hölgyekből Ali, a férfidizőz, akit Kulka János alakít – a közhelyes elvárásokat maradéktalanul teljesítve.
Aztán jön a balatoni hakni, különféle szerelmi bonyodalmak a turnémenedzser, a bűvész meg az idősebb udvarló kínálta férfianyag látványos mozgatásával, meg persze konfliktus, és végül a feloldás, a nagy show, ami után a nézőnek úgy kéne kimasíroznia a moziteremből, hogy a Törőcsik Franciska által előadott számot dúdolja. Ehelyett viszont úgy jön ki a néző, hogy az említett nagy finálé harmatosságát feledve egy másik, felejthetetlen előadás emléke kapaszkodik a lelkébe még sokáig.
Mert amikor Törőcsik Mari előadja a maga filmbéli búcsúszámát, ott megáll az idő, és egy pillanatra helyére kerül minden a kozmoszban. Éppen ezért felejtsük el, hogy Fazekas filmjében csak potenciálisan van jelen egy igazán szórakoztató, valóban emlékezetes közönségfilm, legyünk inkább mélységesen hálásak, hogy készített egy filmet azért, hogy a magyar film állócsillaga ismét felragyoghasson a szemünk előtt.
(Swing. Színes, magyar romantikus vígjáték, 117 perc, 2014. Rendező: Fazekas Csaba. Forgalmazó: A Company Hungary Kft.)
