Ifjabb Vidnyánszky Attila és a sorsszerűség

Ifjabb Vidnyánszky Attila rendezésével kezdődött kedd este a Színművészeti Egyetemek Miskolcon fesztivál.

– Most egy újabb rendezés előtt áll, mivel Marton tanár úr jóváhagyásával az Athéni Timont rendezi meg az osztályának, méghozzá Hegedűs D. Géza főszereplésével.
– Én a kezdetektől fogva rendező szerettem volna lenni, de édesapám azt tanácsolta, inkább színészi pályára menjek. De azóta sem hagy nyugodni ez a dolog, és ezt a tanáraim is tudják. Marton tanár úr lényegében két évig csak vezetett minket, engedte, hogy a jeleneteinket mi magunk rendezzük meg, a vizsgaelőadások is a mi munkáink nyomán álltak össze. A Pesti Színházban műsorra tűzött Vízkereszt, vagy amit akartok is így született meg. Marton tanár úr megígérte, hogy ötödévben rendezhetek egy saját előadást. A Karnyóné csak egy véletlen, nem tartom rendezőnek magam, közösen hozunk létre mindent. Másodikban csináltam egy jelenetet Shakespeare Athéni Timonjából, ami nagyon jól sikerült. Most végre kibonthatom az egész történetet. Decemberben tartottunk már egy műhelybemutatót, de az igazi premier április 4-én lesz az Ódry Színpadon.

– Furcsa helyzet, amikor diák dirigálja a tanárát.
– Ez a tanáraim rugalmasságának köszönhető. Amikor Géza tanár úr megnézte másodikban azt a jelenetet, akkor súgva mondta nekem, hogy ez az egyik álomszerepe. Az anyag alkalmas arra, hogy megpróbáljunk egy generációs különbségről is beszélni. Ezek után egyértelmű volt, hogy őt kérem fel erre.

– Mi izgatja leginkább ebben a történetben?
– Próbáltunk olyan darabot találni, ami megfelelő ahhoz, hogy leginkább a mi mostani gondolatainkról, érzéseinkről szóljon. Azt tapasztalom, hogy a mai világban, főleg a mi generációknál a szó egyre jobban alárendelődik az effektusnak és a látványnak. Csupán a hatást keressük, reklámokat, s mindezeket őrületes tempóban fogyasztjuk. Nincs már szükség színházra! A világ változik körülöttünk. A mi feladatunk megtalálni magunkat ebben, és tenni érte. Megbeszéltük, hogy a darab egy kiindulópont, ahol beszélhetünk az emberről, a mai pénzvilágról és még sorolhatnám, mennyi igaz, örök problémáról. Azt hiszem, célunk az, hogy ne feleslegesen próbáljunk megszólalni, hanem hitelesen. Nagy segítségemre vannak színésztársaim, tanáraim és Vecsei Miklós osztálytársam, aki újrafordította a darabot.

– Most végez az egyetemen, hol kezdi az őszi évadot?
– Nehéz magam mögött hagyni azt a burkot, ami az egyetemen körülvett. Azt már eldöntöttem, hogy nem szerződöm el színházhoz. Huszonegy éves vagyok, elvégezhetnék egy másik egyetemet is. Érdekel a nagyvilág. Szeretnék visszatérni Beregszászra is. Nekem a legfontosabb talán a küldetésem, hogy amit a példaképem, nagymamám elkezdett – a betlehemezéstől a színházig – a magyar nyelv életben tartásáért, azt folytassam.

– Elég nehéz helyzet ifjabb Vidnyánszky Attila névvel a mai színházi helyzetben létezni. Le lehet pakolni ezt a terhet?
– Igazából nem tudom. Lelkiismeretesen, tisztességesen próbálom tenni a dolgom. A bátyám, Vidnyánszky Zoltán szintén színházban nőtt fel, de ő már kamaszkorában ódzkodott attól, hogy ezen a pályán boldoguljon. Elméleti matematikus lett. Én lettem pont Attilának keresztelve, aki színházzal akartam mindig is foglalkozni. Van ebben valami sorsszerűség.