George Clooney esete az ifjúsági filmmel

A Műkincsvadászok bukása után George Clooney a Disney Holnapoliszával igyekezett helyreállítani a renoméját.

Valószínűleg ma már nem is igaz a régi PR-es bonmot, miszerint kisgyerek és kiskutya tuti siker egy reklámban, és mindez erősen adaptálható a hollywoodi mozifilmekre is. George Clooney tanácsadói viszont még ezt tanulták meg a marketinges tanfolyamuk elvégzésekor, s mivel a Holnapoliszban legalább az egyik (kisgyerek) szerepel, jó esélyekkel indulhatott meg ezen a vonalon a rajongók kegyeinek visszaszerzéséért.

Ráadásul a Holnapolisz gyerekes vonulata – főleg a tüneményes, a robotot játszó Raffey Cassidy – jól passzol az új George Clooney-imázs építéséhez: a megrögzött agglegény és nőcsábász szívtipró tavaly ősszel megházasodott, s a megállapodás mellé a családi vonulat kifejezetten jól pozicionálható PR-es berkekben. De van még egy másik elem, ami miatt Clooney a Holnapoliszban szerepel: a Műkincsvadászok szakmai és anyagi kudarcát nemcsak szerinte tudja a leggyorsabban feledtetni egy profi Disney-film, amit nem mellékesen A hihetetlen család-animáció és a Mission: Impossible – Fantom Protokoll rendezője, Brad Bird jegyez.

Ezért is megdöbbentő, hogy az egyébként még aranyáron is készített Holnapolisz kártyavárként dől össze, és minden cukisága ellenére irtó vontatott és lapos, világbékéről hadováló fantáziatörténet lett, totál píszí üzenettel nyakon öntve. Az alapsztori szerint az emberiség megállíthatatlanul száguld saját elpusztítása felé, ám a negatív energiák feltétlen reménytelenséget sugalló üzeneteivel szembeszáll néhány álmodozó optimista, akik szerint ugyan a 24. órában vagyunk, de még mindig megfordíthatók a pesszimista gondolatok és folyamatok.

Mindebben előbb a kisgyerek George Clooney, majd később egy másik tinilány válik kiválasztottá, akik külön-külön tán tehetetlenek lennének, de összefogva, és egy, a világbéke és közjó iránt elkötelezett robotlány segítségével kellő erőt jelenthetnek, hogy befolyást gyakoroljanak a dolgok állására.

Az üzenete a Műkincsvadászoknak is nemes volt, és alapvetően ebben a Holnapolisszal sincs gond. Jó az, ha a filmek nemcsak arról beszélnek, hogy úgyis mindennek vége, nincs mit tenni, hanem konstruktív alternatívát is felvillantanak. A Holnapolisz azonban olyan korhatár nélküli szórakozás akar lenni, amely tulajdonképpen ambipur ifjúsági film, elvonva belőle a disztópiák minden félelmetességét.

Clooney egy órát nem is szerepel a moziban, helyette ott vannak a gyerekek és tinik, és ezzel már a film célközönségének meghatározása is félrement. Ebben a moziban minden gonosz szűrőn át tekintendő, a tét akármennyire is nagy, nem érezzük a határ- és peremhelyzetet, annak veszélyeit. Az emberek szépek, a táj szép, a gondolatok is szépek, mi lenne tehát a probléma?

Az, hogy a Holnapolisz olyan tömény giccsben úszik, amitől óhatatlanul is rózsaszín levélpapírra vetett szerelmes üzenet benyomását kelti, amit ráadásul szagos tollal írtak. Valami életszerűség és eredetiség pedig nemcsak a felnőtteknek, de a fiataloknak is kellett volna ahhoz, hogy az egyébként látványos fantáziamese ne legyen végtelenül modoros. De legalább azt jó tudni, hogy amíg George Clooney a vezérünk, nagy baj nem történhet velünk.

(Holnapolisz, színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi, 123 perc, 2015. Rendező: Brad Bird, forgalmazó: Fórum Hungary)