– Immár több mint huszonöt éve leszokóban vagyunk az egész estés magyar animációs filmről. A nyolcvanas évekkel véget ért az állami támogatással világsikereket elérő magyar animáció aranykora, egész estés mesék többévente egyszer készülnek. Honnan jött az ötlet és elszántság, hogy önerőből, állami támogatás nélkül belevágjanak ebbe a nehéz feladatba?
– Tizennyolc éve foglalkozom animációval, ez idő alatt a legaljáról indulva minden területét végigjártam a szakmának. Mindig is szerettem volna egész estés filmet készíteni, magam létrehozni, hogy ne csak bérmunkában mutassam meg a tudásomat. A bérmunkák között hazai megrendelés jó ha egy-kettő beesett, például Kecskemétről. Emellett dolgoztam a Macskafogó 2. – A sátán macskája című animációban, ott a gonosz karakterét készítettük digitálisan egy kisebb csapattal.
– A részmunkákhoz és bérmunkákhoz képest mind financiálisan, mind logisztikailag teljesen más lépték és kihívás az önálló egész estés animáció. Nem tartott attól, hogy felsül?
– Ha megnézem az elkészült Manieggs – Egy kemény tojás bosszúját, s két évvel ezelőtt valaki azt kérdezte volna, van-e rá ennyi pénz és ennyi ember, el tudom-e készíteni ezt a filmet adott idő alatt, biztosan rávágtam volna, hogy kizárt. Igazából úgy álltam hozzá a feladathoz, hogy nem érdekel semmi, tűzön-vízen át keresztülviszem, vagy előremenekülök, vagy elsüllyedek. Természetes, hogy voltak kételyeim, de nagyobb volt az ambícióm annál, hogy emiatt megfutamodjak. Aztán egymás után jöttek a szakemberek – mindegyikük a barátom, szinte családtagként tekintünk egymásra ebben a kis csapatban – a projektbe, amely kilencvenöt százalékban mindössze tíz ember munkája. És miközben szinte éjt-nappallá téve dolgoztunk, még arra is időt kellett fordítani, hogy valamiből megéljünk. De végül csak sikerült.
– Akkor az első kapavágástól az annecyi világpremierig mindössze két év telt el?
– Igen, egészen pontosan a forgatókönyvtől számítva, amelyet előtte mintegy három hónapig írtam. Ami pedig az Annecyi Nemzetközi Animációsfilm-fesztivált illeti: hihetetlenül jó érzés volt a világ legjelentősebb ilyen rendezvényén szerepelni, de kezdetektől fogva úgy dolgoztunk, hogy nem egyszerűen fesztiválfilmet szeretnénk készíteni, s nem is olyan alkotást akartunk létrehozni, amely csak Magyarországra készül. Többen kérdezték, hogy miért nem karikás ostoros meg betyárbajszos dolgot alkottam: azért, mert nagyon szerettem volna nyitni a külföld felé. Éppen azért kreáltam olyan történetet, amely a nyugati filmkészítés elé állít tükröt.
– A szűkös lehetőségekhez és anyagi korlátokhoz képest nemcsak a Manieggs vizualitása megsüvegelendő, és elsőrangúak a szinkronszínészek is.
– A szinkronhangokat egyenként hívtuk fel. Volt, aki repesett az örömtől, hogy részt vehet a filmben, mint Forgács Gábor. Volt olyan is, aki azért jött, hogy valami másban, újban vegyen részt, ilyen volt például Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház igazgatója. Kőszegi Ákos, aki a főszereplő hangját adja, fantasztikus színész is, és nagyon hálásak voltunk neki. És mások mellett Csőre Gábor, Csuja Imre, Józsa Imre és László Zsolt is közreműködött a szinkronban.
– A zenét pedig a Neo zenekar frontembere, Milkovics Mátyás szerezte.
– Milkovics Mátyás baráti kapcsolaton keresztül került a projektbe, akit akkor kapott el a filmkészítés sodrása, amikor először látott belőle részletet. Végül 28 zeneszámot írt a Manieggshez mindenféle stílusban, ráadásul a filmben négy olyan szám is szerepel, amelyet nagyzenekar ad elő.
– Miért pont tojások a főszereplők?
– Két dolog miatt: egyrészt mindenképp akartam, hogy valamilyen stílushoz köthető legyen a film, és a Manieggs alapja minimalista dizájn, letisztult formákkal és minél egyszerűbb karakterekkel. Másrészt nekem a tojásokban az tetszett, hogy első látásra teljesen egyformák, pedig mégsem azok.
– Nem félt attól, hogy a tojáskarakterek nem lesznek annyira népszerűek, mint mondjuk a pingvinek vagy egy panda?
– Engem ebben az egyszerű formájú és festésű külföldi dizájntermékek inspiráltak. Úgy voltam vele, inkább legyen erős és jó a stílus, mint hogy bárkinek szerethetővé váljon, bár akinek tetszik, annak pont azért tetszik a Manieggs stílusa.
– Említette, hogy felnőtteknek szóló történetet akart készíteni. Az is evidens volt önnek, hogy a bűnügyi tematika felől mutassa be a történetet?
– Igen. Nagyon szerettem a nyolcvanas-kilencvenes sematikus bűnügyi történeteit, és leginkább azokat a sztorikat, amikor a klisékből a rendező valami egészen mást tudott kihozni. Ezért írtam úgy a történetet, hogy egy klisésztorit mégis valahogy másképp tálaljak. Emiatt izgalmas szerintem a Manieggs, ahol a néző nem tudja, hogy mire számíthat, ellentétben mondjuk azzal, ha mondjuk egy újabb Bambi-történettel álltam volna elő. Ráadásul nagyon sok minden merült fel a történet írása kapcsán, nem véletlen, hogy ha esetleg nem minden egyértelmű a néző számára, az azért van, mert gyakorlatilag megvan egy trilógia váza bennem. Ezért is érdemes a stáblistát megvárni, mert a film végén még elhelyeztünk egy folytatásra utaló geget is.
