A VAN rendezője Cannes-ba kapott meghívást

Reisz Gábor a Cannes-i Fesztivál Résidence programjában készítheti elő következő játékfilmjét.

Grund
2015. 02. 27. 16:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az öt hónapon át tartó párizsi rezidensprogrammal a francia szervezők 2000 óta évről évre komoly szakmai támogatást kínálnak a fiatal tehetségek pályakezdéséhez, első és második játékfilmjük előkészítéséhez. A március 2-án kezdődő szakmai programra mindössze hat fiatal rendező, köztük Reisz Gábor kapott meghívást – közölte a Magyar Filmunió.

A programban az alapítás évében Iványi Marcell, majd Mundruczó Kornél, Faur Anna és legutóbb Nemes Jeles László magyar filmrendezők vehettek részt. Reisz Gábor rendező-forgatókönyvíró-zeneszerző Valakinek a valamije, Külalak és Nekem Budapest című rövidfilmjei után a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című első játékfilmjével elsöprő kritikai és közönségsikert aratott. A Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült diplomafilm világpremierjét a Karlovy Vary-i filmfesztiválon tartották 2014 nyarán, majd egyebek között Palics, Cottbus, Szófia és Vilnius filmfesztiválja tűzte, illetve tűzi műsorára.

November végén a torinói filmfesztivál zsűrijének különdíját és a közönségdíjat is elnyerte Reisz Gábor játékfilmje. A rangos olasz fesztivál hivatalos díjai mellett a diákzsűri a legjobb forgatókönyv díjával jutalmazta a magyar alkotást, továbbá a Torinosette című újság olvasóinak közönségdíját is Reisz Gábor alkotása kapta. A napokban a nyugat-szibériai Hanti-Manszijszkban a Spirit of Fire nemzetközi filmfesztivál Bronz Tajga díját nyerte el a magyar diplomafilm.

A Proton Cinema és a Színház- és Filmművészeti Egyetem koprodukciójában készült VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című alkotást az októberi hazai mozibemutató óta több mint ötvenezren nézték meg, ezzel az 2014-es év egyik kiemelkedő magyar filmsikere lett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.