– Érdemes-e beszélnünk politikai fricskáról vagy gesztusról az Off-Biennále kapcsán?
– Van politikai üzenete az Off-Biennálénak, de ez egy pozitív üzenet: a kortárs művészet nagyon izgalmas és fontos dolog, amiből bárki gazdagodhat, és nem csupán egy szűk kör ügye. És azt is hangsúlyozni szeretnénk a rendezvénnyel, hogy a művészet mindig társadalmi kérdés, és persze politikai is. Meg szeretnénk mutatni azt is, hogy lehetséges szakemberek összefogásával alulról szervezve, önkéntes munkával, állami segítség nélkül nemzetközi szintű eseményt létrehozni. Olyat, ami egy széles közönségnek szól, ráadásul hasonló vállalkozásra nemzetközi szinten sem volt eddig példa. Abban a nemzetközi biennáledömpingben, ami mára kialakult, ez egy új modellnek számít. Az Off-Biennále azt kívánja üzenni a nemzetközi művészeti életnek, hogy Magyarországon nagyon sokszínű, izgalmas és gazdag kortárs képzőművészeti élet van.
– Olyan esztétikai üzenete sincs, hogy ez lenne azoknak a rendezvénye, akik nem férnek bele vagy nem akarnak beleférni a Nemzeti Szalon által elképzelt keretbe?
– Semmilyen művészeti esemény nem működhet minőségi szűrők nélkül, mi is szelektáltunk szakmai szempontok szerint. Azt érezzük szerencsésnek, ha minél többen kapnak lehetőséget arra, hogy a véleményüket megmutathassák. Nagyon tág szempontrendszer szerint válogattunk. Olyan alkotókat és projekteket kerestünk elsősorban, akik vagy amelyek a ma emberének problémáira, a legizgalmasabb társadalmi és politikai eseményekre, a magyar közélet változásaira érzékenyen reagálnak. Olyan műveket kerestünk, melyek keresik a kapcsolatot a közönséggel és nyitottak. Ezért több olyan alkotás is látható lesz, ami a közösségi terek kihasználására épít és képes megszólítani azokat is, akik a múzeumokba vagy a galériákba nem feltétlenül mennek gyakran vagy szívesen. És szempont volt az is, hogy alacsonyabb költségvetésből is megvalósíthatók legyenek ezek a tervek. Ezért előnyben részesítettük azokat az ötleteket, ahol a művész a saját testével vagy éppen újrafeldolgozott anyagokkal dolgozik. A fő cél az, hogy láthatóvá váljon az a hihetetlen energia és kreativitás, ami a kortárs magyar képzőművészeti szcénában van.
– Nagyon sokféle helyszínt vesznek birtokba, kezdettől cél volt a város nyújtotta lehetőségek ilyen fokú kihasználása?
– Az egyik kikötésünk a közreműködők pályáztatása során az volt, hogy olyan alkotásokkal jelentkezzenek, amik nem állami fenntartású intézményekben valósulnak meg. Célkitűzés, hogy ne csak a városban legyünk, hanem dolgozzunk is magával a várossal, mint adottsággal, szövettel és a benne élő emberekkel. Így olyan helyszínek is szerepelnek az Off-Biennále programjában, mint a fodrászüzlet, kisbolt, magánlakás, üres üzemi épület.
– Egy ilyen fesztiváljellegű rendezvény nem lehet meg társművészeti események nélkül. Milyen kísérőprogramokra számíthatnak az érdeklődők?
– Igen, erre is hangsúlyt fektetünk. Együttműködünk például különféle színházi csoportokkal és lesznek zenei koncertek is. De hozzá kell tenni: maga a kortárs képzőművészet ebből a szempontból a legszabadabb műfaj és szinte mindent magába foglal és húz. Még technoparty is szerepel a programban kortárs művészeti produkcióként. Ugyanakkor lesz kortárs komolyzenei koncert is performance-ként.
– Nagyon ambiciózus a programkínálat. Hogyan pattant ki az ötlet és mi a titka annak, hogy szinte a semmiből sikerült megvalósítani ezt a tervet?
