Günter Grass Danzig – a mai lengyel Gdansk – városában született 1927. október 16-án, ahogy mondta, „majdnem elég későn” ahhoz, hogy a náci rezsim bekebelezze. Szülővárosa műveinek visszatérő színtere. Protestáns édesapja és katolikus édesanyja kis fűszerüzletet vezetett a városban, a család szerény körülmények között élt. „Gyermekkora a Szentlélek és Hitler képe között” telt el – jellemezte Günter Grass első éveinek környezetét életrajzírója, Michael Jürgs.
Iskoláit Danzigban végezte. Kamaszként belépett a Hitlerjugendbe. 16 évesen önkéntesként a légierőhöz, egy évvel később pedig a tengerészethez jelentkezett, végül a Waffen-SS páncélos hadosztályához került, hogy kiszabaduljon „a keresztény középosztálybeli család bezártságából”, ahogy később megfogalmazta.
Erről az időszakról először 2006-ban, a Hagymahántás közben című önéletrajzi kötete megjelenése előtt beszélt nyilvánosan. Vallomása botrányt okozott, többen a Nobel-díj visszaadására kötelezték volna, sokan pedig értetlenül álltak az előtt, hogy a történelmi múlttal való szembenézést és elszámolást sürgető író miért várt eddig a bejelentéssel. A vádakra úgy reagált, csak idős korára talált rá a megfelelő nyelvre, amelyen elbeszélhette múltját.
A háborúban megsebesült, majd amerikai hadifogságba került. Mivel még „a fegyverét sem sütötte el”, nem vádolták meg háborús bűnök elkövetésével. „Ha három-négy évvel előbb születek, biztosan közöm lett volna azokhoz a bűnökhöz”, mondta az író az El Pais című spanyol lapnak adott interjújában.
A háború után bányászként dolgozott, később szobrászatot és grafikát tanult Düsseldorfban, majd Berlinben. Ekkoriban egy dzsesszzenekarban is dobolt. Irodalmi pályája az ötvenes években indult. Ingerborg Bachmannal és Heinrich Böll-lel együtt csatlakozott a német irodalom megújítására alakult Gruppe 47 csoporthoz.
1956-ban Párizsba költözött, ahol az írásnak szentelte magát. Itt látott hozzá A bádogdob című regényéhez, amely a 20. század első felének német történelmét mutatja be egy fiú szemén keresztül, aki a világ szörnyűségeire válaszul sosem nőtt meg. Oskar Matzerath története, amely egyben az ország valóságának szatirikus rajza is, egyből meghozta Günter Grass számára a világhírt.
A családtörténet, a mágia, és a fejlődésregény elemeit vegyítő művet azonban sokan istenkáromlónak és obszcénnak bélyegezték. Bréma városa visszavonta a korábban megítélt irodalmi díjat, Düsseldorfban pedig elégették a köteteket. A támadások azonban mit sem változtattak a regény általános megítélésén, az írót számtalan díjjal ismerték el, és a könyvből 1979-ben Volker Schlöndorff rendezésében készült film Oscar- és Arany Pálma díjat is kapott.
A regénynek két folytatása készült (Macska és egér, Kutyaévek), a három kötet alkotja a Danzig-trilógiát. 1977-ben adták ki A hal című regényét, amely hatalmas sikert hozott, már az első évben hatszázezer példány fogyott el belőle.
Az író 1960-ban Nyugat-Berlinben telepedett le. Figyelme a politika felé fordult. A hetvenes és nyolcvanas években született műveinek fő témája a kortárs német politika és a közelmúlt története volt. Sokan szélső baloldalinak tekintették, ő magát szociáldemokratának vallotta. Támogatta Németország Szociáldemokrata Pártját (SPD), egy ideig a pártvezető, Willy Brandt beszédeit írta. 1982-ben be is lépett a pártba, de lassan kiábrándult, és 1992-ben otthagyta az SPD-t.
Szociáldemokrata meggyőződése mellett azonban mindvégig kitartott. Sokszor a nemzet lelkiismeretének nevezték, hiszen kíméletlen őszinteséggel szembesítette a német társadalmat a náci múlttal.
1983-ban a Berlini Művészeti Akadémia elnökévé választották, de 1989-ben kilépett a testületből, mert tagjai nem vállaltak szolidaritást az iráni iszlám vezetés által fatvával sújtott íróval, Salman Rushdie-val.
1977-ben adták ki A hal című regényét, amely hatalmas sikert hozott, már az első évben hatszázezer példány fogyott el belőle. A nyolcvanas évek végén írott műveiben kiábrándultságának adott hangot, A patkánynő című 1986-ban megjelent regényében az emberi faj és civilizáció végnapjait ábrázolta. 1993-ban szülővárosa díszpolgárává és a gdanski egyetem díszdoktorává választották. 1995-ben jelent meg a berlini fal leomlásának következményeivel foglalkozó Nehéz kérdés című regénye, amely heves társadalmi vitát váltott ki.
1999-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat, az indoklás szerint „fanyar, groteszk történeteivel a történelem elfeledett oldalát mutatja be”. Ráklépésben című, a második világháború német áldozatairól szóló 2002-es kisregénye komoly visszhangot váltott ki. Később könnyedebb témák felé fordult: ekkor jelent meg erotikus verseket és rajzokat tartalmazó Utolsó táncok című kötete és Az árnyék című könyve, amelyben 108 litográfiája is látható.
Günter Grass megnyilvánulásai miatt sokszor került viták középpontjába. A múltját feltáró vallomása mellett az iráni konfliktus témáját feldolgozó, Amit el kell mondani (Was gesagt werden muss) című, 2012-ben megjelent versével is komoly vihart kavart. Izrael nemkívánatos személynek nyilvánította, mert Grass azt állította, hogy Izrael egyre nagyobb és ellenőrizetlenül gyarapodó nukleáris fegyverzettel rendelkezik, Irán ellen fontolgatott megelőző csapása pedig az egész világ békéjét fenyegeti.
Vitatott múltja és megnyilvánulásai ellenére az írót mégis tisztelet és szeretet övezte. Szülővárosában Günter Grass Múzeumot alapítottak, és róla nevezték el az 11 496 Grass nevű kisbolygót is. 2004-ben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt.
Joachim Gauck német államfő szerint Günter Grass a német irodalom kiemelkedő alkotója volt, műveiben „több nemzedék nagy reményei és tévedései, félelmei és vágyai mutatkoznak meg”. Az írók közül Salman Rushdie reagált elsőként nyilvánosan. Azt írta: „Ez nagyon szomorú. Egy igazi óriás, inspiráció, és barát. Dobolj neki kis Oskar”. Kertész Imre úgy fogalmazott: „Nem egyazon témával foglalkoztunk, de barátok voltunk, egymás tisztelői”.
