Így nyomja le Lisztet a finnek torkán a magyar házaspár

Várnagy Andrea és Farkas Zsolt Liszttel „szórja be” nemzeti félsvéd szerzőjüket, Jean Sibeliust.

Felnyitotta a finnek szemét egy magyar házaspár. Várnagy Andrea és Farkas Zsolt zongoraművészek koncertjével nyílt ugyanis február 16-án a Sibelius-emlékév Finnország budapesti nagykövetségén, a rendezvényen pedig számtalan ország kultúrfejese is megjelent, és hát, megtetszett nekik, amit hallottak.

– Annyira jól sikerült a koncert, hogy most számos vidéki város koncerttermébe szeretnék eljuttatni az anyagot, nemkülönben a környező országok finn nagykövetségeiről is nagy az érdeklődés – fogalmaz az MNO-nak Várnagy Andrea. A zongorista a műsor „paprikájának” azt látja, hogy a finnek legnagyobb nemzeti, egyébként félig svéd zeneszerzőjét, Jean Sibeliust megpermetezték „egy kis” Liszttel.

Várnagy Andrea szerint sok hasonlóságot mutat a két szerző témaválasztása és hangszerelése.

– A koncert különlegessége emellett az volt, hogy Horváth Barnabás Erkel-díjas zeneszerző a Liszt-művek számunkra elkészített négykezes feldolgozásai után, amelyeket egyedül mi játszunk a világon, most Sibelius Hat Bagatelljét is átírta, amelynek az ősbemutatója ez a koncert volt.

A bagatell, hogy minden világos legyen, valóban azt jelenti, amit: csekélységet. Mégis ezek a művek, bár rövidek, de mind technikailag, mind mondanivalójukban fajsúlyosak, mindegyikük egy kicsi gyöngyszem.

– Ezenkívül a négykezesben nagyon ritkán felhangzó Karelia-nyitány is elhangzott, amely szintén nagy tetszést váltott ki – ecsetelte Várnagy Andrea.

A koncert egyben az új kulturális attasé beiktatása is volt, aki a jövőben több közös projektet szeretne a házaspárral. A minőség és a különlegesség utat tör magának, Várnagy Andrea elmondása szerint két hét múlva egy koncertsorozat keretei közt 1500 diák ismerkedik meg Sibelius világával, aztán a házaspár Chicago felé veszi az irányt: – Egy éve voltunk már ott, az amerikai közönség nagyon szereti a négykezesünknek mind a zenei, mind a személyes üzenetét. Ősszel pedig Toronto, New York és Miami városaiban hangzik fel Liszt és Sibelius közös interpretációja.

Sibelius egyébként Lisztet példaképének tekintette sok mindenben, különösen a szimfonikus költeményei voltak rá nagy hatással. – Ebből tartjuk mi is műsoron a Bölcsőtől a sírig című művet, amely a tavaly megjelent Liszt-lemezünk egyik kuriózuma.

1865-ben született, 54 évvel Liszt Ferenc után, finnországi svéd szülők gyermekeként. 8 esztendősen kezdett finnül tanulni, gimnáziumban is ezen a nyelven oktatták már. Magányos típusú volt, a természetért rajongott. Rendkívüli képzelőereje volt, és a matematika állt érdeklődése középpontjában. Megtanult zongorázni és hegedülni is, de szülei azt szerették volna, hogy „rendes szakmája” is legyen. Elkezdte a jogot Helsinkiben, de egy év után otthagyta, ment a zeneakadémiára. Ott egy vele egykorú csodagyerek, Ferruccio Busoni vette szárnyai alá, gyakorlatilag menedzselte Sibeliust. Később áttette székhelyét Berlinbe, ahol jó eszű, szenvedélyes, energikus, tehetséges és különc figurának könyvelték el. Kisvártatva szórni kezdte a pénzét, de népszerű volt. Hazament Finnországba, ahol megismerkedett egyik barátja húgával, akit feleségül is vett. Rövid bécsi kitérője során Goldmark Károlynál vett órákat, mert Johannes Brahms nem fogadta őt. Újabb hazatérése után egyre erősödő orosz politikai befolyással szembesült, felerősödtek benne a finn nemzeti érzések. Zenét írt a Kalevalára, aminek ősbemutatója hiába aratott óriási sikert, soha többé nem engedte játszani, mert neki viszont nem tetszett. Sibelius aztán a helsinki zeneakadémián kapott állást. A századfordulóra minden jelentősebb finn nemzeti témát megkomponált. 1900-tól egész Európa megismerte Sibelius műveit, Olaszországba és Angliába maga is eljutott. De nem bírta sokáig a nyüzsgő fővárosi életet, egy finn kisvárosban telepedett le, ott is élt 1957-ben bekövetkezett haláláig. 1914-ben díszdoktori címet kapott a Yale Egyetemen, közben kigyógyult egy gégerákból is. 1915-ben 50. születésnapját nemzeti ünneppé nyilvánították, de nagyon nyugtalan volt az I. világháború eseményei miatt. Hét szimfóniáig jutott, de 1926 után nem komponált többet, közben viszont emésztette magát, hogy nem dolgozik meg állami életjáradékáért. Idős korára küzdött az alkoholizmussal, de életben tartotta öt lánya, unokái és dédunokái közelsége. 92 éves korában, agyvérzésben hunyt el.