Pusztai Ferenc: Szerintem lesz Toldi-film

A producer úgy véli, hogy lemaradásban vagyunk a filmoktatásban és -forgalmazásban is.

– A magyar filmkritikusok elismerései milyen visszacsatolást jelentenek egy producer számára?
– Nagyon fontos elismerések ezek a díjak, amire nagyon nagy szükségünk is van, mert máshogy nem is nagyon lehet mérni a munkánkat. Vagy a szakmai elismerések, vagy a nézettség lehet indikátor egy producer számára, és mivel egy munka gyakran éveket vesz igénybe, gyakran hetek-hónapok telnek el bármiféle visszajelzés nélkül. A Szabadesés és az Utóélet sikerei pedig abban erősítenek meg, hogy a megkezdett utat kell folytatni.

– És ha a díjazott filmeket a nézőszámok alapján nézzük meg, mennyire sikeres az egyenleg? A Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan 50 ezer nézőt ért el tavaly, a Fehér Isten 40 ezer néző felett zárt, az Utóélet a 22 ezres, a Szabadesés a 10 ezres nézettséget lépett át a kritikusi díjazottak közül. A többiek viszont a szerzőibb alkotások közül ezeket a léptékeket megközelítően sem érték el, így azért elég vegyes a kép.
– Van egy jelenleg is tartó átrendeződés a filmszakmában, s a filmalap időszakában egyelőre a Coming Out érte el a legnagyobb sikert 142 ezer nézővel, míg korábban volt 300-400 ezret meghaladó nézettséget elért magyar film is. Vagyis a visszaesés ebben a tekintetben úgymond 50 százalék feletti. Ennek tükrében nagyon meg kell becsülnünk a 10-20-40-50 ezres eredményt olyan filmektől, amik egyébként egyértelműen nem tömegízlést akarnak kiszolgálni, hanem művészi értékeket képviselnek. Ezek az artfilmek a pár tízezres nézőszámmal olyan sikereket jelentenek, amelyeknél 8-10 évvel ezelőtt sem értek el jobb eredményt a hasonló alkotások. A szerzőibb, értékalapú magyar filmkészítésen belül így egyértelmű a pozíciótartás, sőt, talán még erősödésről is beszélhetünk. Inkább a nagy közönségfilmeknél történt komoly nézővesztés, abból van kevesebb, és eredményük sem tudja megközelíteni a korábbiakat. Igazán értékelési gond pedig akkor van, ha valaki a szerzőibb filmektől várja a százezres eredményt, mert az nem reális, nem lehet reális elvárás.

– A filmalap a filmek előkészítési, gyártási szakaszában fogalmaz meg nézőszámelvárásokat? Nyomás alá helyez producert és rendezőt irreális elvárásokkal?
– Természetesen hangzanak el nézőszámok, de elsősorban informálisan. Az Utóéletnél én például 20 ezer nézőt vártam előzetesen, és mások inkább túlzónak gondolták ezt a számot. Nálam csak a Toldi kapcsán hangzottak el hatalmas számok, de odáig el sem jutottunk, hogy azok irreálisak vagy sem, mert ott mindenkinek ugyanaz volt a szándéka: nagy közönségfilmet létrehozni, amit mindenki meg akar nézni Magyarországon.

– Lesz Toldi-film, amit Pálfi György rendez?
– Én továbbra is bízom benne, hogy egy nap el tudunk kezdeni forgatni egy Toldi-mozifilmet, aminek a rendezője Pálfi György lesz.

– Van egy mítosz a nyilvánosság körében a profittermelő mozifilmekről. Egy-egy kivételes példát leszámítva – mint például a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, amely baráti szívességekből és aprópénzből készült – van reális esélye ma Magyarországon annak, hogy egy játékfilm profitot termeljen?
– Azt gondolom, nincs, és nagyon nagy hibának tartom, ha a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan és a Szabadesés alapján azt gondoljuk, ezek az alkalmi független filmek lehetnek a sorvezetők, és általuk iparosítani lehet a függetlenfilm-készítést, amelyek aztán állandóan sikeresek lesznek a mozikban és fesztiválokon. Ezek esetenként, bizonyos csillagállások esetén megvalósulhatnak, de rendszeresen képtelenség újra és újra csinálni megismételni. Erre nem lehet ipart építeni.

– Sokak szerint nem állami feladat közpénzből támogatni közönségfilmeket. Mert például nem képviselnek olyan művészi értéket vagy egyáltalán bármit. Nem beszélünk filmtörténeti léptékben majd mondjuk a Megdönteni Hajnal Tímeát című romkomról.
– Szerintem viszont állami feladat is, a mindenkori kormányzat feladatának része, és itt az is-en van a hangsúly. Véleményem szerint a tömegkultúra is a kultúra része, nem látom, hogy ez a két dolog ennyire egyértelműen elkülönülne egymástól. Saját korában Shakespeare is bérért, megrendelésre írt tömegeket szórakoztató darabokat, és ezzel csak az elvről beszélek.

