„Ideje, hogy valami világraszóló történjen”

Lukács Miklós legendákkal muzsikál, és azon dolgozik, hogy a cimbalom végre megkapja a megérdemelt figyelmet.

– Január végén a világhírű klezmermuzsikus, Frank London által a tavalyi holokauszt-emlékév kapcsán életre hívott Glass House Project tagjaként lépett színpadra Budapesten. Hogyan került a kezdeményezésbe?
– Romsics Gergely, a New York-i Magyar Kulturális Központ vezetője keresett meg tavaly a koncert ötletével, amely Frank Londontól származott. Magyarországról hárman csatlakoztunk a projekthez: Szirtes Edina Mókus, Ágoston Béla és én. Rajtunk kívül két, New Yorkban élő magyar muzsikus is beszállt, a többiek pedig Frank zenésztársai. Tavaly májusban egy héten át próbáltunk, amit két New York-i és egy washingtoni koncert követett. Már a próbák során látszott, hogy jóval több ez, mint egy szimpla projekt, ezért elhatároztuk, hogy tovább folytatjuk. A Balassi Intézet jóvoltából pedig idén januárban létrejöhetett a budapesti koncert is. A BMC-ben a fellépés mellett egyébként egy lemezt is rögzítettünk, ehhez most megfelelő kiadót keresünk. Nyáron európai turnéval folytatjuk, és a tervek szerint visszatérünk a zenekarral Amerikába is, ahová, ha minden jól alakul, a Muzsikás együttes is elkísér bennünket. És szeretnénk az őszi budapesti WOMEX-en is fellépni.

– Eredetileg csak néhány koncert erejéig álltak össze, hogyan vált mégis zenekar a Glass House Projectből?
– Többször vettem már részt nemzetközi projektben, és ezek jórészt meg is maradtak a projekt szintjén. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányból lett valódi zenekar. A Glass House esetében azonban már előre sejtettük, hogy itt egy kicsit többről lesz szó. Hamar kialakult a kölcsönös tisztelet egymás, és a másik zenéje iránt, és nagyon jól ment a közös muzsikálás, éreztük, hogy könnyen működtethetne a dolog hosszabb távon is. Zeneileg is nagyon izgalmas, hiszen egybefogja a Kárpát-medence zenei tradícióit a klezmerrel, s mindezt a mai kor nyelvezetén, így széles közönséget meg tudunk szólítani vele. Nagy lehetőségek vannak ebben a zenekarban.

– Az elmúlt hetekben Szakcsi Lakatos Bélával adott közös koncertet, és ha jól tudom, tervezik a tíz éve kiadott Check it out, Igor című lemezük folytatását.
– Tíz éve Gőz László, a BMC jelenlegi vezetője keresett meg, hogy egy megüresedett stúdióidőt kitöltve lenne-e kedvem közös lemezt felvenni Bélával. Persze, hogy volt, hiszen gyerekkori idolomról van szó, ám mindössze egy hetünk maradt a felkészülésre. Így aztán bementünk és improvizáltunk. Az első ötleteket felvettük, és hat óra alatt el is készült a lemez. Ennek az anyagát azóta is játsszuk, így jött az ötlet, hogy a tízéves évfordulón csinálhatnánk egy új albumot. Sok minden megváltozott az elmúlt tíz évben, a zenei gondolkodásom is átalakult, emiatt ismét nagyon friss, ugyanakkor teljesen más lesz az album, mint az első volt.

– Balogh Kálmánnal is közös albumon dolgoznak, ez mikorra várható?
– Kálmánt kilencéves korom óta ismerem. Van köztünk generációs és műfajbeli különbség egyaránt, de mindig nagy tisztelettel követtem a pályafutását. Sokáig terveztük, hogy csinálunk valami közöset, végül hat éve a Folk Európa Kiadó felkérésére jött össze a lemez. Idén a WOMEX apropóján a Folk Európa vezetői újra megkerestek bennünket. Az volt a véleményük, hogy a budapesti világzenei vásáron a magyar hangszereket is a megfelelő módon kell képviselni, és a cimbalom, különösen kettő együtt, igazi hungarikum. Tavasszal vesszük fel az albumot, és április 12-én, a Tavaszi Fesztiválon lesz a lemezbemutató koncert a Vigadóban.

– 2013-ban a wroclawi Jazztopad fesztiválon a világhírű szaxofonos, Charles Lloyd együttesében játszott, nemrég pedig jött a hír, hogy a zenekarnak idén áprilisban albuma is megjelenik. Hogy találtak egymásra Charles Lloyddal?
– Három éve a Müpában adott koncertet, amit jó előre kinéztem magamnak. Három héttel a koncert előtt aztán felhívtak a Müpából, hogy lenne-e kedvem együtt játszani Lloyddal, aki nagyon kíváncsi a magyar hangszerekre. Hogyne lett volna, hatalmas megtiszteltetés, így Dresch Mihállyal és Borbély Mihállyal együtt néhány szám erejéig beszálltunk a koncertbe. Zenéltünk egy jót, utána barátságban elváltunk, és ennyiben maradt a dolog. Aztán eltelt egy év, és egyszer csak Dorothy Darr, Lloyd felesége és menedzsere írt egy e-mailt, hogy a wroclawi fesztiválon lenne-e kedvem fellépni a zenekarral. Lloyd erre az alkalomra írt egy szvitet, amely a régi amerikai dzsessz és blues attitűdjét képviseli, de szerette volna mindezt különleges elemekkel párosítani. Így került a képbe Szokratisz Szinopulosz görög lírás, és én. A koncert napján délelőtt derült ki számomra, hogy a fellépés egyben lemezfelvétel is. Úgy voltam vele, nem biztos, hogy jó, ha egyből felvesszük, de tévedtem. Fantasztikus zene alakult ki, tele nyitott térrel és szabadsággal. Azóta több koncerten játszottunk már együtt, legutóbb Londonban, a Barbican Centre-ben, ahol kiderült, hogy most áprilisban a Blue Note Records megjelenteti a Wroclawban felvett lemezt. New Yorkban, a Metropolitan Múzeumban lesz a lemezbemutató április 18-án, utána a San Franciscó-i dzsesszfesztiválon adunk két koncertet.

