A Carnegie Halltól az Intim Torna Illegál slágeréig

Balázs Ádám komponista zenetörténeti bravúrjáról és a magyar filmzeneszerzés helyzetéről.

– Amikor Vladimir Cosma zeneszerzőt felkérték 1980-ban a Házibuli zenéjének megírására, elmondta, nem ismerte az akkori popzenét, de annyira egyszerűek voltak zeneileg a számok, hogy néhány sláger meghallgatása alapján össze is dobta a film nagy slágerét, a Reality alapját. Amikor zeneszerzőként az Intim Torna Illegál számára megírta az elmúlt időszak egyik legkedveltebb magyar slágerét, ön is ujjgyakorlatként végezte a munkát?
– Nem gondolom, hogy a könnyűzenének lenézett műfajnak kellene lennie egy klasszikus képzettségű zenész számára. Mára annyira átalakult a zenei világ, annyira összemosódott a könnyűzene, a kortárs zene és a filmzene fogalma, hogy ennek az elitizmusnak el kell tűnnie. Én egyébként sem hiszek ezekben a határokban. Az Örökké nagy kihívás volt. Slágert egyáltalán nem egyszerű írni, mert nem én döntöm el, hogy valami sláger lesz, hanem az emberek, egy hatalmas tömeg, s őket már nem csak a zenémet mindenáron szerető szüleim és a barátaim jelentik. Az Örökké és általában az Egynyári kaland című sorozat koncepciója eleve olyan volt, hogy egy nálam sokkal fiatalabb közönségnek szóljon. Mivel én egyébként is hiszek a kollaborációban, amikor felkértek az Egynyári kaland zenéjének szerzésére, jött az az ötlet, hogy megkeressem Dorogi Petit és az Intim Torna Illegált. Ők kiszakítottak a komfortzónámból és Petivel egy ízig-vérig pop-rock dalt készítettünk. Sokat beszélgettünk a szövegről, ami alapvetően határozta meg a szám hangulatát. Azt az érzést próbáltuk meg belevinni ebbe a fiatalos számba, amit és ahogy a fiatalok megélnek, hogy úgy érezzék, ez a dal róluk szól. Nekem pedig a zeneszerzéskor arra is figyelnem kellett, hogy a végeredmény azért Intim Torna Illegál-os legyen. Az Örökké a jelek szerint betalált, tavaly ősszel a slágerlistákon és a rádiós játszási listákon is igen magasra tört a dal. A sorozat óta pedig naponta tízezrével nő a szám hallgatottsága a legnagyobb zenei és videómegosztó portálon, és jelenleg már 1,8 millió fölött jár.

– A karrierje Amerikában indult, és csak néhány éve jött vissza Magyarországra dolgozni.
– Magyarországon előbb az ELTE angol szakát végeztem el, majd a konzervatóriumot. Utóbbi nem előzmények nélkül jött az életembe, édesapám, Balázs Árpád is zeneszerző, számos területen dolgozott, a filmes munkái közül a Kockásfülű nyúl zenéje a legismertebb. Édesanyám pedig énektanár és kórusvezető. Így értelemszerűen magam is hamar megismerkedtem a zenével, majd a zongorától tinédzserkoromban távolodtam el egy időre. Az egyetemek elvégzése után New Yorkban kezdtem el dolgozni, ahol mindent csináltam, ami csak elképzelhető volt. Pincérkedtem, építkezéseken segédkeztem, fotós asszisztens voltam – mindig is úgy gondoltam, nem szégyen a munka. Két diplomával mentem ki, de ott a papírok nem annyira számítanak, mint a teljesítmény, az elvégzett munka és annak színvonala. Így aztán egy nap bementem az egyik legjobb New York-i filmes iskolába, és kitettem pár hirdetést, hogy „filmzeneszerzést vállalok". Aztán legnagyobb meglepetésemre jöttek a megkeresések. Összesen 13 évet töltöttem el New Yorkban és Los Angelesben, és idővel olyan filmekhez írtam zenét, mint a Pillangóhatás 3.: Jelenések, a Holdhercegnő és az Elefántkirály.