– És ha tényleg szükség van államilag finanszírozott közönségfilmekre is, akkor valóban az a hiány oka, hogy nincsenek jó forgatókönyvek?
– A forgatókönyv az első, legfontosabb lépcső, de nem lehet csak erre fogni a hibákat, és nem lehet kizárólag a forgatókönyvben bízva hinni, hogy egy film sikeres lesz. Olyan egyszerűen nincs, hogy csak a forgatókönyvtől függ egy film sikeressége.

– És ha már a magyar film sikerességéről beszélünk, hol helyezkedik el ebben a filmes oktatás?
– Nem túl jó helyen, és itt nemcsak a filmes oktatásról, hanem úgy általában az audiovizuális kultúra oktatásáról beszélek. Látni kell, hogy ez egy második nyelv, ami lassan az olvasással vetekszik. Könyvet olvasni tanítjuk a gyerekeket, de miért nem adunk a kezükbe filmeket és tanítjuk nekik ugyanattól a kortól kezdve, mint az olvasást? Továbbmegyek, miért nem gyártunk nekik audiovizuális tananyagokat? És igen, a filmkészítés képzése sem tart ott ma Magyarországon, ahol a Nyugat. Eleve újra kellene definiálni a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, hogy egyáltalán mi ma a célja és a feladata. Nyilvánvaló, hogy a filmkészítés ma már egyszerűen nem ott tart, mint húsz éve, és erre reagálnia kell az oktatásnak is. Hogy egy területet említsek, hihetetlen fontos lenne minden végzett filmes fiatalnak jobban képben lennie a forgalmazással és a forgalmazási formákkal, felületekkel.

– Most három első filmes, Bodzsár Márk, Zomborácz Virág és Reisz Gábor is figyelemre méltó eredményt ért el. Ők lennének a kivételek, akik értik a világ változásait? És egyúttal egy generációváltásnak is tanúi vagyunk?
– Kétségtelen, hogy ők hárman nézettebb filmeket tettek le, mint a felettük lévő generáció több tagja. Az utóbbiak filmjei pedig nem értek célba, nem találták meg a történeteik a közönséget. De szomorú lennék, ha a mostani sikertelenség miatt mind eltűnnének, mert vannak közöttük értékes és tehetséges filmesek. Az a baj, hogy manapság már nem elsődlegesen rendezőket követnek a nézők, hanem gyakran történetet, trendet vagy projektet. És itt érkezünk el a magyar film egyik hatalmas problémájához: nem ismerjük a mostani fogyasztói szokásokat, mert az elmúlt húsz évben senki nem vette a fáradságot, hogy felmérje a magyar közönséget és gondolkodásmódjukat a mozizással, az audiovizuális termékek fogyasztásával kapcsolatban. Egy ilyen felmérés például arra is konkrét választ adhatna, hogy miért tűnt el a mozikból több százezer magyar filmnéző.

– És ha a fiatalok sikerességét tekintjük előremutatónak, miképp eshetett meg, hogy a filmalap elutasította Zomborácz Virág új filmtervét? Főképp, ha gyakorlatilag szinte bárki kaphat manapság legalább forgatókönyv-fejlesztésre pénzt a filmalaptól.
– Ez számomra is teljesen érthetetlen. Az Avas című filmtervnek még azt az esélyt sem adták meg, hogy Virág dolgozzon vele s bizonyítsa, a terv érdemes a megfilmesítésre vagy sem. Az Utóélethez hasonlóan több műfaj határán mozgó, szórakoztató, szerethető film lenne az Avas. Nem kivételezést vártam, de az Utóélet alapján a rendező megérdemelte volna legalább az esélyt egy második filmtervhez. Mindenesetre nem adjuk fel, a kommentek alapján átírjuk és újra megpróbáljuk. Szerencsére azért több tehetség projektje is párhuzamosan fut a KMH-nál. Mátyássy Áron Víkend című filmjének ősszel lesz a mozibemutatója, Gigor Attila Kút című filmje pedig a tervek szerint nyáron foroghat. Emellett forgatás közeli állapotban van Lengyel Balázs Lajkó, cigány az űrben és Pálfi György A hang című filmterve, valamint Árpa Attila Holtomiglanja, ami megteremthetné a magyar gengszterfilmet. Ráadásul utóbbi érzésem szerint akár korszakos darab is lehet. És a közeljövőben szeretnénk Nagypál Orsolya, és Fabrícius Gábor első játékfilmjeit is elindítani.