Ahol a szabadságra még csak gondolni sem szabad

Dragomán György 20 éve majdnem belehalt regényébe, most visszatért a tett színhelyére.

A pusztítás könyve eredetileg 2002-ben jelent meg a Balassi Kiadó gondozásában. A következő évben Dragomán György megkapta a legjobb elsőkötetes prózaírónak odaítélt Bródy Sándor-díjat. 2005-ben látott napvilágot A fehér király, amely egy kisfiú szemén át láttatja a diktatúra borzalmait és abszurditását. A regény világsikert hozott, eddig több mint 30 nyelvre fordították le, és Angliában film készül a történetből. A tavaly megjelent Máglya a diktatúrából kilépő társadalom belső feszültségeit jeleníti meg egy kamaszlány elbeszélésében. Arra keresi a választ, hogy mihez kezd az ember a szabadsággal, ahogy ezt lapunknak adott interjújában elmondta a szerző.

A legtöbb olvasó csupán a két utóbbi regényt ismeri, A pusztítás könyve méltatlanul elfeledetté vált, ezért is örömteli, hogy a Magvető Kiadó újra megjelentette a már könyvtárakban is alig fellelhető első művet, amely – ma már jól látszik – jócskán megelőzte korát. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy ma ugyanolyan friss, erőteljes, letaglózó, mint az első megjelenés idején.

– Visszahozni a könyvet oda, ahol majdnem meg sem született – utalt a helyszínválasztás pikantériájára Dragomán György egykori ablakuk előtt ülve egy bárszéken. Az író elárulta, hogy a hosszú évekig titokban készülő regényébe kis híján belepusztult, talán ő maga sem gondolta, hogy egyszer még a kezébe veheti a könyvet. Arra pedig biztosan nem, hogy mindezt a lakása előtt, egy romkocsma közepén teszi majd meg.

Mikor az elköltözésük után először visszatért a házba, amely akkor már szórakozóhelyként működött, a saját készítésű bútorait találta az idegen térben, mintha álomban járna – mesélte a szerző. S mint kiderült – azok számára is, akik még nem olvasták a könyvet –, a helyszínválasztás nemcsak az alkotó valósága, de a regény fiktív világa szempontjából is telitalálat. A pusztítás könyve – amely „valahol Európában két háború között játszódik” – a pusztulófélben lévő, romos terek regénye. S bár egy divatos romkocsma nem emlékeztet posztapokaliptikus tájra, a terek leépülése és átalakulása remekül passzol a szöveg filozófiájához.

Először arra gondolt, hogy szülővárosa, Marosvásárhely emlékét építi le önmagában, s ebből lett a pusztulás, de később rájött, hogy Budapesten is romok veszik körül – mesélte az író. Szabó T. Anna hozzátette, hogy nagyon szegényen és nem a legjobb lelkiállapotban éltek itt akkoriban. Méghozzá álnéven – tudtuk meg az írótól –, a lakás hivatalosan egy rokonuké volt, így minden ügyet az ő nevében kellett intézniük.

A regény teljes titokban készült, Dragomán György csupán feleségének mutatta meg, még közeli barátaiknak sem beszéltek a készülő műről. – Babonás voltam, úgy gondoltam, ha elmondom valakinek, nem sikerül befejeznem – fejtette ki a szerző. – De minden gátolt a megírásban, elsősorban én saját magamat. Volt úgy, hogy ki sem mozdultam a lakásból, sokszor még a galériáról sem jöttem le – mesélte. Amikor mégis kimerészkedett, úgy tűnt, a fikció már betört a valóságba: a regényben rég elásott csontokat vetett ki magából a föld, az író pedig kilépve a lakás ajtaján, az udvaron szétszórt csontokba ütközött, így inkább visszafordult. – Veszélyes dolog az irodalom.

A címről – amely mintha egy apokrif iraté lenne, fogalmazott Király Levente – az író elmondta, hogy miután végighallgatták egy barátja magán Biblia-kurzusát, felesége javaslatára úgy döntött, az eredeti Útvesztő helyett A pusztítás könyve címet adja a regénynek. – Hiszen a szöveg éppen az ellenkezője a Teremtés könyvének – fogalmazott.

A pusztuló tájban küzdő reménytelen ember(iség) képe óhatatlanul is eszünkbe juttatja Bodor Ádám prózáját. Dragomán György nem is tagadta, hogy írására a szintén erdélyi születésű Bodor gyakorolta a legnagyobb hatást. A másik előkép pedig a regény megjelenése idején itthon még ismeretlen Cormac McCarthy volt. Egy amerikai ösztöndíj idején talált rá az író munkáira, akiből a hazai kiadók akkor még nem kértek, ma már viszont az egyik legjelentősebb amerikai szerzőként fogynak a könyvei magyar nyelven is. – McCarthy regényei olyanok, mintha Tom Waits olvasná Bodor Ádámot a vadnyugaton. Ha az övé a vadnyugat, én a vadkeletről próbáltam írni – fejtette ki Dragomán György.

És ha már McCarthy, nem maradhatott ki a beszélgetésből a regénybeli leírások filmszerűsége sem. Az amerikai szerzőhöz hasonlóan, Dragomán György is mintha filmjeleneteket írna meg, s mindez hatványozottan igaz A pusztítás könyvére. – A szöveg hiperrealista, minden porszemet le akartam írni – hangsúlyozta a szerző. Olyannyira ragaszkodott az élethű mozdulatsorokhoz, hogy kis híján ellopott egy próbababát a szomszédos elhagyott épületből, hogy azon próbálhassa ki, működnek-e a verekedős jelenetek. A baba végül a helyén maradt, de a fizikai kontaktusok így is húsba vágnak és csontot törnek.

Zárásként az író elmondta, az egyetemen filozófiát tanult, mindig is a szabadság mibenlétének kérdése foglalkoztatta, ám egy idő után rájött, elméletekkel sosem lesz képes megválaszolni azt, ezért kezdett írni. Első könyvének kérdése pedig, hogy mi van egy olyan világban, ahol „még csak gondolni sem szabad a szabadságra”.