– Ráadásul egy zenetörténeti bravúrt is elért az Egyesült Államokban: Bartók Béla 1944-es fellépése óta ön volt az első, aki 2006-ban magyarként világpremiert tartott a Carnegie Hallban.
– Bennem ez nem is tudatosult, az ügynököm nézett utána. Magyarok persze Bartók óta léptek már fel a Carnegie Hallban, de világpremiert tényleg nem tartott ott senki 1944 óta. A konzulátus és az Amerikai Magyar Szövetség felkérése a forradalom 50. évfordulójára szólt. Telt ház volt négyezer emberrel, ott volt George Pataki is, életem kétségtelenül egyik legnagyobb élménye volt.

– Miért jött haza kibontakozó amerikai karrierje közepén?
– Több összetevő is szerepet játszott benne. Az is, hogy a gyerekeim kint születtek, és két magyar szülőjük ellenére sem beszéltek annyira jól magyarul. Egy családi kupaktanács során döntöttük el, hogy Magyarországra költözünk. 2010-ben jöttünk haza, de azóta is folyamatosan dolgozom Amerikában, valamint az HBO-nak több európai országban. Magyarországon például a Terápia című sorozathoz szereztem a csatorna számára zenét. Borzasztóan szerencsésnek tartom magam, hogy folyamatosan ennyi felkérés érkezik, és akik dolgoztak velem, vissza-visszahívnak. Ez ugyanis a legnagyobb elismerés.

– Hosszasan próbálgatja a hangokat, vagy zenéket hallgat inspirációnak?
– Én alapvetően fejben dolgozom. Akár egy hétig agyalok és ötletelek, még mielőtt egyetlen hangot leírtam volna. Mire leülök zenét írni, addigra gyakorlatilag kész is van az egész. Most épp a román HBO-nak írtam egy sorozatához zenét, és annak során is pontosan így csináltam.

– Magyar filmzenéi kapcsán említettünk két sorozatot, valamint ön szerezte a Hacktionét is, játékfilmek közül legutoljára az Utóéletben hallhattuk a zenéjét.
– Vannak dolgok, amiket jobban szeretek, de alapvetően mindenevő vagyok. A filmeknél inkább a drámát kedvelem, vagy a fanyarabb humorú vígjátékot, ilyen volt Zomborácz Virág forgatókönyve is. Viszonylag kevés zenére volt szükség az Utóéletben egy nagyjátékfilmhez képest, ami a jelentős dramaturgiai pillanatokban jelenik csak meg, de ott így nagyobb lett a jelentősége. Izgalmas volt továbbá a koncepciónk, hogy a népzenei motívumok mellett a hangszerelésben a hagyományos hangszereken kívül mindenféle használati tárgyat, eszközöket felhasználtunk. Egyszer csak beugrott, hogy lábasok, cserepek, üvegek kellenek, és ezt vittem végig a zenében – meg a magyar népzenében szokatlant, mint az ukulele, vagy a bendzsó.

– Bármikor láttam az elmúlt évben munka közben, mindig ezer fokon ég, már-már megszállottan koncentrál.
– Igen, mert a személyiségem ilyen, ez vagyok én. Eszerint élem az életemet, és eszerint is dolgozom.

– Ősz óta a Liszt Ferenc Zeneakadémián is tanít. Ott is sikerül ezzel a habitussal lelkesedést szítani a hallgatók között?
– Azt hiszem, igen. A módszerem része, hogy nálam nem a jegyekről szól a tanítás, hanem hogy akit érdekel a szakma, az tanuljon, majd a gyakorlatban mutassa meg, mit tud. Fekete Gyula tanszékvezető úr keresett meg és kért fel még tavaly nyáron. A Zeneakadémián a zeneszerzés egy igen fontos szegmensét tanítom, a digitális zeneszerzést, azt, hogy hogyan kell számítógéppel zenét szerezni.

– A júliusi Nemzetközi Bartók-szeminárium és -fesztiválon az egyik tanárként szintén részt vesz.
– És mindezt nagy örömmel. Fekete Gyula professzorral együtt megyünk el Szombathelyre, ő a klasszikus zeneszerzés témát, én pedig a vizuális médiával, filmzenével kapcsolatosakat fogom tartani. Majd később több filmes munka is vár, előbb Enyedi Ildikó készülő, Testről és lélekről című filmjének zenéjét szerzem, és ha elindul a forgatás, akkor Lengyel Balázs Lajkó, cigány az űrben című filmjén is én fogok dolgozni.