Csemer Boglárka Boggie nyerte A dal döntőjét

Boggie a Wars for Nothing című dallal képviseli majd hazánkat az Eurovíziós Dalfesztivál bécsi döntőjében.

fib
2015. 02. 28. 22:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 60. Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi döntőjébe nyolcan jutottak be, közülük az elő- és középdöntőket egyaránt megnyerő Csemer Boglárka Boggie és háborúellenes dala, a Wars for Nothing, illetve a Give Me Your Love című dalt éneklő Szabó Ádám számított a legfőbb esélyesnek.

Rajtuk kívül a Keep marching On című számmal induló, Spoon nevű fiúbanda reménykedhetett még, hiszen őket mindkétszer a közönség juttatta tovább, a döntőben pedig a végső szót nem a zsűri, hanem a nézők mondták ki. Visszatérőként lépett színpadra Wolf Kati, aki 2011-ben dalválasztó nélkül egyszer már eljutott az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe, és huszonkettedik lett. Ma este egyedül ő énekelt magyar nyelvű dalt, a Ne engedj el!-t.

Gájer Bálint szvingdalát, a That’s How It Goest szintén a közönség juttatta a döntőbe, ám nagy kérdés volt, mihez kezd vele egy popzenei versenyen. Mujahid Zoltán – a mezőny nagy részéhez hasonlóan – rutinos tehetségkutatós, ami jól jöhet egy kiélezett helyzetben. Beside You című dalát sokan a titkos esélyesek között emlegették. Ív, azaz Katona-Zsombori Éva a Fire című számmal igyekezett meggyőzni a nézőket, a Passed pedig az idei mezőny legizgalmasabb, valóban naprakész dalát, a Mesmerize-t adta elő a döntőben.

A négytagú zsűri ezen az estén az első körből juttathatta tovább a végső győzelemre esélyes négy versenyzőt, onnan már a nézőkön volt a sor. Rúzsa Magdi énekes, Csiszár Jenő, az MTVA program-főtanácsadója, Rákay Philip, az MTV Nonprofit Zrt. vezérigazgató-helyettese és Pierrot zeneszerző-producer az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében megszokott pontozási rendszer szerint felezte le a mezőnyt, és árazta be a jelenlegi magyar popzenét, de ne szaladjunk ennyire előre.

Mivel minden előadó ugyanazzal a dallal versenyezte végig a hathetes válogatót, nagy meglepetés nem érhetett senkit. Harmadszor is meghallgathattuk azokat a produkciókat, amelyek a zsűri és a közönség szerint alkalmasak rá, hogy európai szinten a magyar popzenét képviseljék.

Az est kétarcúságát folyamatosan hangsúlyozták versenyzők és zsűritagok egyaránt. A döntőbe mindenki azért jutott, hogy magát megmutassa, de az önreklámon túl egy magasztosabb cél, Magyarország képviselete is ott lebegett a szemük előtt, hiszen a dalok háromperces országimázs-produkciók is, ahogy Rákay Philip fogalmazott.

Gájer Bálint A nagy Gatsby című film díszletére hajazó környezetben előadott szvingje egy klubban remekül működne, egy csicsás europopversenyen aligha, nem is jutott tovább a második körbe. Boggie szokatlanul halovány produkciója viszont meggyőzte az ítészeket, nem hiába hozott össze hát villámcsődületet a Bazilikánál.

A Spoon tagjainak továbbra sem szóltak, hogy éneklés közben ne forgassák a fejüket a mikrofon előtt, mert ha az énekhang változatlan erővel szól, újra playback-gyanúba keveredhet a műsor. A szám ugyanolyan semmilyen volt, mint eddig, de a zsűrinek valamiért bejött, ők is mehettek a második körbe. Wolf Katinál épp elég volt az, hogy egyszer már járt az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében, nem juttatták tovább. Annál inkább Szabó Ádámot, akit a legmagasabb pontokkal bízott a közönség kegyeire a zsűri.

Hogy mennyit értek Csiszár Jenő szavai, amikor arról beszélt, hogy ez a verseny nem csak a bécsi döntőről szól, de felpezsdíti a magyar popzenét, remekül jelezte, hogy az egyetlen igazán izgalmas, innovatív dal, a Passed Mesmerize című száma egyetlen árva pont nélkül maradt a döntőben. Ennyit erről. Mujahid Zoli ellenben továbbment kissé muzikeles, túl ismerős panelekből építkező Beside Youval.

A kereskedelmi tévéktől tökéletesen eltanult kötelező időhúzások – tavalyi nyertes, egy korábban kiesett dal új verziója, vicces képek, videók stb. – után kiderült, hogy a nézők a négy továbbjutó közül kit találtak a legjobbnak.

Aki. Hazánkat. Képviselheti. A. Bécsi. Döntőben.

Ő pedig nem más mint Csemer Boglárka Boggie és a Wars for Nothing.

A 60. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét május 19. és 23. között rendezik Bécsben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.