– A Blue Note Records az egyik, vagy talán a legfontosabb dzsesszkiadó a világon, számtalan legendás muzsikus lemezét jelentették meg Miles Davistól Thelonious Monkon át John Coltrane-ig, milyen érzés szerepelni egy kiadványukon?
– Elvonatkoztatva a saját karrieremtől, a kollégáimmal hosszú ideje azért küzdünk, hogy kivívjuk a cimbalomnak azt a figyelmet, amelyet megérdemel, ami kinyitja számára a teret, hogy egyenrangú hangszerként fogadják el, hogy bekerüljön a világ zenei vérkeringésébe. Ennek nagyon fontos állomása ez a lemez: azt hiszem, én leszek az első cimbalmos a Blue Note Recordsnál. Remélhetőleg így más stílusok képviselői is rádöbbennek, hogy milyen fantasztikus ez a hangszer. És talán elindul egy hasonló folyamat, mint a klasszikus zenében, ahol Rácz Aladár tette elfogadottá a cimbalmot. Ennek lassan száz éve, ideje lenne tehát, hogy ismét valami világraszóló történjen. Manapság új csatornák állnak rendelkezésünkre, hogy eljussunk a közönséghez, de ezeket meg kell találni, és biztosítani kell a megfelelő hátteret. Ezzel az albummal úgy érzem, a háttér most már biztosított.

– Magyarországon is fellépnek Charles Lloyddal?
– Egy ideje azon dolgozom, hogy a lemezt bemutathassuk itthon is. Ennek azonban egyelőre anyagi akadályai vannak. Ami nagy szívfájdalom számomra. Charles Lloyd egy élő legenda, az utolsó nagy dzsesszmuzsikusok egyike, aki még ott volt a műfaj kialakulásánál. Bármelyik zenekara, függetlenül attól, hogy én benne vagyok vagy sem, hatalmas értéket képvisel, jó lenne, ha erről a hazai közönség is megbizonyosodhatna. Ez tehát nem rólam szól, de amikor azt látom, hogy bizonyos produkciókra mekkora összegek mennek el, a valódi értékeket pedig elszalasztjuk, úgy érzem, komolyan el kell gondolkodnunk. De bízom benne, hogy a közeljövőben mégis összejön a koncert.

– Számos különféle műfajban alkot, látja még ezek határait, vagy a merev zenei kategóriák már eltűntek?
– A műfajok még élnek az előadók fejében, és a közönség is szeret kategorizálni. De egy mai zenész már egészen más szerepet tölt be, mint akár csak harminc évvel ezelőtt. A műfajok eltűnni ugyan soha nem fognak, de árnyaltabbá válnak. Kategóriákra mindig szükség lesz, de a zene elég szabad dolog ahhoz, hogy aki akar, átjárhat a műfajok között. És ez ma már nemcsak lehetőség, de szinte elvárás is. Amikor valaki elkezd zenélni, a legfontosabb, hogy eldöntse, melyik műfaj áll közel hozzá. Később aztán rájön, mennyi minden van még, amit nem ismer, amit el kell sajátítania ahhoz, hogy a saját útját járhassa. A legfontosabb a klasszikus zenei képzés. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy az ember megfeleljen az alapvető kihívásoknak. Hogy szépen szóljon a hangszere, hogy megtanuljon másokkal együtt zenélni, hogy tudjon kottát olvasni. A mai kor tempója gyors, nincs idő arra, hogy az ember alaposan kielemezze, megtanulja a műveket, elé rakják a kottát és játszani kell. Ha ez nem megy, megköszönik a próbálkozást, és hívnak valaki mást.

– A folyamatos együttműködések, projektek során nem aprózódik el, marad energiája például a saját Cimbiózis triójára is?
– Annak idején elindultam egy úton, vállalva azt, hogy ezzel a hangszerrel minél többet megtanuljak, minél több stílusban próbáljam ki magam. Akkor még talán csak sejtettem, ma már tudom, hogy ez rengeteg munkával jár. Nagyon sok dolog fut egyszerre, több nemzetközi együttessel játszom a korábban említettek mellett is, készülök Eötvös Péter da capo című cimbalomra és kamarazenekarra írt művének magyarországi bemutatójára, valamint írok egy cimbalomversenyt is. És hogy visszatérjek a kérdéshez, most írom a trió lemezét is, amit május 9-én és 10-én veszünk fel. Sok a dolog tehát, de ahhoz, hogy az ember jó zenész lehessen, folyamatosan dolgoznia kell. Persze tudom, hogy előbb-utóbb le kell faragnom a teendőkből, és meg kell tanulnom pihenni is.