Hello Hurricane: fiúzenekar másképp

Koncertről koncertre érettebbek – ők a Hello Hurricane, félúton az alternatív és indie rock között.

Az első koncertjükön egy kicsit félénk, picit önmagukat próbálgató, amolyan kedvesen bénázó kisiskolás csoportot láttam a színpadon. Érződött, hogy ők halálosan komolyan gondolják mindazt, amit csinálnak, de az ifjonti báj még ott tekergőzött körülöttük. Alig fél éven belül, már-már mintha varázsütésre, de igencsak kikupálódott a banda. A PRLMNT-ben már egy teljesen más Hello Hurricane fogadott.

Egységes színpadkép, imázs, minden klappolt. Ezt persze nem csak én vettem észre. No, de akkor hogy is kezdődött az „Üdvözlet a Szélviharnak” nevű ötfős – ezt nem tudom nem nevetve leírni – fiúzenekar karrierje? Igaz, a Lengyel Benjámin (gitár-ének), Abai-Szabó Tamás (gitár-ének), Zwickl Ábel (gitár), Posztós Balázs (basszusgitár) és Borbély Ambrus (dobok) alkotta ötös fogat nem egy Backstreet Boys és még véletlenül sem New Kids on the Block, de ha nem haragszanak meg, valamilyen szinten újraértelmezték a fiúzenekar definícióját. A gitáros változatát tuti.

Saját bevallásuk szerint a gimiben megálmodott és összegründolt kis társaság alapját Beni, Ambrus és Tamás adta, és a Millenárison a fűben zenélgetve indult el az egész. Közben szigorúan zárójelben azon kuncogok, hogy a vajon a Millenáris füve milyen csodaszer lehet, mert nem a Hello Hurricane az első banda, amelynek tagjai ott heverészve ötlötték ki, hogy akkor hajrá, irány a színpad.

A csapat Five Salmons néven indult, majd Bazsi és Ábel érkeztével bő éve, a tavaly május 1-jén kijött Follow című száma megjelenésével egy időben váltott jelenlegi elnevezésére. Beni szerint kezdetben könnyedebb, poposabb dallamok jellemezték a zenéjüket, de mindinkább arra törekednek, hogy a saját útjukat, rájuk jellemző hangzásvilágot megtalálva egyre összetettebb, komolyabb és nehezebb számokat írjanak.

Mint mondják, külön jó, hogy nem feltétlenül a klasszikus verze-refrén-verze-refrén sémában gondolkodnak, hanem olyan szerkezeteket álmodnak meg, amelyekkel egyrészt rájuk jellemző stíluselemeket teremtenek, másrészt pedig sokkal izgalmasabb nem a megszokott formákban gondolkodni. Kacagva mondták, hogy, „hm, most valahol félúton járunk az alternatív és az indie rock között”.

A nóták igen sokáig abban a menetben íródtak, hogy az alapokat Beni megmutatta Tamásnak, majd az alapokkal és a szövegekkel leérkezve a próbákon a többiek is belecsiszolták magukat. Ez nemrég úgy módosult, hogy a szöveg csak akkor érkezik, ha a dal gyakorlatilag kész verzióban, már lejátszásképes formában összeállt.

„Nem volt kérdés, hogy angolul írjak szövegeket; az első számunkhoz egy ültő helyemben összedobtam az egészet” – mesél az alkotási folyamatról Tamás, újabb adalékot adva nekem is az angol kontra magyar szövegek közt dúló háborúhoz. A gitáros-énekes úgy véli, e stílus dalai és a zenekar esetleges külföldi megjelenése szempontjából is fontos az angol nyelv használata. Az is jó, hogy mondjuk a Magyarországon élő külföldiek is megértik, miről énekelnek, ha eljönnek egy koncertjükre. (Én például két „sógort” vittem el az egyik fellépésükre, és tényleg működött.)

Azon jót derültem, hogy ha a belső zenekari fáma igaz, akkor a dalok vázának megalkotásakor, és sok esetben feldemózáskor is, a végleges szöveg előtt a dallam és a ritmus miatt Beni kamu-halandzsa angollal énekli fel a nótákat. Szerintem kifejezetten vicces lenne egy ilyen szám, támogatnám. Meg kellene szavaznia a Titánok közösségének egy ilyet Halandzsaangol számot a Hello Hurricane-től címmel. (ez elől tuti nem menekülnek el a srácok, azt ígérhetem).