– Tény, hogy nagyon rövid idő alatt sikerült összehozni az Off-Biennálét. Másfél éve álltam elő az alapötlettel és ültem le ezt megbeszélni olyan szakemberekkel, akiknek sokat adok a véleményére. Kíváncsi voltam arra, hogy mit kezdenek egy ilyen felvetéssel. Az motivált, hogy végre sikerüljön elmozdulni a holtpontról. Úgy éreztem, szükség van egy olyan projektre, amibe az emberek belevethetik magukat, ami megmozgatja és összefogja őket. Hogy kell egy olyan stratégia, ami ezt a kortárs képzőművészeti színteret függetlenebbé teszi. A szellemi függetlenséghez persze elengedhetetlen az anyagi háttér is. Az, hogy ne egyetlen, állami forrásra támaszkodjon csak ez a közeg. És szükség van még széles társadalmi bázisra is, minél több olyan emberre, akiknek ez az ügy fontos, akiket izgat, hogy mi történik ebben a közegben. Végül pedig nem lehet független művészeti szcénáról beszélni erős nemzetközi beágyazottság nélkül. Azt gondoltam, hogy egy ilyen nagy léptékű kortárs képzőművészeti program az, ami katalizátor lehet ebben a folyamatban. Ezzel a lendülettel vágtunk bele a szervezésbe 2014-ben, és örömmel láttuk, hogy mostanra szinte sejtről sejtre, vírusként osztódva állt össze az egész. Megtapasztalhattuk a közösségépítés erejét. Alapítványok, magángalériák és magánemberek segítettek, szakértők csatlakoztak. Mellénk állt és a magántámogatók megszólításában komoly segítséget nyújtott Magyarország egyik legfontosabb műgyűjtő párja, Somlói Zsolt és Spengler Katalin, illetve Pados Gábor galériás is. 2014 februárjában több mint száz alkotót kerestünk meg, köztük csoportokat, olyanokat, akikről feltételeztük, hogy önállóan tudnak létrehozni projekteket. Fontos kiemelni, hogy mi nem egy új megaintézményt szeretnénk létrehozni, hanem egy keretet biztosítunk a vállalkozó kedvű művészeknek, akik felelősséget is vállalnak a megvalósításért. A munka során hasznosítottuk a korábbi kapcsolati hálónkat, és külön öröm volt látni, hogy korábban nem létező kapcsolatok és hálózatok jöttek létre az együttgondolkodás során. A szervezők és a résztvevők, a 70 fős stáb szinte teljes része egyébként díjazás nélkül vesznek részt ebben a közös munkában. Ez nehézség, ugyanakkor hihetetlen erőt jelent.
– Nyilván csak lelkesedésből ezt nem lehet hosszú távon csinálni.
– Igen, de kicsit úgy hangzik ez a felvetés, mintha már az első randin azt kérdeznénk a másiktól, hogy hosszú távon hogyan folytatódik majd a kapcsolat. Mindannyian óriási izgalommal várjuk, hogyan fog ez elsülni. A folytatást majd ennek függvényében gondoljuk tovább. Még egyszer nem látszik lehetségesnek, hogy ennyi ember ennyi energiát fektessen be ellenszolgáltatás nélkül. Nem épülhet ingyenmunkára egy ekkora projekt, ez nyilvánvaló. Azt viszont fontos kiemelni, hogy az Off-Biennále nem külföldi minták másolata, és nem akar még egy biennále lenni szupersztár kurátorokkal és szupersztár művészekkel. Ehelyett nagyon helyi akar lenni, lokális problémákkal és az azokra reflektáló helyi és nemzetközi művészekkel. Ezt szeretnénk továbbvinni. Hogy nőjön ki ebből egy erősebb, optimistább és kreatívabb kortárs művészeti szcéna és legyen minél civilebb. Ráadásul nemzetközi, mivel a művészet egy olyan nyelv, ami nem él meg kizárólag a nemzethatárok között.
