Elképesztő hatású, lenyűgöző, lélegzetelállító – sztárok a Saul fiáról

Sophie Marceau és Sienna Miller színésznők mellett Xavier Dolan kanadai rendező is méltatta Nemes Jeles László alkotását.

MTI
2015. 05. 25. 9:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nemes Jeles László első nagyjátékfilmje, az auschwitzi koncentrációs táborban játszódó Saul fia a zsűri Nagydíját kapta meg a fesztiválon.

„Teljesen új jellegű a film, nagyon erős és nagyon más. A holokauszt témáját már nagyon sokszor feldolgozták, de ebben a filmben nagyon különleges módon nyúltak hozzá. És a rendező nagyon fiatal. Fontosnak tartottuk, hogy díjazzuk a fiatal tehetséget” – fogalmazott Sophie Marceau.

A zsűri sajtótájékoztatóján Xavier Dolan kanadai rendező elmondta: őt leginkább a Saul fia érintette meg a versenyfilmek közül. Jóllehet a fesztivál elején vetítették a filmet, a zsűri tagjai végig nem felejtették el, többször igen mély beszélgetések születtek a mű kapcsán – hangsúlyozta a zsűritag.

Sienna Miller brit színésznőre pedig „elképesztő hatással” volt Nemes Jeles László műve. Szavai szerint sosem látott még ilyen jó filmet a holokauszt témájáról. Mint elmondta, úgy tudott meg rengeteget a holokausztról, hogy vizuálisan tulajdonképpen nem is mutattak meg direktben semmit. Ez szerinte „lélegzetelállító teljesítmény” egy elsőfilmestől, Röhrig Géza alakítása pedig sokkolta és mélyen megérintette.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.