Elkezdődött a POSZT

Megkezdődött a 15. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT).

Grund
2015. 06. 04. 19:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államtitkár ezt azzal indokolta, hogy meg kell tisztelni a vidéki fesztiválok kemény munkát végző szervezőit, a kulturális élet kiemelkedő személyiségeit, szervezeteit és a közönséget is. A POSZT-ról szólva hangsúlyozta: a találkozó vitán felül az ország legrangosabb színházi rendezvényévé nőtte ki magát, amelyért köszönet illeti a lebonyolítókat, a kő- és alternatív teátrumokat, a jó hangulatot biztosító, nagy kulturális hagyományokkal bíró Pécs városát, valamint annak vendégszerető lakóit is. Megjegyezte, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap idén 60,5 millió forinttal járul hozzá a fesztivál költségeihez.

Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere emlékeztetett: a POSZT-ot 2001-ben azzal a céllal hívták életre, hogy egy olyan állandó helyszíne legyen a színházi szakma összejövetelének, ahol művészek és kritikusok nyugodt körülmények között értékelhetik az évadot, a közönség pedig élvezettel tekintheti meg annak válogatott előadásait. Kiemelte: a fesztivált évek óta viták, torzsalkodások kísérik, de ebben Pécs nem kíván részt venni. A polgármester hangsúlyozta: azt szeretné, ha a POSZT-ot béke övezné és a szakma, a színház szeretetének ünnepe lenne.

Udvaros Dorottya színművész, a POSZT díszvendége megnyitóbeszédében kiemelte: a találkozónak köszönheti, hogy szerelmese lett Pécsnek. Azt kívánta, hogy sok élményben legyen részük mindazoknak, akik a színházi dolgozókat megtisztelve jegyet vettek az előadásokra.

A fesztivál versenyprogramjában 10 előadás szerepel, de a díjakért 14 produkció versengett volna. Az eredeti zsűri tagjainak kiválasztása körül kialakult vitával összefüggésben az Örkény István Színház, a STEREO Akt és a Szputnyik Hajózási Társaság úgy döntött, a versenyprogramba beválogatott előadásaikat játszani fogják ugyan Pécsett, de a versenyben nem vesznek részt. A számos off-programot is kínáló POSZT-ot hagyományosan nagy érdeklődés kíséri, a jegyek döntő többsége már a megnyitó előtt elfogyott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.