Ha pedig visszakanyarodunk az elején boncasztalra helyezett karrierépítéshez, a srácok szerint valóban van már tudatosság bennük akár a ruhák, akár a megjelenés, akár a színpadkép tekintetében. „Előfordult, hogy utólag láttam, hogy, hm, nem festettünk a legjobban egy-egy koncerten, erre most már ügyelünk, figyelünk” – mondja Beni.

Fontos lépésnek tartják a srácok, hogy Bodnár Andrea személyében lett a csapatnak egy nagyon agilis mindenese, aki bizonyos tekintetben a zenekar vezetője is. Amúgy többvonalas irányítás zajlik a bandán belül, ugyanis jogilag Bazsi a vezető, zeneileg pedig Beni és Ábel, miközben ugye a „fővezér” Andi. Leginkább az a lényeg, hogy megy, sőt kívülről úgy tűnik, hogy robog.

Azt sajnálom, hogy a már megszokott koreográfia szerint a srácoknak is vért kell izzadniuk, hogy 1-ről 1,2-re ugorjanak például fesztiválok szempontjából. Csüggedni azért nincs ok, még csak véletlenül sem. Szinte kötelező programként ajánlom, hogy aki arra bandukol, menjen el és hallgassa meg a Hello Hurricane-t július 16-án este nyolc órától a Bánkitó fesztiválon.

Crevice Light címmel nemrég jelent meg a csapat négyszámos kislemeze. Mint a tagok mondják, a név arra utal, amikor egy sötét hasadékba végül betör a fény. Bár ha rákeresünk a neten, akkor inkább zseblámpákat ad ki a Google.

Négy, elsőre egymáshoz még hangulatában is passzoló szám került fel a korongra. Mint megtudom, azért a dalok között időbeli és hangulatbeli különbségek is vannak. Az tuti, hogy szakítás közelében, szerelmi bánat alatt senkinek, ismétlem határozottan: senkinek sem szabad meghallgatnia, mert még jobban beforgatja magát. Amúgy meg mindig és állandóan.

Nekem a Blown Away a kedvencem a lemezről. Illetve elsőre azt hallgattam rommá. Ezt Beni vagy másfél éve egy táborban írta, amelyre Tamás egy Deák téri fűben ülős társasági esemény kellős közepén írt szöveget, egy levegőre. Azóta átnyergeltem a Here My Voice-ra, amely szerintem tematikájában, ötletében és történetében sem egyszerű eset. Az ötlet ugyancsak Benitől van, a végén a bluesos váltás egy próbán, fél óra alatt ugrott be, és milyen jól kipattant a szikra! A szám Beni számára egy személyes fohász a mindenhatóhoz. A srácok egyébként annak külön örülnek, hogy több dalukról is eltérő értelmezések keringenek, így a Here My Voice sem egy szerelmes szám, mármint a fiúk értelmezése alapján semmiképp.

Hogy merre megy tovább a Hello Hurricane? Az tuti, hogy egy új nagylemez irányába, amelyet a tervek szerint augusztusban vennének fel. Tíz-tizenkét vadiúj számmal, amelyeket koncerteken sem fognak előtte eltolni. Kíváncsian várjuk, addig is hó-hó, Bánki-tó!

Ha magatokra ismertek, és úgy érzitek, ti is ilyen előadók, zenekarok vagytok, írjatok nekünk a [email protected] címre! Szívesen vesszük, sőt örülünk neki. Ha tudtok olyan bandát, amelyben valóban ott az a bizonyos sansz, írjatok! Érdemes követni a közösségi oldalainkat is (Facebook, Tumblr, Instagram és Twitter), ahol hasznos információkról, hírekről, egyéb érdekességekről, koncertajánlókról lehet olvasni, illetve a hét zenekarának kampányát is itt lehet figyelemmel kísérni.

Ui.: Kedves zenekarok, jelentkezők! Nem hittem, hogy ennyire gyorsan ilyen népszerűek leszünk, aminek örülünk, ám ezzel párosul az, hogy a sok jelentkező miatt türelemmel kell lennetek. Fontos ugyanakkor aláhúzni, hogy szinte kivétel nélkül mindenkinek lehetőséget adunk, ám az „egy hét, egy zenekar” elvéhez ragaszkodunk, és mint írtam többször is, ennek épp a riportos, emberszagú közelség a lényege, nem a darálós, agyatlan „Ctrl+C, Ctrl+V” hentesmunka. Csüggedni tehát még csak véletlenül sem szabad, annál inkább követni, figyelni és jó zenéket hallgatni tehetséges magyar zenekaroktól. Nagyon nagy köszi nektek! Senkit sem hagyunk el, még csak véletlenül sem!